- Gulyás Endre!

- Én vagyok!

- Fáradjon be, kérem – mondta az asszisztens, és akkor Gulyás Endre, e testes, ötvenes, jómódú férfi hófehér haját hátrasimítva befáradt a rendelőbe.

- Foglaljon helyet, Gulyás úr – köszöntötte a főorvos úr, mire Gulyás Endre helyet foglalt a széken. – Miben segíthetek?

- Rémesen érzem magam, főorvos úr.

- Valóban? Nem úgy néz ki. Mikor is volt nálunk Gulyás úr utoljára, Erzsike?

Erzsike megnyitotta a számítógépen Gulyás Endre aktáját.

- 2010 februárjában.

- Az biztos az a vírus volt – mondta Gulyás úr.

- Hát jó. Mi a panasza?

- Hogy mi? Nem egy panaszom van, hanem rengeteg panaszom, főorvos úr. Rengeteg a panaszom!

- Én ráérek, hallgatom – mondta a főorvos úr, és hátradőlt a bőrszéken.

- Hol is kezdjem? Régóta tart már, több mint két éve. Az édesanyámmal kezdődött. Megígértem neki, hogy ha megbetegszik, nálunk lakik majd, hogy majd mi gondoskodunk róla, a mi családunkban ez generációk óta így működik, amikor gyerek voltam, a dédi is velünk lakott, ott halt meg a cselédszobában, a mai napig érzem azt a szagot az orromban, tudja?

- Igen, ez nagyon szép dolog, Gulyás úr.

- Azt mondja szép. Persze! Maga nem dugta egy alföldi idősek otthonába az anyját.

- Maga igen?

- Igen. Amint láttam, hogy gyengül kicsit, fogtam a vén szipirtyót, és levittem Kecskemétre, a házat pedig egy héttel később eladtam.

- Miért tette ezt?

- Miért tettem? Ha tudnám, nem jöttem volna magához.

- Jól van, folytassa. Ott tartott, hogy eladta a házat.

- El én! És jól adtam el, nagyon jól.

- Gulyás úr, ez nem a világ vége, biztos vagyok benne, hogy annak a pénznek volt helye a családban.

- Úgy gondolja? Hát elmondom, mire költöttem a pénzt. Legelőször is szaunát csináltattam. Drága éttermekbe jártam. Elvittem a szeretőmet egy luxushajó-utazásra. A feleségem úgy tudta, hogy konferencián vagyok Ausztriában.

- Nézze, emiatt ne eméssze magát, szerintem ez normális, a férfiak többsége nehezen viseli a változó kort. Majd megnyugszik.

- Ez csupán a kezdet, főorvos úr. Miután visszatértem a nyaralásból, azt vettem észre, hogy nem járok se színházba, se moziba, se hangversenyekre, ellenben nagyon érdekel a kézilabda, a vízilabda és a foci különösen. Még meccsekre is kiutaztam, volt pénzem rá. Meccsekre. És, ami a legszörnyűbb, élveztem. Drukkoltam, énekeltem, ria-ria hungáriáztam, olyan voltam, mint egy agyatlan majom.

- Ne mondjon ilyet. Nem szégyen az, ha az ember szurkol az országának.

- De nem így, főorvos úr. Ez nem én vagyok. Biztos vagyok benne, hogy ez valami fertőzés.

- Meg fogjuk gyógyítani, ígérem. Meséljen még.

- Korábban világpolgárnak tartottam magam. Most csak magyar szerzőket vagyok hajlandó olvasni, és valami elementáris dühöt érzek mindennel szemben, ami nem magyar.

- Hogy érti ezt?

- Hogy értem? Elégettem minden olyan könyvemet, ami nem magyar.

- Erzsike, írja fel, hogy a páciens könyveket éget – mondta a főorvos úr, és Erzsike gépelni kezdett. – Meg tudja mondani, miért égette el a könyveket?

- Mintha semmi más nem lehetne érvényes, mintha minden ellenem való lenne. És a legrosszabb ez a harag és gyűlölet, amit érzek. Ez a kicsinyesség. Ez a kisszerűség. Ez a mérhetetlen ostobaság, korlátoltság és sértettség.

- Nyugodjon meg. Miket égetett el?

- Mindent, ami nem magyar.

- Értem. De vissza tud emlékezni arra, hogy melyik könyv indította el ezt a láncreakciót? Vagy melyiket hajította először a tűzre?

- Azt tudom. Gorkij volt. Az anya.

- Értem. Valószínűleg egy súlyos gyomorrontással állunk szemben. Nem emlékszik arra, hogy valami olyasmit evett, amire allergiás, vagy ami túlzottan megterhelte a gyomrát?

- Nem. Ma kacsát ebédeltem a belvárosban, de azzal biztosan nem volt semmi baj.

- Nem a mai napra gondoltam, itt súlyosabb gyomorrontásról lehet szó. Mindegy, majd még gondolkodjon rajta. És hogy készítették el a kacsát?

- Egyszerű kacsacomb volt, párolt káposztával, főorvos úr. De jó, hogy kérdezi, mert eszembe jut, hogy amikor ettem, egy hajléktalan odajött hozzám, és akkor sem úgy reagáltam, nem úgy, ahogy szoktam.

- Hogy reagált?

- Elküldtem.

- Zavarta evés közben, ez nem a világ vége. Én is el szoktam küldeni őket, sajnos nem segíthetünk mindenkin.

- Igen? És azt is szokta mondani, hogy lépjél le, csórikám? Menj el dolgozni! Ilyeneket szokott mondani?

- Nem, ilyeneket nem szoktam mondani, Erzsike írja fel, hogy a páciens álláskeresésre biztatott egy hajléktalant. Folytassa. Kerül még más konfliktusokba is?

- Aki a barátom, az barátom. Mindenki mást lekomcsizok.

- Hm. Engem is?

- Maga komcsi?

- Én orvos vagyok.

- Attól még lehet komcsi.

- Folytassa.

- Mindenkit lekomcsizok, pedig nem is ismerem őket, huszonéves gyerekeket komcsizok le, akik nem is lehetnek komcsik, de nekem mindenféle beteg elképzeléseim vannak, hogy igenis komcsik, hogy ez egy kór, amit örököltek, vagy liberálisok, ami még rosszabb, és az is előfordul, de ezt már tényleg nehezen merem kimondani, hogy zsidózok.

- Na, azt, azért nem hiszem.

- Pedig elhiheti. Ha berúgok, nem tudom miért, egyszer csak kijön belőlem, nem is tudom honnan, de ilyeneket mondok, hogy összeesküvés, meg bankok, meg minden. Mindenkire azt hiszem, aki nem azt mondja, amit én, hogy az ellenségem, csak ellenségekre és barátokra tudom felosztani a világot, ami pedig ennél sokkal összetettebb, tudom én ezt, de nem tudok mit tenni, csakis ellenségeket vagy barátokat látok. Régebben boldogan üzleteltem a szomszédos országokban, de most megutáltam a románokat, a szlovákokat, a szerbeket, és mindegyiküknél jobban utálom az Európai Uniót, ezt a tetű gyarmatosító bandát, akik felkaszabolták az országomat, és még ez sem elég nekik. Ilyeneket mondok! Meg hogy vissza Erdélyt, de azt már tényleg csak a tizedik feles után.

- Miket iszik?

- Kizárólag pálinkát. És persze bort.

- Erzsike, azt írja fel, legyen szíves, hogy a pácienst alkohol hatására revizionista indulatok kerítik hatalmukba. Mondja, Gulyás úr, amikor ilyeneket mond és gondol, olyankor boldognak érzi magát?

- Nem. Dühösnek. És büszkének.

- És mikor érezné magát boldognak?

- Ha végre igazságos világban élhetnék, ezt gondolom olyankor.

- És milyen lenne ez az igazságos világ az ön számára?

- Ha mi, magyarok megkapnánk azt, ami jár nekünk.

- És az mi lenne? Mi járna nekünk?

- Hát tudja! Hogy minden, hogy ez az egész…

- Micsoda?

- Jaj, nagyon bonyolult ez, főorvos úr, nagyon bonyolult.

- Mondja ki nyugodtan, Gulyás úr!

- Hát jó: azt szoktam gondolni, hogy nekünk magyaroknak kéne irányítani ezt a világot. Hogy akkor lenne ez a világ jó kezekben. Akkor mindenki boldogan élhetne, mi igazságosan uralkodnánk.

- De ugye ezt nem gondolja komolyan?

- Amikor mondom, akkor igenis komolyan gondolom. Segítsen már rajtam, az Isten szerelmére!

- Gulyás úr, azt hiszem, már tudom, hogy miről lehet szó, de még fel kell tennem pár kérdést. Meg tudja mondani, mi volt az a pont, amikor úgy érezte, nincs tovább, hogy el kell jönnie hozzám?

- Természetesen tudom. A mérhetetlen sunyiságom. Hazudok és élvezem. És a bosszú, a létező legpitiánerebb és legszánalmasabb emberi tulajdonság, a bosszúvágy. Tudja, főorvos úr, nekem az egyik kedvenc filmem volt régebben a Nagy balhé, bizonyára látta.

- Persze.

- Na, most emlékszik arra, amikor Robert Redford nem bír magával, és azonnal bosszút akar állni a barátja gyilkosán, és akkor Paul Newman nyugtatja és csitítja a forróvérű fiatalembert, és azt mondja neki: revenge is for suckers!

- Erre most pont nem emlékszem.

- Mindegy, nem az a lényeg. Egy sucker lettem. Hogy fordítaná ezt?

- Talán szarrágó? – szólt közbe Erzsike.

- Olyasmi, igen, köszönöm. Egy szarrágó lettem, egy pitiáner és aljas ember, illetve nem is ember. Az ember attól ember, hogy ilyeneket nem tesz, az ember nem szarrágó és pitiáner és bosszúálló. Ember ilyeneket nem is érez, vagy ha érez is, hát tudja, hogy nem szabad, olvasott Bibliát, járt iskolába, szocializálódott és tanult történelmet, tanult annak hibáiból és retteneteiből. A bosszú a legalávalóbb dolog. És én ahelyett, hogy szégyellném magam, élvezem.

- Nos, Gulyás úr, azt hiszem, tudom mi a baj, de ahhoz, hogy erről megbizonyosodjunk, tudnom kell, evett-e vagy lenyelt-e mostanában az úgynevezett polgári értékrendből?

- Hogy jön ez ide? Természetesen ettem, szeretem a polgári értékrendet.

- Erzsike! Megvan a baj.

- Én már biztos voltam benne, főorvos úr – felelte Erzsike.

- Gulyás úr! Ne ijedjen meg, nincs nagy baj.

- Hogy érti ezt? Mit tudott Erzsike?

- Üljön vissza, kérem, és nyugodjon meg. Először is tudnom kell, hogy mióta fogyaszt polgári értékrendet.

- Majdnem tíz éve.

- És ha jól sejtem, akkor mostanában kicsit túlzásba is vittük, ugye, Gulyás úr?

- Igen, mostanában többet fogyasztok belőle, de hát sokan eszik, és még sincs bajuk.

- Már hogyne lenne, ne butáskodjon. Sokan nem ismerik fel a problémát időben, vagy csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már túl késő.

- Jézusom!

- Bizony-bizony. A múlt héten volt egy betegem, aki már a végső stádiumban van, sajnos rajta már nem is tudtunk segíteni.

- Meghalt?

- Nem. A polgári értékrend nem halálos. Mindenét felszámolta és egy jurtába költözött a Pilis közelében, ahol most sámánként tevékenykedik.

- És biztos, hogy ő is polgári értékrendet evett?

- Igen, egészen biztos. Reggel, délben és este. Csak és kizárólag polgári értékrenden élt.

- De hát mi a baj vele? Mi van benne?

- Tudja, ezt a gyártótól kéne megkérdezni. Semmiképpen sem az, ami a dobozra van írva. Elküldtük Svájcba bevizsgáltatni egy adagot, és rettenetes eredmények jöttek vissza. Bizonyossá vált, hogy az emésztőrendszer polgári értékrenddel történő mennyiségi túlterhelése esetén már a gyomorból fölszívódik és súlyos elváltozásokat okoz.

- Akkor azonnal le kell állnom. Soha többé nem eszem polgári értékrendet.

- Csak nyugalom, Gulyás úr. Nem kell mindjárt megválnia attól, amit szeret. Felírjuk magának azokat a polgári értékrendeket, amiket nyugodt szívvel fogyaszthat, és azokat is, amiket kerülnie érdemes, rendben?

- Köszönöm, főorvos úr.

- Erzsike, írjon fel egy Gogolt, jó? – fordult az asszisztense fel a főorvos úr. – Először is menjen el a könyvesboltba és váltsa ki ezt a Gogol-kötetet, jó?

- Rendben.

- Ezután az tartanám a leghelyesebbnek, ha hazahozná az édesanyját, és bocsánatot kérne mindenkitől, akit megbántott az elmúlt két évben.

- Igyekszem majd, doktor úr.

- Erre nagyon figyeljünk oda, mert máskülönben nem biztos, hogy sikerül leküzdeni a fertőzést. Erzsike felír még magának pár gyógyszert, jó? Tehát akkor, írja, Erzsike..

- Igen. Esténként beveszünk szépen, ide felírom magának, egyet a Mozartból, egy Chopint, reggel egy Pascalt. Schopenhauerből vegyen nyugodtan kettőt. Egy üveg Fellini, ebből ebéd után csepegtessen az italába húsz cseppet, és ha nagyon rosszul érzi magát, de tényleg csak akkor, ha nem tudna aludni, vagy felkelni, vagy akármi, arra az esetre felírok magának egy csomag Wu Tang Clant, de ebből szigorúan csak egyet vehet be, jó?

- Köszönöm, főorvos úr.

- Igazán nincs mit. Minden jót, Gulyás úr.