Az amerikai politikai rendszerre a nonstop választási üzemmód jellemző. A választások egybefolynak: amint befejeződik egy országos vagy helyi választás, máris indul a felkészülés a következőre. Két évvel a legutóbbi elnökválasztás és részleges kongresszusi voksolás után, november 6-án félidős referendum lesz: szövetségi szinten újraválasztják az összes kongresszusi képviselőt, a szenátorok harmadát és az állami kormányzók többségét.

A hivatalban lévő elnök pártja szinte mindig teret veszít a félidős választásokon. Varázslatos módon az amerikai szavazók két évszázada úgy alakítják a politikai fékek és ellensúlyok rendszerét, hogy a végrehajtó hatalmat (Fehér Házat) birtokló pártot ellensúlyozza az ellenzéki pártnak a törvényhozásban (a Kongresszus egyik vagy mindkét házában) élvezett többsége. Történelmileg rendkívül ritka a jelenlegi politikai felállás, amelyben az elnököt adó Republikánus Pártnak többsége van a Kongresszus mindkét kamarájában. (A legutóbbi két időközi választásnál, Barack Obama elnöksége idején a republikánusok 2010-ben először a Képviselőházat hódították el a demokratáktól, 2014-ben pedig a Szenátust is.).

Republikánusok ellenőrzik az állami szintű parlamentek és kormányzók java részét is. Ráadásul a konzervatív Brett Kavanaugh közelmúltbeli, drámában nem szűkölködő kinevezésével még a Legfelsőbb Bíróságon is a republikánusok javára billent át a mérleg nyelve.

Trump: veszély a demokráciára?

Republikánus fölény tehát szinte minden szinten. Ennek kapcsán a demokrata párti vezetők előszeretettel beszélnek a „lopakodó diktatúra” veszélyéről, amelyet csak tovább fokoz Donald Trump excentrikus személyisége, cezaromániásnak tekintett elnöki stílusa. Például ahogy figyelmen kívül hagyja az igazságügyi szervezetek függetlenségének elvét vagy a „nép ellenségeinek” bélyegzi meg az ellenzéki média fő szócsöveit. Ezért a Demokrata Párt számára a novemberi választások fő tétje a mélyülő „autoritarianizmus” feltartóztatása, a fékek és ellensúlyok helyreállítása a Kongresszus fölötti demokrata ellenőrzés részleges vagy teljes megszerzésével.

A választási harcba magát teljes mellszélességgel bedobó Barack Obama ex-elnök szerint döntő fontosságú pillanat érkezett el: az amerikai demokrácia sorsa függ a novemberi szavazástól. „Állítsátok meg Donald Trumpot!” – ez lehetne a demokraták mozgósító csataszava. Helyette egy laposan hangzót választottak: „Kössünk jobb üzletet az amerikai demokrácia számára!”.

Ezzel a háttérrel a választások stratégiai tétje az, hogy

véget ér-e a Republikánus Párt nyomasztó fölénye Washingtonban és országszerte

(kivéve a keleti és nyugati parti megapoliszokat magukba foglaló államokat, mint például Kalifornia és New York). Vagyis sikerül-e demokrata többséget kialakítani a Kongresszus egyik vagy mindkét kamarájában, amellyel Trump és a mögötte fegyelmezetten felsorakozó republikánus pártvezérkar kordában tartható lenne az elnöki ciklus második felében.

AFP / Saul Loeb

Általános vélemény Washingtonban, hogy ez lesz az utóbbi évtizedek legfontosabb félidős választása, komoly kisugárzással nemcsak az elnöki ciklus hátralévő részére – mindenekelőtt a Fehér Ház törvényhozási eredményességére –, de a 2020-as elnökválasztásra is. Kizárt, hogy egy esetleges kongresszusi földcsuszamlás – mindkét házban demokrata többség – esetén Trump legyen a republikánusok hivatalos jelöltje a következő elnökválasztáson.

Az elméletileg lehetséges másik két forgatókönyv esetén – demokrata többség a Képviselőházban tandemben a republikánus szenátusi fölénnyel; mindkét házban marad a jelenlegi republikánus többség – borítékolható Trump újbóli elnökjelöltsége.

Az impeachment Damoklész-kardja

A félidős választások másik nagy tétje az, hogy képviselőházi győzelmük esetén a demokraták alkotmányos vádemelést (impeachment) emelhetnek Trump elnök ellen, amihez elegendő az egyszerű többség. Az igazságszolgáltatás akadályozására hivatkozva a Demokrata Párt "progresszív", populista szárnya zajosan követeli az elnök elleni politikai vádeljárást.

Vezetőjük, Nancy Pelosi – a Képviselőház várható új elnökeként – könnyen engedelmeskedhet a nyomásnak, a személyes ellenségének tekintett elnök politikai nyársra húzásának. Annak ellenére is, hogy teljesen kilátástalan a kétharmados szenátusi többség elnyerése az elnök tisztségéből való elmozdításához. (Minden valószínűség szerint impeachment várna Brett Kavanaughra is az eskü alatt tett hamis vallomás vádja miatt; a kongresszusi procedúra ugyanaz.)

Az impeachment háború nem csupán a kétpárti szakadék további szélesedéséhez vezetne, de Washington teljes politikai paralízisének kockázatát is magával hozná. Különösen azután, hogy demokrata többség esetén – különböző okokra hivatkozva – a kongresszusi vizsgálatok lavinája zúdulna az elnökre és családjára, valamint a kormányzati apparátus számos tagjára.

Lesz-e óriás kék hullám?

Annak ellenére, hogy novemberben Donald Trump neve nem szerepel a szavazólapokon, mindenki tudja, hogy ez a referendum valójában róla fog szólni, mint minden az amerikai politikában 2015. júniusa óta, amikor bedobta magát az elnökválasztási küzdelembe. Ám a Trumppal kapcsolatos előrejelzéseknél ajánlatos a nagyfokú óvatosság, mivel az eddigiek hemzsegtek a méretes baklövésektől. Annak idején viccnek tartották az elnökválasztási harcba való beszállását, és utána padlót kellett volna fognia a republikánus előválasztásokon. Ehelyett ő lett a párt elnökjelöltje. Arra pedig már semmi esélyt nem adtak neki, hogy a végjátékban győzzön Hillary Clinton, az előre megkoronázott politikai királynő ellen.

Megvalósulhat-e a demokraták dédelgetett álma november 6-án a kongresszusi többség elnyerésére? Egy ideig úgy tűnt, hogy Trump elnök közvéleménybeli népszerütlenségére és a választói „lelkesedési” tényezőre alapozva a Képviselőház mellett sikerülhet még a Szenátus – korábban teljesen reménytelennek tartott – megkaparintása is. (A választói motiváltság pártok közötti különbsége általában jelentős hatással van az alacsony részvételű félidős választások kimenetelére.)

A szenátusi választási térkép azonban roppantul nehéz a demokraták számára, mivel a megüresedő szenátori székek aránytalanul nagy hányada (háromnegyede) esik rájuk, vagyis a számok nyelvén inkább nekik van több vesztenivalójuk. Ráadásul jórészt olyan vidéki, konzervatív és Trump-barát államokban kellene lefaragni a republikánusok sovány – két székes – szenátusi fölényét, mint például Texas. Ez csaknem lehetetlen vállalkozás, különösen azután, hogy a Kavanaugh-ügy alaposan feltüzelte Trump hűséges törzsszavazóit. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy november 6-án nem lesz komoly gond a republikánus választói részvétellel.

A Gallup legutóbbi felmérése szerint a demokratákat eddig favorizáló – főként a kisebbségek és fiatalabb korosztályok magas szavazási motiváltságából erededő – „lelkesedési rés“ a hibahatáron belüli szintre zsugorodott a kampány véghajrájára. Ebben szerepe van Trump elnöknek is, aki már hetek óta kampányüzemmódba helyezte magát. Hatalmas, lelkes tömegeket vonzó nagygyűléseken a terepen támogatja meg a veszélyben lévő republikánus jelölteket, akik Trump személyes kampánytámogatását a választási diadal egyik zálogának tekintik.

Nem véletlenül: a hatvan millióra taksált rendíthetetlen törzshívei annál jobban kitartanak az elnök mellett, minél erősebben támadják őt politikai ellenfelei, a fősodrú liberális média és a kulturális elit. A republikánus bázis 80-90 százalékának „nagyon tetszik” az eddigi elnöki teljesítmény. Trump gyakorlatilag azt művel az őt vakon követő tömeggel, amit akar. Mesteri hatásfokkal ijesztgeti őket az impeachment, a „radikális baloldali erőszak és csőcselék” rémével, valamint az eddig elért trumpi vívmányok (köztük az ünnepelt adócsökkentés) visszacsinálásával, ha engedik, hogy a demokraták győzzenek novemberben.

Kétpárti patt

A Szenátussal szöges ellentétben igen kedvező a demokraták számára a képviselőházi választási térkép: javarészt etnikailag tarkább vagy magasabb jövedelmű, Trump-gyűlölő külvárosi körzetekben kell legalább 23 új széket begyűjteni a többség bebiztosításához. Ez még tárgyilagos republikánus elemzők szerint is fölöttébb reális lehetőség, szinte csak megerősítésre váró tény.

A demokratáknak kedvez az is, hogy az idén szokatlanul sok republikánus honatya jelentette be végleges visszavonulását a Képviselőházból, köztük mérsékelt beállítottságú, Trumpot nyíltan bíráló politikusok, akik éppen emiatt tették magukat célponttá a trumpista törzsszavazók számára. (Ilyen párton belüli „vesztes” visszavonulók a Szenátusban is vannak, köztük olyan Trump-ellenes nagyágyúk, mint az arizónai Jeff Flake és a Tennessee-i Bob Corker, a külügyi bizottság elnöke.) A Trump-kormánynak tulajdonított bikaerős gazdaság, a félévszázada legalacsonyabb munkanélküliség és az elmúlt három évtized legmélyebb adóvágása azonban várhatóan gátat vet majd a korábban megjósolt „nagy kék hullámnak“, a demokrata cunami merész álmáról nem is beszélve.

Összegezve: a legvalószínűbb választási forgatókönyv a republikánus politikai monopólium részleges megszűnése és a megosztott kongresszusi hatalom felé mutat Washingtonban. Jó hír ez az Amerikát a trumpizmus „lopakodó diktatúrájától” féltő erők számára. A fékek és ellensúlyok rendszere azonban – több oknál fogva – már egy ideje nem működik hatékonyan Amerikában. Donald Trumppal a Fehér Házban és a várható demokrata többséggel a Képviselőházban minden korábbinál jobban fennáll a kétpárti patthelyzet, a politikai cselekvőképtelenség, a rettegett „gridlock” veszélye a Potomac partján.

Fake news – mondja erre Trump.

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza