Telefonon próbálják meg átverni az embereket a csalók, a Magyar Nemzeti Bankra hivatkoznak
A Magyar Nemzeti Bank nevével visszaélve próbálják meg bűnözők kicsalni a magyar ügyfelektől a bankszámlájukhoz tartozó adatokat, és az is előfordulhat, hogy kártékony programot telepítenek a számítógépükre.
HVG
A legutóbbi, online vásárlásokhoz kapcsolódó csalás után a fogyasztói jelzések alapján újabb internetes csalásról értesült a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A bűnözők az elmúlt napokban a jegybank nevében keresték meg telefonon az ügyfeleket, azt állítva, hogy a hazai bankokra vonatkozó ügyfél-elégedettségi kérdőíves felmérést végeznek. A beszélgetés során az adott ügyfelektől megtudakolták azok számlavezető hitelintézeteinek nevét, illetve rögzítették e-mailes elérhetőségüket is.
Az állítólagos „felmérést” követően nem sokkal az érintett ügyfelek egy része olyan adathalász e-mailt kapott az MNB nevében, amelyben egy linket is elhelyeztek a csalók. Erre kattintva az áldozat számítógépére olyan program töltődött le, ami lehetőséget ad a bűnözőknek, hogy távolról férjenek hozzá az eszközhöz.
Szintén ehhez a csaláshoz kapcsolódóan más ügyfeleket rövidesen saját bankjuk nevében hívták fel a kiberbűnözők, és – a korábban megismert csalási mintázattal azonos módon – arról értesítették őket, hogy gyanús tranzakciókat látnak a bankszámlán. A csalók ezekre hivatkozva és „banki segítséget” ajánlva próbálták megtudni az adott fogyasztók bizalmas banki azonosítóit, belépési jelszavait.
Az MNB közölte, nem végez semmiféle ügyfél-elégedettségi kérdőíves felmérést, a kiberbűnözők a jegybank nevének ismertségével élnek vissza.
A kereskedelmi bankok soha semmilyen kommunikációs csatornán (telefonon, e-mailben, sms-ben) nem kérik el az ügyfelek bizalmas azonosítóit,
és nem töltetnek le azok gépére „vírusirtó” alkalmazásokat – amelyek valójában kémprogramok.
A világ leggazdagabb emberének azért volt szüksége a pénzre, hogy Tesla-gyárat építsen Magyarországon.
Aki szeretne képben lenni a legfrissebb csalási módokról, annak érdemes felkeresnie az MNB Pénzügyi Navigátor oldalát, illetve a Kiberpajzs.hu-t. Emellett a hazai kereskedelmi bankok online csalásokkal kapcsolatos információkat tartalmazó aloldalain is további hasznos tudnivalók érhetők el a csalások megelőzési lehetőségeiről. Az MNB emellett minden esetben csalás gyanúja miatt feljelentést tesz a nyomozó hatóságnál, amennyiben a nevére való hivatkozással ilyen típusú támadásokról értesül.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.