Tetszett a cikk?

New York-ban a napokban rehabilitáltak egy lutheránus lelkészt, akit azért mozdítottak el tisztségéből, mert 2001. szeptember 23-án a Yankee stadionban – zsidó és muszlim kollégákkal együtt – részt vett egy vallásközi béke-nagygyűlésen és közös imádkozáson. Nem mindegyik egyház híve az ökumenikus szertartásoknak. Még rendkívüli alkalmakkor sem. Vajon miért?

A Missouri Zsinat Lutheránus Egyházának (Lutheran Church - Missouri Synod, LCMS) 18 lelkészből álló bizottsága a napokban érvénytelenítette a szeptember 11-e utáni hetek felfokozott hangulatában sebtiben hozott döntést, elismerte, hogy David Benke, az LCMS New York-i székhelyű atlanti egyházkerületének eltanácsolt elnöke (aki brooklyni parókiáját közben is megtarthatta) „felekezetének egyetlen előírását sem szegte meg, s egyházának fennálló vallásgyakorlatát sem kívánta bírálni azzal, hogy részt vett a nagygyűlésen. Benke tiszteletes csupán egy rendkívüli esemény (az Amerikai Egyesült Államok elleni terrortámadás) következményeiképp keletkezett rendkívüli körülmények igencsak rendkívüli együttesére adott szuverén választ.”
A körmönfont indoklásból az a vélelem (félelem) sejlik elő, hogy az LCMS berkeiben általában rosszallást szül, ha valaki más vallásúakkal szóbaáll, illetve azokkal együtt imádkozik. A 2,6 millió amerikai lutheránust tömörítő egyház kisebb is, és konzervatívabb is az ötmilliós tagságú Amerikai Evangélikus Lutheránus Egyháznál (Evangelical Lutheran Church in America, ELCA), amelyben aligha fordulhatott volna elő, hogy valakit vallásközi nagygyűlésen való részvétel miatt meghurcoljanak.
Az óceán innenső oldalán élő lutheránusok pedig már egyenesen éretlenül olvasnák a fentieket. Ők még mindig a katolikusok húsvétra közreadott Ecclesia de Eucharistia (Az Egyház az Eukarisztiáról) kezdetű enciklikája miatt érzik sokkolva magukat, amelyet névleg a pápa jegyez, szellemében azonban ugyanabba a vonulatba illeszkedik, amelyikbe Joseph Ratzinger, a hittani kongregáció prefektusának 2000-ben kelt Dominus Iesus kezdetű pásztorlevele illik. Aszerint azok az egyházak, amelyek püspökiszék-utódlási vonalukat nem tudják a még Jézus által kinevezett első papig, Szent Péterig visszavezetni, a szó tulajdonképpeni értelmében nem is tekinthetők egyházaknak. Az Ecclesia de Eucharistia most arra vonatkozólag tartalmaz irányelveket, hogyan javítsanak a hívek az oltáriszentség-vétel, az áldozás romlott gyakorlatán: el-, illetve bezárkózással. Az enciklika ugyanis megtiltja a nem katolikusokkal, így a protestánsokkal való közös eukarisztiát, illetve úrvacsora-vételt. Eddig egy lutheránus férj és egy katolikus feleség legalább, ha dogmatikai szempontból egyházaik másképpen értelmezték is a szertartásos ostyát és a bort, együtt vehették azokat magukhoz; mostantól ez - katolikus templomokban legalábbis - nincs.
A német evangélikusok azonban például kijelentették, hogy a maguk részéről folytatják az ökumenikus gyakorlatot, s kiszolgáltatják az ostyát a katolikusoknak ezentúl is, ha azt kérik. Amit bizonyos fokig bizonyára a katolikusok is viszonoznak majd – kérdés, meddig tűrik majd a renitenskedést Rómában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!