Sok szomorú, tragikus és dühítő következménye van annak, amit Orbán Viktor a pártjával, azon keresztül pedig az országunkkal művelt. Az viszont örömteli, hogy a korábbi zsidólistázó, cigányozó, holokauszt-emlékművet leköpő banda a sorozatos stratégiai hibák miatt a senki földjén vesztegel. Jó ideje ugyanis nincs Jobbik, ha a politikai napirendet, illetve a releváns közéleti ügyeket tekintem.

Utoljára talán a letelepedési kötvény kapcsán tűnhetett úgy, hogy Vona Gábor alakító szereplője a politikának, de végül abból is rosszul jött ki: a Fidesz feltűzte a Kiváló Rasszista Lovagkeresztet, a Jobbik meg két szék közt a pad alá esett. Jegyezzük meg, ez azért is lehet, mert a Fidesz és a baloldalinak mondott ellenzék között már nincs tér menekültügyben: sajnos a Fidesszel szembenálló politikai erők többsége egyáltalán nem menekültpárti, csikorogjon bármit a Fidesz propagandagépezete, ehelyett eleve egyrésztmásrésztben nyomja. Orbán kerítést épít, de Hiller István sem tud jobbat a kerítésnél: hát így hova álljon Vona Gábor?

Tehát nincs, pontosabban szólva nem látszik a Jobbik. Az elmúlt hónapokban Botka László felpakolt Orbánnal szemben, a Momentum felébresztette az olimpiai lázálomból az országot, a CEU- és civilellenes agresszió miatt utcára vitt fiatalok pedig Európa, a nyitottság és a szabadság felől kritizálják a Fideszt. Még Bayer Zsolt sem Zagyva Gyulával, hanem Hont Andrással akar verekedni (illetve tudja a fene, mit akar, mert a felkérdezés óta lapít, mint Kovács Zoltán a CEU-s évfolyamtalálkozón). Ezen pedig az sem változtat, hogy a Jobbik vészreakcióként plakátkampányba kezdett.

A kikerült poszterek ugyanis alapvetően a Fidesz-ellenes érzületre játszanak rá, ami alkalmas lehet az aktív ellenzéki szavazók egyetértésének kiváltására, de semmit nem mond arról, hogy mért pont a Jobbikot válasszák. Picurka, a felület 1%-át kitevő, szégyenlősen a bal alsó sarokba biggyesztett kis „Jobbik – a nép pártján” szöveg árulkodik arról, hogy itt épp ki nem szereti Orbánt meg Mészáros Lőrincet. Mivel pedig jelenleg nem a Jobbik az evidens alternatívája a Fidesznek, ezért a kormánypártról lekaparni kívánt szavazóknak sem automatikus az útja Vonáékhoz.

Ürge-Vorsatz Diána vagy Lukácsi Katalin ugyanúgy nem automatikusan megy a Jobbikba, ahogy korábban Chikán Attila, Urbán László vagy Mellár Tamás sem feléjük vette az irányt. Sőt, a kampányhadjárat már az elején haslövést kapott, amikor nem csupán kiderült, hogy az Simicska-felületeken zajlik, de a Fidesz korábbi oligarchája lényegében a nevére is vette a pártot. Innen szép nyerni, azaz Mészáros Lőrincet kritizálni, hiszen „a nép pártján állók” szemszögéből nézve kettejük között csak a kiállított számlák teljesítési időpontja a releváns különbség.

Szó se róla: én is drukkolok annak, hogy Simicska minél több pénzt adjon vissza a nemzetnek a szabad sajtó és az Orbán-kritika támogatásával, de ez nem egyenlő azzal, hogy a Jobbik, mint valamilyen (milyen?) párt egyszerre tudná élvezni a támogatását, és kilógni az oligarcha árnyékából. Pláne, hogy addig sikerült lebegtetni, különböző hírvivőkkel megüzenni, hogy ősztől, jaj, milyen durva leleplező információkat szállít majd Simicska a Fideszről, juj, hogy egyfelől „túlvárjuk” ezt, és könnyen csalódhatunk (oké, loptak, oké, ügynök volt, sejtettük, esetleg pfuj, most ti buziztok), másfelől pedig ez már nem a Jobbiknak, hanem Simicskának ad majd kreditet, és Vona csak amolyan tévés bemondóként tűnik fel.

A Jobbiknak az az egyedüli reménye, hogy a Fidesz által felpiszkált politikai háborúk szünetében úgy zuhan össze a kormányzás, hogy a „minden mindegy, csak váltsuk le” hangulat beálltának ők lesznek a kedvezményezettjei, vagyis ideológiától függetlenül hozzájuk áramlik mindenki, aki 2018-ban nem Orbán-kormányt akar. Ennek utoljára 2014 ősze és 2015 tavasza között volt realitása, ekkor látszott ilyen mozgás. Amire azonban volt adekvát válasz: míg korábban a Fidesz álsajtója tudatosan megkímélte Jobbikot, két éve már keményen ráfordultak Vonáékra, és bár ez visszatetszést keltett a közvéleményben (lásd még: instant buzi mindenki, aki Orbán Viktort kritizálja), de a Jobbik radikális magjában is komoly zavart okozott. Saját korábbi önmagát kapta széklábként az arcába a cukiskodó párt.

A gárdamellényt „visszavenni” szándékozó menet pedig csupán ízelítő abból, ami ősztől Vonáékra vár – a Fidesz érdeke megemelni egy olyan „igazi Jobbikot” (szebb jövőt, Előd testvér!), amelyik kurucinfós stílben, széljobbról haraphat a pártból, miközben arra is lesz felület, hogy a Jobbiknál maradt szélsőségeseket kritizálják. Utóbbi feladathoz önmagában Toroczkai László elegendő és jogos muníciót ad.

A Jobbik-projekt gödörben van. Vonáék sikeréhez nyom nélkül el kellene buknia a mai utcai megmozdulásoknak, hiszen ezeket nem tudják átvenni. Úgy kellene aztán Botka Lászlónak is belecsapódni a földbe, hogy a Gyurcsányhoz ősszel emiatt visszakullogó szocialistákkal (akik egyre többet nyilatkoznak erről az opcióról, jelzem bátorítólag a DK-s blogoknak) összerakott közös lista is alatta maradjon a Jobbik támogatottságának. Össze kéne zuhannia a Fidesznek, de azzal a szavazói konklúzióval, hogy az irány jó volt, csak Vona jobban tudná követni, mint Orbán. Mindeközben pedig egyszerre kéne kikerülni a saját múltjuk, aktuális tagságuk jelentette kompromittálódás veszélyeit, megúszni a fideszes támadásokat, és saját témákkal komoly, kormányzóképes alternatívaként feltűnni.

Ja, és kellene még sok, tévedésből vagy flegmaságból liberális értelmiségiként azonosított „közszereplő”, akik ismét sorompóba állva győzködik az ellenzéki polgárokat, hogy szavazzanak át a Jobbikra. Ne „fanyalogjanak”, ne foglalkozzanak azzal, hogy hogyan kormányoznának Vonáék, vagy milyen szögesdrót-táborokat követeltek korábban a romáknak, hányféle módon vonták kétségbe a holokauszt megtörténtét, miként ünnepeltek a World Trade Center elleni terrormerénylet évfordulóján.

Sose feledjük: egy év a politikában nagy idő, rengeteg dolog történhet a következő választásokig. De a ma ismert adatok és a ma látott formák alapján a Jobbik igen nagy bajban van. A 2018-as választások egyik pozitív mellékhatása pedig az lehet, hogy a vizslakölykök mögé bújt szélsőjobboldal szavazóbázisa megroggyan. Maradnak elegen a Fideszben, de akkor is: egy zászlóaljjal kevesebb.