Minden eddiginél ütősebb kamera jöhet az iPhone-okba
A Digital Chat Station nevű kínai szivárogtató már tudni véli, hogy az Apple egy, a konkurensek hasonló kaliberű megoldásainál is jobb 200 megapixeles kamerát tesztel a jövőbeni iPhone-okhoz.
HVG
Gyakran éri az a kritika az Apple-t, hogy nem vezeti az innovációt, hanem követi azt, méghozzá jócskán lemaradva a konkurencia mögött. Jó példa erre a hajlítható kijelzős iPhone – ami még nincs, és 2026 előtt nem is várható, hogy lesz, miközben például a Samsung már a hetedik generációs ilyen eszközének bemutatójára készül. Ez ráadásul duplán hajlítható lehet.
Az Apple óvatossága ugyanakkor bizonyos szempontból érthető, a cég ugyanis addig nem kezd el egy újdonságot használni, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy az nem tökéletes. Márpedig a hajlítható kijelzők esetében nem volt teljesen tökéletes a helyzet, elég csak a gyűrődésekre gondolni.
A fenti gondolatmenetből kiindulva úgy tűnik, a 200 megapixeles kameraszenzort most találhatta elég jónak az Apple arra, hogy beépítse az iPhone-ba. A kínai közösségi oldalra, a Weibóra felkerült információk alapján a GSMArena azt írja, a vállalat már javában tesztel egy ilyen érzékelőt, ám azt egyelőre nem tudni, hogy melyik gyártóét és melyik telefonjához. Ez utóbbi kapcsán jó megfejtés lehet a csúcs iPhone, vagyis valamelyik Pro Max készülék.
A DXOMARK független tesztlabor közzétette, milyen fotók és videók készítésére képes az iPhone 16 Pro Max. A videós képességétől a szakemberek is elámultak, a fotózás terén azonban vannak hiányosságai a mobilnak.
Az androidos gyártók közül a Samsung volt az, amelyik elsőként nyúlt a 200 megapixeles szenzorhoz, az utóbbi időszakban azonban a kínai gyártók is előszeretettel szerelnek be egy ilyen érzékelőt a periszkópos teleobjektív mögé.
Ugyanez a forrás egyébként arról is írt, hogy 2026-ban a Face ID a kijelző alá kerülhet az iPhone-okban, vagyis a kijelzőt egyetlen kameralyuk törheti csak meg, míg 2027-ben az is eltűnik, és megjelenik majd a kijelző alá rejtett szelfikamerás iPhone. Hogy mindez valóban így lesz-e, az leghamarabb a jövő évi bemutatón derül ki – hacsak nem lesz az összes fejlesztés megtalálható már az iPhone 17-családban. Ez utóbbira viszont igen kicsi az esély.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.