Juhász Pál: elegem lett a nyafogás kultúrájából

Juhász Pál, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapítója, a párt elnökválasztó kongresszusán Kóka János megválasztását támogatta. A Corvinus egyetemen oktató gazdaságszociológust - aki 1990 és 1998 között a párt országgyűlési képviselője, 2002-ig az Országos Tanács tagja volt - álláspontjának indokairól, a párt térvesztésének okairól kérdeztük, és arról a dilemmáról, hogy a liberális elvek vállalása szükségszerűen együttjár-e szavazatvesztéssel.


„Bulgakov evangéliuma” és fanatikus bírálói

A Mester és Margarita című, Bulgakov-regényéből készült orosz filmsorozat, amelyben Jézus kereszthalálát éppen húsvétkor láthatják a tévénézők, vallási fanatikus bírálói szerint „sátánista” regény adaptációja.


Kőszeg Ferenc válasza Betlen Jánosnak

A 2006 októberében elhunyt Bence György megitélése körüli vitában közöltük Betlen János nyílt levelét Kőszeg Ferenchez. Az alábbiakban közöljük Kőszeg Ferenc válaszát, és ezzel a magunk részéről a vitát lezártnak tekintjük.


Molnár távozása váratlan és szükségszerű

Vizitdíj, egyéni számla, kórházösszevonások, kórházközpontok létrehozása, gyógyszerlicit, vállalkozási tilalom orvosoknak, a patikamonopóliumok és a kötelező kamarai tagság felszámolása – néhány elem a Molnár Lajos fémjelezte egészségügyi reformból. Egy-egy elem más miniszternél egész életműnek számítana. Molnár tíz hónap alatt abszolválta, utána vette a kalapját. Távozásával a reform lassabb sebességre válthat, vagy tán véget is érhet.


Lipótmező felszámolásának súlyos következményei - interjú

A Lipótmező felszámolása ahhoz a döntéshez hasonlítható, mintha egy városban, ahol nap mint nap fellángolnak a lángok, lerombolnák a tűzoltólaktanyát”- érvel Gaszner Péter, a Magyar Pszichofarmakológiai Társaság elnöke, a SOTE professzora. Az április elejével bezárt fővárosi kórházak közül a legnagyobb visszhangot az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, köznyelven a Lipótmező felszámolása, betegeinek „szétosztása” okozta. A kritikusok szerint a háttérben nagyszabású ingatlanspekuláció húzódik meg. Gaszner Péter, a nagytekintélyű pszichiáter, tucatnyi szakkönyv szerzője a bezárás következményeit ecseteli.


Kóka és az eszmei ballaszt

A piacpárti, értékkonzervatív Kóka legyőzte a társadalomfilozófiai, életmódbeli szabadelvűséget kampányának középpontjába helyező Fodort. Kérdés, mennyire tudja az SZDSZ-en belül megerősíteni pozícióját Gyurcsány minisztere, illetve mi marad a párt szabadelvűségéből?



Betlen János vitája Kőszeg Ferenccel

A budapesti Corvinus Egyetemen ma kétnapos Bence György emlékkonferencia kezdődik. Az előadók között van Kőszeg Ferenc is, akinek Bence Györgyről a Beszélő márciusi számában megjelent értékelése vitát kavart az egykori demokratikus ellenzék soraiban. Az alábbiakban közöljük Betlen János írását, és részleteket ismertetünk a górcső alá vett Kőszeg-cikkből.


Iráni-brit fogolyválság

Irán teokrata vezetésének jogelődje a síita muszlim állam fennállása alatt többször is kezelt úgy nyugati vonatkozású túsz-és fogolyügyeket, hogy nemcsak jól, de megerősödve evickélt ki belőlük. Valószínű, hogy Teherán megint úgy érzi, bevállalhatja tizenöt brit katona fogva tartásának kockázatát. A nukleáris ambíciói miatt diplomáciai páriává vált ország – ha kenyértörést tán nem is akar – demonstrálni kívánja az euroatlanti blokknak: csöppet sem fél a nemzetközi szokásjogot felülíró, sőt kiiktató eszközök bevetésétől.


Szembemegy a fővárossal a szocialista Szanyi Tibor

Szanyi Tibor, a parlament gazdasági bizottságának tagja, angyalföldi MSZP-s képviselő tíz szocialista társával együtt 2007. március 5-én nyílt levelet írt Budapest főpolgármesterének, melyben több százezer kárvallott fővárosi polgár nevében, kifogásolja a fővárosi távhőszolgáltatás díjának eddigi, és április elsejére tervezett újabb emelését. A politikust levele megírásának hátteréről, a Főtáv reagálásáról kérdeztük.


Magyar kényszermunkások szovjet lágerekben

A csapásokban amúgy is gazdag huszadik századi magyar történelem legszörnyűbb két évtizedének, a negyvenes és ötvenes éveknek sok tekintetben máig tisztázatlan fejezete a szovjet fogságba került magyar katonák és civilek históriája. Ez közel hétszázezer magyar osztályrésze volt 1942 nyarától


Hogyan ne legyünk kormányszóvivők? – László és Havas története

Több módja van annak, hogy az ember ne legyen kormányszóvivő, de mind közül talán az a legbiztosabb, ha egyszerűen nem vállalja a dolgot. A hölgy, aki most nem vállalta, azt nyilatkozta, hogy szerinte a szóvivői állás a szakma csúcsa. Nos, ha ez valóban így van, akkor máris érthető, hogy miért mondott nemet. Gazdagabb lett viszont azzal a történettel, "hogyan nem lettem kormányszóvivő". Mint számos kollégának, nekem is van egy sztorim erről.


A Szigeti Péter-ügy és a pártatlanság

Nem az a kérdés, hogy most le kell-e mondania Szigeti Péter OVB-elnöknek. S a gond elsősorban nem is vele, hanem az őt magas polcra rakó kormányzati tótumfaktumokkal van. A hiba ugyanis akkor jött létre, mikor egyáltalán odatették. Ki se szabadott volna nevezni.


Demcsák: sika, kasza, léc

Kis híján megtörtént a baj, Demcsák Zsuzsa majdnem kormányszóvivő lett. Ugyan még idejében visszalépett, de a nyilatkozata alapján úgy tűnik, továbbra sem ért semmit. Vélemény.


Gyurcsány kijátssza az orosz kártyát

Gyurcsány Ferenc – a napvilágra került beszámolók szerint – eredményesen tárgyalt Putyinnal Moszkvában, elsősorban gazdasági kérdésekről. A Fidesz elégedetlenségének adott hangot, és felszólította a miniszterelnököt, fordítson nagyobb figyelmet az európai uniós szolidaritásra. Gyurcsány hajthatatlannak tűnik, az orosz kártya forgatásával igyekszik egyszerre több tétet is besöpörni.


Árpádsáv, kettős kereszt, piros-fehér kockák

Közép-Kelet Európa új demokráciái megalakulásuk után betiltották az ordas eszméket felidéző önkényuralmi jelképeket. Erről törvényeket is hoztak, de ma már látható, hogy nincs száz százalékos megoldás. Másként hatnak a közvéleményre a bal- és a jobboldali totalitarizmus szimbólumai, és vezéreik arcképei: egyesek csak viszolygást keltenek, más jelképek még jelentős vizuális módosítással is elrettentő hatásúak maradtak, félelmet keltenek, ezért bármikor alkalmasak arra, hogy egy radikális kisebbség provokálja vele a többséget.


Orbán bécsi lapok torzító médiaprizmájában

A legtöbb demokratikus országban már csak úgy szokott lenni, hogy a nemzetközi témákkal foglalkozó hírmagyarázat rendszerint kiegyensúlyozottabb, objektívebb, mint a belpolitikai. De az osztrák nyomtatott sajtó főáramából tallózgatva hamar be kell látnunk: a fenti szabály alól bizony jócskán léteznek kivételek. A Die Presse és a Der Standard elemzéseiben méltányos higgadtságnak nyoma sincs, olyan illat csap orrunkba, mintha a hideg polgárháború egyik szekértáborának konyhájába tévedtünk volna.


Milyen lenne Fodor SZDSZ-e? – interjú az elnökjelölttel

Néhány nap múlva megválasztják az SZDSZ elnökét, a leköszönő Kuncze Gábor utódját. Fodor vagy Kóka? Az alábbiakban Fodor Gábor fejti ki álláspontját: alapvető változást akar a párt politikájában, dialógust kezdene a Fidesszel, szélesítené a párt tömegbázisát, nem riadna vissza az állami beavatkozástól, ha ezzel a hátrányos helyzetűeken lehet segíteni.


Martonyi felvetése a jogállamiság külső ellenőrzéséről

„Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert önmaga lábán nem tud megállni” – jelentette ki a napokban Martonyi János az Orbán-kormány volt külügyminisztere. Szavait nehéz értelmezni, valószínűtlen hogy bárkinek is érdeke lenne, a Fideszt is beleértve, az országot kívülről „törvényességi felügyelet” alá helyezzék.


„A zsidók maradjanak otthon március 15-én”

Hallván a címben leírt mondatot, a jámbor polgár – nem ismervén a nyilatkozattevő kilétét – valószínűleg arra gondol, egy judeofób, kriptonyilas ernyőszervezet provokációjáról van szó. De nem, a sajtóközleményt a hazai zsidóság nevében gyakran megszólaló Mazsihisz elnöke tette.