Pokol Béla alkotmányjogász és kisgazda honatya 1998 őszén törvényjavaslatot indítványozott. Az általa szorgalmazott paragrafus-kiegészítés bevezetendővé tette volna a „vélemény-helyreigazítást”. Nemcsak a hamis tényeket, de a szubjektív – kritikusi, publicisztikai – ítéletalkotást vagy a semleges tényközlést is bíróságilag megkontrázhatóvá változtatná egy ilyen rendelkezés. Bárkinek, aki a sajtóban dolgozik, teljesen nyilvánvaló az efféle rendelkezések abszurditása. A dolog olyan lenne, mintha a negatív film- vagy színikritika, gasztronómiai jegyzet publikálása után kötelező lenne helyt adni a rendező, producer, étteremtulajdonos, konyhaséf viszonkommentárjának is. Akik szerint a mozifilm (színdarab, pacalpörkölt) nem csapnivaló, ehetetlen, hanem nagyon is kiváló. Groteszk, igaz? A pozsonyi törvényhozás szerint nem. Már el is fogadták a Pokol-javaslatra kísértetiesen hasonlító szabályt.

Nálunk a Lex Pokol (és felpuhított utánzata, a Lex Répássy) simán elvérzett. Még a sajtó megrendszabályozására igencsak vágyó Orbán-kormány is tudta, hol a határ. Ahogy a jelenlegi kormány kísérletei is a véleményszabadság csorbítására – a gyűlöletbeszéd ürügyén – sorozatban futottak zátonyra. Pozsonyban viszont ugyanez csont nélkül átment. (Persze nem tudni, az Alkotmánybíróság ottani megfelelője hogyan reagál majd a dologra.)

Úgy látszik, a törvényt megszavazó politikusok nincsenek tisztában vele, mire is bólintottak rá. A törvény ugyanis kimondja: „a lapnak olyan választ is közölnie kell, amelyben az érintett igaz tényre reagál, még ha az nem is érintette negatívan személyiségi jogait”. Az elfogadott törvény tehát a Pokol-féle beterjesztést is überolja, hiszen Szlovákiában még az sem kell a „válaszcsapáshoz”, hogy az újságcikk hangvétele az érintettre vonatkozóan negatív legyen. A jogszabályt parlamentárisan szentesítő honatyák ignorálják azt, ami 1998 végén magyar kollégáikat visszariasztotta az elfogadástól.

Itt az újságírószakmát közéleti hovatartozás nélkül porba sújtó csapásról van szó. Ha van egy szabados, szabad szájú, tabudöntő cikkeivel a jobboldali személyiségeket irritáló-kritizáló lap, akkor ezentúl a bírált ókonzervatívok megtehetik, hogy válaszcikkeikkel elárasztván az újságot, felpuhítják és módosítják annak karakteres hangvételét. De nem sok örömük lesz benne, hisz kölcsönkenyér – a törvény betűi alapján – visszajár. Így a szintén megbírált liberális közszereplők revánsot vehetnek a bigott valláserkölcsi alapon nyugvó újságon. Leközöltetve bennük – mondjuk – egy, a közírói rovatban támadott pornóproducer véleményét. Aki kikéri magának, hogy az ő filmjei erkölcstelenek. Pont fordítva van – állítja –, ő hozzájárul az ifjúság szexuális kultúrájának fejlődéséhez.

A törvényhelyet jóváhagyó hatalmasok nem látják be, hogy ily módon az általuk szimpatikusnak tartott orgánumok is eklektikus, népfrontos kaleidoszkóppá változtathatóak. Megszűnik a tájékozódási pont – a lapok szellemisége, hangütése stb. – amelyből kiindulva az olvasó választani tud. Médiaverseny helyett definiálhatatlan kutyulmány jön létre. Olyan ez, akár az internetes médiahekk. Amikor szoftverkalózok feltörik egy újság, tévécsatorna, közintézmény honlapját, s oda a lapgazda szándékaival, véleményével ellentétes szöveget, képet, videót töltenek fel. Gyakorlatilag itt ezt a jogsértő mentalitást akarják legalizálni. A szlovák (illetve felvidéki magyar) kollégák és olvasók nevében is reméljük, az ottani politika, ha más kárán nem is, a sajátján előbb-utóbb tanulni fog. És szemétre dobja ezt a szürreális intézkedést.

Papp László Tamás