FŐVÁROSI TÖMEGKÖZLEKEDÉS
A vágy villamosa

Senki ne számítson rá, hogy a február 1-jétől átlagosan közel a duplájára dráguló budapesti tömegközlekedés színvonala javulni fog, inkább romló kiszolgálás várható. A bonyolultabbá váló tarifarendszer ráadásul több belső ellentmondást tartalmaz.

A tömegközlekedést jószerivel lehetetlen kiiktatni életünkből: busszal, villamossal, metróval megyünk a munkahelyre és haza, a bevásárlóközpontokba, közintézményekbe. A fővárosban közlekedők 82 százalékát ma a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) szállítja, a vállalat járművein utazók száma pedig egy év alatt körülbelül 1,6 milliárd.

Ezt az árhatóság döntése maximálisan kiaknázta. A helyközi forgalomra specializálódó Volán 10, a MÁV 30 százalékos áremelésével szemben a főváros helyi közlekedésének 87 százalékos drágulása állította föl a csúcsot.

A februári áremelés része a támogatások leépítésével fémjelzett gazdaságpolitikának. A tömegközlekedés állami támogatása egyidős a forint 1946-os megjelenésével. Az 1968-ban több vállalat összevonásával létrehozott BKV-nak nyújtott központi dotáció a 70-es években 1,3 milliárd forint körül volt. Az 1979-től meglóduló infláció az üzemvitelt megdrágította, de ezt nem követte a viteldíjak változása, ezért 1980 és 1985 között közel 2, majd további 3 milliárddal kellett növelni az állami támogatás összegét.

HVG

A főváros tömegközlekedése 1988-ban már 5,3 milliárdos fenntartási juttatásban és 5,2 milliárdos menetdíj-kiegészítésben részesült – az előbbit a Fővárosi Tanács, az utóbbit a költségvetés folyósította. A személyszállítás költségeinek 15 százalékát – nem egészen 2 milliárd forintot – fizették az utasok.

A BKV azonban mégsem elégedett az Országos Árhivatal (ÁH) által kidolgozott – és a vállalattal állítólag csak január 3-án közölt – drasztikus viteldíjemeléssel. Számításaik szerint az energiahordozók drágulása, a társadalombiztosítási járulék és a nyereségadó növekedése az idén – 2-3 százalékos utascsökkenés mellett – a tavalyi 13,3 milliárd forintról 14,2 milliárdra növeli a személyszállítás költségét. Az utasoktól 3,2 milliárd forint bevételre – a költségek 23 százalékára – számítanak. A fogyasztói árkiegészítés 4,3 milliárd lesz – 900 millióval kevesebb a tavalyinál –, a fenntartási támogatás viszont 6 milliárdra nő. Az utas 1 forintjához adott állami kiegészítés így a korábbi 5 forintról 3-ra csökken.

A költségek és források közötti 600-800 millió forintos különbözetet – csakúgy, mint tavaly – a BKV-nak kell kigazdálkodnia. Ez – mondják a vállalatnál – csak a szolgáltatási színvonal kárára érhető el: a csúcsidőn kívüli órákra ritkább forgalmat terveznek, s számos „viszonylaton” a villamosok csak 15, az autóbuszok pedig 20 percenként fogják követni egymást. A BKV-nál úgy gondolják: az árhatóság által kellő átgondolás nélkül elkészített viteldíjrendszer bonyolultabb, mint a korábbi volt, növeli a jegyek számát, nehezíti az utasok eligazodását, akadályozza a hatékony jegyellenőrzést.

A városi tömegközlekedés járművei közül például a villamos árammal működők üzemeltetése a legolcsóbb (egyúttal ez a leginkább környezetkímélő is). Ezért a villamos- és trolihálózat fejlesztése fontos részét képezi a BKV vállalati stratégiájának. A 150 százalékkal megemelt villamos- és trolibuszjegyár most alighanem keresztülhúzza a vállalat szándékait.

Az új tarifarendszer bosszantó érthetetlenségei közé tartozik a félhavi bérletek árkülönbsége. Aki ugyanis a hónap első felére vált kombinált bérletet, az 140 forintot (aki csak villamosbérletet vesz, az 90 forintot) fizet, míg aki a második félhónapra, az 185, illetve 120 forintot – jóllehet a hónap 16. és 31. napja között sem drágább az üzemvitel.

Az árhatóság a csupán egyetlen járatra érvényes, úgynevezett autóbuszvonalbérlet kiterjesztését jelentős kedvezményként tünteti fel. Igaz, most már az eddiginél egy tucattal több buszjáratra lehet ilyet venni, csakhogy míg a 280 forintos kombinált bérlettel a közigazgatási határon belüli, 1000 kilométert is meghaladó hálózat Soroksártól Csillaghegyig, Csepelt Mátyásföldig napjában többször is beutazható, a 140 forintért árult vonalbérlet a legjobb esetben is csak egy 13 kilométeres szakasz „használatára” jogosít. Ez aligha arányos ár.

A főváros közigazgatási határain túl futó BKV-járatok jegyeinek igen jelentős emelését a MÁV-, a Volán- és a BKV-tarifák közelítésének a szükségességével indokolták. A kárvallottak a BKV-val kiszolgált terület lakói lettek. Most ha valaki például a HÉV ráckevei vonalán a Vágóhíd végállomásról a Csepel Autógyárhoz utazik, és ott a IX-es kapun megy be dolgozni, 15 forintot fizet, ha viszont a főbejáraton akar az üzembe jutni, akkor 20 forint a menetjegy – holott a két megálló között mindössze 1100 méter a távolság. Átböngészve a századfordulóig visszamenően a HÉV tarifáit, kiderül: e cég volt magántársaság, közösségi vállalat, ám a viteldíj ilyen kirívó aránytalansága példátlan. A HÉV egyébként a budapesti agglomeráció legdrágább kötött pályás tömegközlekedési eszközévé lépett elő, azonos távolságra mintegy 40 százalékkal többért visz, mint a vasút.

Az új tarifarendszer kitalálói olyan különösen kicsinyesek, máskor sajátosan nagyvonalúak. A budapesti agglomerációban közlekedő BKV-járművekre például „elfelejtették” érvényesíteni a nyugdíjasok helyközi autóbusz és vasúti utazásait segítő 50, illetve 90 százalékos kedvezményt. A hatóság elzárkózott attól is, hogy a mozgássérültek és fogyatékosok is a nyugdíjasokhoz hasonló bérletkedvezményt kapjanak. Ugyanakkor a honvédségi menetlevéllel szolgálati útra indulók eddig 4 forintért utazhatták be a HÉV teljes hálózatát, most őket csak 25 százalékos emeléssel terhelték.

A távolabbi jövőt illetően ma annyit lehet tudni, hogy az árhatóság a támogatás mértékét az 1989. évi szinten kívánja stabilizálni. Mit várhat ezek után a kiszolgáltatott utas a BKV-tól? Legalább annyit joggal elvárhatna, hogy ezentúl a garázsba tartó autóbusz is vegyen fel utasokat. Hogy az otthon felejtett bérletet ne kelljen az erre kijelölt központi helyre elvinni: legyen elég azt bemutatni az útba eső menetirányítóknak, aki a „feledékenységért” kapott csekket összetépve, 15 forint fizetése nélkül is, rövidre zárja a folyamatot.

KELLER LÁSZLÓ

HVG, 1989. február 4.

Tér és erő

Hat napon át minden este tüntetések voltak Prága szívében, a Vencel téren – az alkalmat Jan Palach öngyilkosságának 20. évfordulója szolgáltatta. A tömeg szétoszlatására – szerda kivételével – a rohamrendőrség erőszakkal lépett fel, kutyákat, könnygázgránátokat és vízágyukat vetett be. A tüntetők Gorbacsovot éltették – a hatóságok szerint viszont aláássák a csehszlovákiai peresztrojkát, a prestavbát.

A Prágától néhány kilométerre északra fekvő Vsetatyban szorgos munka folyik. Nemrég nyitották meg a bevásárlóközpontot, és mindez a Z akció, vagyis a társadalmi munka eredménye. Készül az egészségügyi centrum is, és ezekben a napokban elektromos szereléseket végeztek a temetőben, ott is az urnakertben. A Mlada Frontában, az ifjúsági szövetség lapjában olvasható mindez, és mellékelve a kép, a rajta látható a sorompón egy felirat: az urnakert technikai okok miatt január 18. és 23. között zárva. A hír önmagában és máskor nem lenne érdekes, de az elmúlt napokban az volt. Vsetatyban van ugyanis eltemetve Jan Palach, az a fiatalember, aki 1969-ben, éppen húsz évvel ezelőtt, benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát, tiltakozásul öt szocialista ország csehszlovákiai katonai beavatkozása ellen. Az évforduló alaposan felbolygatta Prágát.

Már napokkal korábban levelet kapott a Charta ’77 egyik vezetője, Václav Hável, és ebben egy fiatalember azt írta, ugyanolyan módon lesz öngyilkos, mint Jan Palach. A levelet két napilap is közölte, felolvasták a televízióban is, ugyanakkor Hável kétségbe vonta a valóságát. 15-én, vasárnap délután, amikorra az ellenzék a megemlékezést hirdette, teljesen lezárták a prágai Vencel teret, és a környező utcákban csoportosuló tüntetőket – csakúgy, mint tavaly október 28-án – vízágyúkkal, könnygázzal kergették szét. A megmozdulások nap nap után követték egymást.

Már a hét elején éles bírálatok érték Prágát, amiért újból kemény eszközökhöz nyúlt, ráadásul olyanokra is jutott a vízesőből és a könnygázból, akiknek semmi közük nem volt a tüntetéshez. A csehszlovák sajtó nyomban visszautasította ezeket a megjegyzéseket, azzal, hogy miért kritizálja őket a bécsi utótalálkozón felszólaló amerikai külügyminiszter, amikor Miamiban verik a négereket. A hét közepén szerdán úgy látszott, hogy megváltozott a hatóságok álláspontja, mert másfél órán keresztül tartott a tüntetés, és a rendőrök csak mosolyogva, csevegve sétáltak le-fel. (Talán nem árt emlékeztetni: ezen a napon szólalt fel Bécsben a csehszlovák külügyminiszter, aki szintén visszautasította a nyugatiak vádjait a rendőrség erőszakos beavatkozásáról.) „Írjatok igazat! Igazságot! Szabadságot! Éljen a Charta!” – kiáltozta a tömeg, és több ezren skandálták Gorbacsov nevét. Ekkor már nemcsak a tér közepén állók hangját lehetett hallani, hanem a járdákon álldogáló kíváncsiak is bekapcsolódtak az ütemes kiáltozásba.

Csütörtökön sokkal többen mentek ki a térre – nyilván az előző napi eseményeken felbátorodva –, de ezen a napon a rendőrök már nem voltak békések. Feltehetően valamilyen külső okból kifolyólag késett a parancs, mert negyed órát vártak, s csak azután szólították fel az embereket, hogy oszoljanak. Újabb negyedóra elteltével a fehér sisakos rohamrendőrök szinte pillanatok alatt kitaszigálták a tüntetőket a Vencel-szobor elől. Aznap a hivatalos hírügynökség, a CTK néhány tucat letartóztatottról beszélt, pár nappal később azonban Mlada Fronta megírta, hogy 280 embert vettek őrizetbe, közülük 23-at bíróság elé állítanak, 80-at pedig szabálysértésért vonnak felelősségre. Akkor közölték először, hogy voltak sebesültek is, mégpedig 14-en, közülük 3 rendőr.

Ugyancsak először fordult elő, hogy a hét elején név szerint, születési adatokkal, lakcímmel ellátva közölte a csehszlovák távirati iroda a letartóztatott ellenzékiek listáját. Köztük volt Václav Hável író, a Charta ’77 egyik vezetője, Jana Petrova, a Független Béketömörülés vezére, Petr Placák, a Nemzetközi Emberi Jogi Liga elnökhelyettese, valamint a nemrég alakult Állampolgári Szabadságért Mozgalom és a Jogtalanul Üldözötteket Védelmező Bizottság tagjai. Az őrizetbe vettek között sok a fiatal, Penc és Ptácek 1970-ben, Veverka 1956-ban, Placák 1964-ben született, de a kevésbé ismertek között is a többség 18-35 év közötti.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy a tüntetők között voltak 15-16 éves diákok, akik csupán jó heccnek tartották az egészet, a többség azonban szemmel láthatóan nem közülük került ki. Erre a jelenségre – mármint, hogy sok a fiatal elégedetlenkedő – felfigyelt a pártvezetés is, hiszen az elnökség, miközben teljes támogatásáról biztosította a rendőrség által alkalmazott módszereket, felhívta a prágai pártbizottság és a fővárosi tanács figyelmét: az ifjúságnak kevés lehetősége van arra, hogy értelmesen töltse el a szabadidejét. Megjelent egy másik állásfoglalás is, a csehszlovák főügyészségé. E szerint közrend elleni vétségért felelősségre vonhatók azok is, akik csak kíváncsiskodnak, és a rendőrségi felszólítás után a helyszínen maradnak. Ennek közzétételét minden bizonnyal az a bírálat váltotta ki, hogy nemcsak a tüntetők kaptak a vízágyúból és a pofonokból. Figyelmeztették a külföldi újságírókat is, hogy rájuk ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint a csehszlovák állampolgárokra – természetesen Helsinki szellemében nem akadályozzák munkájukat, de ha nem tartják be a törvényeket, viselniük kell a következményeket is.

A televízió, a rádió és az újságok megteltek a dolgozó kollektívák és a különféle szervezetek tiltakozó nyilatkozataival, amelyek úgy vélték, hogy ezek a nem engedélyezett megmozdulások aláássák az átalakítási folyamatot, a perstavbát, kedvezőtlenül hatnak mindazon gazdasági, politikai és társadalmi elképzelések megvalósítására, amelyeket a párt indított el. Azt is szóvá tették, hogy nem lehetett elintézni a napi bevásárlást, mert öt órakor, amikor a tüntetések kezdődtek, pillanatok alatt valamennyi üzlet bezárt. A tér felső részén különben ugrásra készen várakoztak a boltok eladói; amint megkezdődött az ütemes taps, azonnal fordultak a kulcsok. Nem elég hát – írták a lapok –, hogy akadozik az ellátás, még azt sem lehet megvenni, ami van, mert a boltok kénytelenek bezárni. Arról még nem közöltek adatokat, hogy mennyi kárt okozott a forgalomkiesés.

Nem lehetett megtudni azt sem, hogy a belügyi hatóságoknak mennyibe került a fokozott készültség, feltehetően nem kevésbe, állítólag vidékről kellett erősítést kérni. A Népi Milícia tagjai – az itteni munkásőrök – természetesen társadalmi munkában sétálgattak négyes csoportokban a prágai belvárosban

FORRÓ EVELYN (Prága)

HVG, 1989. január 28.

A Tungsram Rt. hatmilliárdos tőkeemelésének hátterében a nagyvállalat legjelentősebb hazai hitelezője, a Magyar Hitelbank áll. Demján Sándor elnök-vezérigazgatót a tranzakcióról kérdeztük.

HVG: Miért vette meg a Hitelbank a Tungsramot?

D. S.: Nem a Hitelbank vette meg a Tungsramot: mi csupán közvetítői szerepet látunk el megbízónk részére ebben az ügyletben. Sok az érdeklődő, de a tulajdonosok teljes köre még nem alakult ki.

HVG: Akkor úgy kérdezem: a Tungsram 4,5 milliárdos rövid lejáratú hitellel gazdálkodik, s 1,5 milliárd forinttal „sorban áll” a bankoknál. A legtöbb pénzzel az MHB-nek tartozik. Ezért emelték meg hatmilliárddal a részvénytársaság alaptőkéjét?

D. S.: A Tungsram tipikus példa arra, hogy a sztálini gazdaságirányítási és –szervezési mechanizmusok következtében miként lehet elszegényíteni egy dinamikusan fejlődő, nemzetközileg is versenyképes nagyvállalatot. Határozott véleményem, hogy likviditási gondjaik oka nem belső gazdálkodási hibákra vezethető vissza, hanem az elmúlt évek-évtizedek torzult hazai tőkeáramlásának, a túlzott állami elvonásoknak és az alacsony tőkeellátottságnak a következménye. Bankunk egyébként korábban is és a továbbiakban is hitelképesnek tartotta a vállalatot. Ezért is döntöttek úgy az eddigi tulajdonosok – köztük a magyar állam, a Külkereskedelmi Bank, a Pénzintézeti Központ és a Magyar Hitelbank –, hogy ezt a tőkeemelést el kell végezni.

HVG: Honnan került elő ilyen hirtelen szabad hatmilliárd forint?

D. S.: Ahogy létezik orvosi titok, úgy van banktitok is…

HVG: Mihez kezdenek a Tungsram-részvényekkel? Feltételezem: a Hitelbank akkor keres az ügyleten, ha külföldön névértéken felül tudják értékesíteni.

D. S.: Mivel jó gazdasági teljesítményű vállalatról van szó, remélem, erre is sor kerül. Az így befolyt tőkét a magyar gazdaság különböző – ugyancsak versenyképes – területeinek a fejlesztésére fordítjuk, hitel formájában.

HVG: Hogyan kívánják külföldön eladni a Tungsram-részvényeket?

D. S.: A tulajdonosok közös törekvése, hogy a részvényeladások után is megmaradjon a magyar tulajdoni többség, azaz a Tungsram nemzeti vállalatként működjön. Nem szándékozunk Tungsram-részvényeket eladni a legnagyobb konkurensnek sem. Viszont lehetőséget látunk üzleti kapcsolataink révén olyan partnerek „szervezésére”, akik eddig a magyar vállalat felhasználói voltak. Ilyen lehet például az autóipar. Hasonlóképpen vehetnek részvényeket olyan országok is, ahol ez a gyártási kultúra még nem alakult ki.

HVG: Úgy hírlik, dél-koreai üzletfeleik is be kívánnak szállni a Tungsramba.

D. S.: Sokkal közelebbi partnerekről van szó…

HVG: Milyen osztalék mellett éri meg az érdeklődőknek, hogy Tungsram-részvényeket vásároljanak?

D. S.: A tőkeemelés következtében a Tungsram négy éven belül megduplázhatja tőkés kivitelét, belső szervezete, irányítási módszerei korszerűsödnek, felerősödik a gazdálkodásban a tulajdonosi érdekeltség. A tervezett osztalék elég vonzó befektetésnek tetszik. Megjegyzem: előrelátó tőketulajdonos benthagyja a vállalatban az osztalékot – ezzel is segítve fejlődését – mivel elsősorban a részvények árfolyamnövelésében érdekelt.

HVG: A Hitelbank további Tungsram-részvényeket is kíván vásárolni?

D. S.: Igen, de itt vannak bankszabályozási korlátok, hiszen csupán az alaptőkénk 20 százalékáig lehetünk tulajdonosai más társaságoknak. Részvételünkhöz egyébként a külföldi partnerek is ragaszkodnak.

HVG: A hatmilliárdos alaptőke-emelésből eddig csupán kétmilliárd folyt be. Mikorra várható a további tőkebevonás?

D. S.: Úgy látom, hogy az első negyedév során a Tungsram-részvények ellenértékének 75 százalékához hozzá lehet jutni. Egyébként, ha hozzánk eljön egy hitelképes vállalat azzal, hogy Tungsram-részvényeket akar venni, mi meg fogjuk finanszírozni.

HVG: Nekem úgy tűnik, hogy mindvégig az inkognitóban lévő legnagyobb tulajdonossal beszélgettem. Mi a pontos jogi helyzet: amíg nem közvetítik ki a Tungsram-részvényeket, mekkora a nagyvállalatban a Hitelbank érdekeltsége?

D. S.: Az érdekeltségünk nagy, s remélem, az is marad, hiszen egy világhírű, versenyképes vállalatról van szó. Ám nem csupán egy Tungsram van Magyarországon. Bankunk több más, dinamikusan fejlődő hazai részvénytársaságban is növelni kívánja közvetlen tőkeérdekeltségét.

HVG, 1989. január 28.