Takács Albert © Müller Judit

A hatóság civil kontrolljának imázsjavítását célzó PR-offenzíva része, hogy a rendőri csúcsvezetés lecserélését követően egy független jogvédő intézmény – politikával hivatásszerűen mestersége okán nem foglalkozható – vezetője lesz e kulcsfontosságú tárca birtokosa. Optimális esetben egy valamirevaló országgyűlési biztos emlegetése inkább visszatetszést szül a mindenkori hatalmon lévők köreiben, nemhogy bársonyszékbe invitálják. Ugyanis feladatköréből adódóan, ismétlődő jelleggel borsot kell törnie a törvényeket végrehajtó, illetve alkalmazó intézmények orra alá.

Takács is elkövetett mindent, hogy a vezetés barátsága helyett inkább a neheztelését érdemelje ki. Kifogást emelt a Parlament előtti kordonnal szemben, elkaszálta a Miniszterelnöki Hivatalt a tavaly augusztus 20-án nyújtott, gyászosan elégtelen szervezőtevékenysége okán, helytelenítette az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárását is. Vagyis mindenképpen objektív jogászi szakszerűségre törekvő közszolga hírében állt.

A politikai szokásjog viszont – mint tudjuk – a fentitől eltérő törvényszerűségeket diktál. Ezért is lehet mellbevágó, hogy a koalíciós osztozkodások egyik legnemesebb trófeájának számító tárcát csak úgy odaadták egy „civilnek”. Ennek magyarázata leginkább valahol az őszödi beszéd kiszivárgásának táján lelhető fel.

Tavaly ősszel a mindaddig példátlan köztéri vandalizmussal járó utcai zavargók ellenében kivezényelt rendőrség (felkészületlensége miatt) többszörösen leszerepelt. Józan ésszel senki nem vitathatja, hogy a rongáló és gyújtogató, hivatalos személyekre támadó illegális demonstrálók feloszlatása jogszerű volt. Ám az MTV-székházat védő osztag tehetetlenkedésének kompenzálása gyanánt október 23-án hatósági közegeink nemegyszer a jogszabályok „egészségügyi határértékét” átlépő, indokolatlan brutalitással léptek fel. Emiatt Gyurcsány Ferenc számára is ballaszttá válhattak a demonstrációk jogszerűtlen kezelése, továbbá az Országház előtti tér lezárása miatt permanensen támadott rendőrtábornokok. Valószínűleg kapóra jött hát a szexuális erőszak és hivatali vesztegetés gyanújával lefogott járőrök botránya, amelyek ürügyén Fletó szélnek ereszthette a Vasprefektust és főnökét, hozzájuk csapva – a sokak megítélése szerint erélytelen – Petréteit is. Méghozzá anélkül, hogy a kormányfő a tavalyi eseményekben viselt felelősségük elismerésére kényszerült volna.

A dolog körülbelül olyan, mintha egy adócsalással gyanúsított óriáscég vezérigazgatói tisztségébe az adóhatóság igazgatóját hívnák meg, ezzel mutatván a nyilvánosságnak: nekik aztán semmi takargatnivalójuk nincs. Az újdonsült „topmenedzsernek” a színfalak mögött – ha másképp nem, ráutaló magatartással – rövid úton tudtára adják, hogy ezentúl nem viselkedhet revizorként, hanem zsíros javadalmazásért a cég érdekeinek megfelelő fellépést várnak tőle. Hasonló – borítékoltan konfliktusforrásként működő – szituációba csöppent a legújabb kormánytag is. Ezt követően paradox módon olyan hivatalt reprezentál és vezet, amelynek korábban vizsla szemű ellenőre volt.

Másképp nemigen jellemezhetjük a leírt fura helyzetet, minthogy a belekódolt szerep- és identitászavarok tisztázása – feloldása vagy kenyértörésre vitele – Takács Albertre vár. Hiszen ha  kiderül, hogy a súlytalan kirakatember epizódszerepét osztották rá, döntenie kell, hogy lázad-e, és – az elcsapás ódiumát vállalva – érdemi reformokat verekszik-e ki, avagy beleolvad a politikai kulisszák színkompozíciójába. Csakhogy ha az utóbbit választja, azoknak ad muníciót, akik ombudsmankénti regnálásának hitelességét is megkérdőjelezik.

Papp László Tamás