Tetszett a cikk?

Révész Sándor a baloldali publicisták, illetve média-teoretikusok között szinte elsőnek tesz kísérletet arra, hogy elméletileg meghatározza a „politikai korrektség” fogalmát a mai magyar médiában. Ám az Élet és Irodalomban június 13-án megjelent cikkét követően, másnap a Népszabadság, amelynek Révész is munkatársa, olyan gyakorlati példát szolgáltatott, amely ellentmond a „mai magyar PC” kritériumainak. Debreczeni József Horthy és Orbán címmel írt dolgozatáról van szó.


Jelkép: akinek kényelmetlen a "PC"

Debreczeni azt próbálja bizonyítani, hogy Orbán Viktor 2008-ban mégcsak nem is a kormányzó, hanem a második zsidótörvényt kidolgozó „szalonnyilas” Imrédy Béla utódjának tekinthető. Debreczeni egy másik politikus képét is előszeretettel vetíti Orbánra: Gömbös Gyuláét, a Mussolinit bálványozó magyar miniszterelnökét, aki a külföldi államférfiak közül elsőnek tett tisztelgő látogatást a náci Németországban Adolf Hitlernél.

Révész cikke igyekszik megkülönböztetni, a „politikailag korrekt és nem korrekt beszédmódot”. Az ebben rejlő dilemmát Magyarországon mindmáig a „zsidózás” kontúrok nélküli, nehezen definiálható problematikájában lehet összefoglalni. A mai magyar nyelvben mindenekelőtt az antiszemiták „zsidóznak”, mégpedig tágabb és szűkebb értelemben, amennyiben negatív tulajdonságokat és tevékenységeket kapcsolnak a zsidósághoz, illetve erre való hivatkozással aktív ellenséges tevékenységet fejtenek ki, magyarán mondva uszítanak ellene. Másodsorban „zsidózásnak” tekinti a köznyelv azt is, ha valaki hosszasan fejtegeti a zsidósággal, illetve a Holocausttal kapcsolatos nézeteit, illetve cikkeket, könyveket publikál a témában, akármilyen is a felfogása. (Ilyen értelemben vannak a közönség, és egyes kritikusok szerint például „zsidózó” írók a magyar irodalomban, akik valamilyen szempontból a zsidók és nem zsidók viszonyát, az ehhez kapcsolható feszültségeket, illetve az előbbiek világképét jelenítették meg.)

Érdemes továbbá figyelembe venni, mikor „zsidózott” valaki negatívan, azaz hangoztatott alaptalanul elítélő véleményt a zsidókkal szemben, illetve mikor állt ki mellettük. Ha valaki például a Holocaust idején részvétének és együttérzésének adott hangot, és egyértelműen szemfordult a nácikkal, mint Márai Sándor, annak részéről bizonyos megértéssel kell fogadni, ha erős kritikai megjegyzései voltak az 1946 májusában, a kunmadarasi pogrom ellen szervezett, amúgy szintén érthető zsidó tüntetés elfajulásával szemben.

Önmagában figyelemre méltó, hogy Révész a politikai korrektség fogalmát, mely a hatvanas években született, és az Egyesült Államokban terjedt el a hetvenes, nyolcvanas években, az antiszemita és rasszista előítéletek nyilvános kifejeződéséhez köti. Holott a fogalomnak eredetileg semmi köze sem volt a „zsidósághoz”. Ruth Perry irodalomtörténész és médiaszociológus kutatásai szerint a kifejezés először Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjében jelent meg, innen vette át az amerikai jobboldal, és a baloldal lejáratása használta. Majd újabb jelentésváltozáson ment keresztül, amennyiben a radikális polgárjogi és feminista csoportok kezdeményezésére közmegegyezés alakult ki, hogy bizonyos pejoratív kifejezések helyettesítésére „semleges”, azaz politikailag korrekt szavakat használ a média. Így terjesztették el a fekete és néger szavak helyett az afro-amerikai kifejezést, igyekeztek új érzelmi tartalmat adni a gay (homoszexuális) szónak, illetve kezdték nyelvileg hangsúlyozni, hogy bizonyos foglalkozásokat nők és férfiak egyaránt gyakorolhatnak ( az egyértelműen férfit jelölő spokesman szóvívő helyett például így terjedt el a spokesperson, szóvívő személy, aki bármely nemet képviselheti.)

Magyarországon a politikai korrektség körüli diskurzus mindmáig összekapcsolódik a Horthy-korszakkal, a zsidótörvényekkel és a Holocausttal, annak ellenére, hogy az 1990-es, első szabad választások után immár tizennyolc év telt el. Azóta öt választásra került sor, s ezek során csak 1998-ban jutott be antiszemita és antiglobalista demagógiát használó politikai párt, a MIÉP a parlamentbe. Épp csak hogy átvitte az öt százalékos küszöböt, az akkor kormányzó jobboldali pártok nem vették be a koalícióba, és 2002-ben ki is bukott az országgyűlésből. Ezek a választási eredmények, mint ahogy egyéb események és jelenségek sem igazolják, hogy az antiszemitizmus, mint politikai erő a többi európai országnál nagyobb veszély lenne a mai Magyarországon.

A jobboldalon, különösen a szélsőjobboldalon a politikai korrektséget sulykoló politikát illetve a szócsövének tekintett médiát teszik felelőssé azért, mert a mai magyar társadalomnak nem sikerült megoldania az cigányok integrációjának problémáját. Ez a következtetés olyan képtelen, hogy nem is érdemes rá szót vesztegetni. Viszont egyetértek Révésszel, hogy „a politikailag korrekt beszédmód eszménye diszkreditálódott azáltal, hogy a külsődleges, formális, a gyakorlati cselekvéstől független, túlhajtott és ráadásul a pozitív előítéleteket támogató követelményekkel kapcsolták össze.”

Meggyőződésem, hogy csak a magyar gazdaság fellendítésével, munkahelyek teremtésével lehet tenni valamit azért, hogy cigányság integrációja előrehaladjon. A politikai korrektség önmagában kevés, nem sokra megyünk az eddigi segélyezési gyakorlat fenntartásával, de vajon hová vezet a burkolt uszítás, mely a cigánytelepeken masírozó Magyar Gárda, és a hozzá kötődő szélsőjobb „specialitása”?

Debreczeni abszurd (Oldaltörés)


Debreceni cikkében nem tesz mást, mint hogy Orbán Viktor 2002 óta elhangzó nyilatkozataiból arra a politikára próbál következtetni, melyeket a 2010-es választásokon aratott, nagyarányúnak képzelt – valójában többé-kevésbé indokolatlanul rettegett - győzelme után követ majd. Ezt, vagyis lázas fantáziájának produktumait hasonlítja az egykori fajvédő politikus, Gömbös Gyula és a háborús bűnös, Imrédy Béla tetteihez. Ezeket a mai magyar közvélemény mind a mai napig a Mussolini-imádattal és a Hitlernél tett látogatással, valamint a második zsidótörvény „megalkotásával”, és a Magyar Élet Mozgalom megszervezésével azonosítja.

Ismeretes, hogy a politikusok általában kétértelműen fogalmaznak a nyilvánosság előtt, lehetőleg úgy, hogy szavaik miatt ne lehessen őket támadni, de a lehető legtöbb ember szimpátiáját felkeltsék. Orbán Viktor sem tett mást, mint hogy a közvetlen demokrácia és a parlamentarizmus viszonyának boncolgatásával azt a problémát latolgatja, hogy a demokráciákban legitim eszköznek számító népszavazás milyen eséllyel befolyásolhatja a kormány politikáját. (A Debreceni által „munícióként” felhasznált másik idézetet a „részvételi demokrácia kiterjesztéséről” és a köztársasági elnök szerepének átgondolásáról, Stumpf István, az ellenzék vezéréhez közel álló politológus mondta egy tévéinterjúban. 1990 óta baloldali politikusoktól is számtalan hasonló eszmefuttatást hallottunk.)

Vajon politikailag korrektnek tekinthető-e, ha valaki önkényesen interpretált idézetek alapján idézi fel a közel hetven évvel ezelőtti kollektív tragédia, a Holocaust, és azt előkészítő magyar politika árnyait és ezt vetíti rá a mai magyar ellenzékre és annak vezetőjére? Révész cikkében joggal állítja, hogy a fél évszázada kivégzett Nagy Imre megítélésében nem lehet szerepe annak, hogy snagovi feljegyzéseiben vitathatóan fogalmazott a „Rákosi-féle zsidó klikkről”, annak „nemzetidegenségéről”. De a politikusoknál végső soron a végrehajtott tettek, s nem a szavak számítanak. Orbán Viktort és a Fideszt mindenekelőtt az 1998 és 2002 közötti időszak, a jobboldali kormánykoalíció eredményei és hibái alapján lehet és kell megítélni. Ehhez képest még meghirdetett programjuk is csak másodlagos. Az MSZP és Gyurcsány Ferenc mérlegét a magyar választók a 2002 óta eltelt két ciklus mérlegelése alapján, és nem a politikailag inkorrekt víziókra alapozott, elfogult publicisztikák alapján állítják majd fel.

Érdemes végül felidézni, amit Imrédy Béla mondott állítólag, amikor a politikai rendőrség emberei 1946 februárjában kivezették a Duna-partra, hogy szemlélje meg a felrobbantott Lánchidat. „A pillérek még állnak”, állapította meg az egykor tehetséges közgazdásznak számító politikus. Sajnos, ennél több és jobb a mai magyar demokrácia és a „kettős mércét” felszámolni képtelen nyilvánosság viszonyáról sem mondható el.

Pelle János

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A belga sajtó szerint lemondott magyar EP-képviselő bukott le egy brüsszeli melegbárban

A belga sajtó szerint lemondott magyar EP-képviselő bukott le egy brüsszeli melegbárban

Ferenc pápát nagyon is foglalkoztatják a nők

Ferenc pápát nagyon is foglalkoztatják a nők

Koronavírus: 151 halott, 5595 új fertőzött

Koronavírus: 151 halott, 5595 új fertőzött