Több mint 80 ezer regisztrált résztvevőt várnak a január 16-án Bombay-ben – vagy, ahogyan az eredetileg európaiak által alapított várost az utóbbi időben a hindu Mumba istennőről a helyi marathi nyelven nevezik, Mumbaiban – nyíló Szociális Világfórum (World Socal Forum, WSF) rendezvénysorozatára. A mumbai vásárvárosban „mindenki ott lesz”, aki a nemzetközi globalizáció-kritikai színtéren számít: szakszervezetek és zöldmozgalmak, anarchisták és linuxos programozók, alternatív közgazdászok és elnyomott kisebbségek képviselői egyaránt; az ünnepélyes megnyitón mások mellett Shirin Ebadi Nobel-békedíjas iráni ügyvédnő és emberjogi aktivista, Joseph Stiglitz, a Világbank közgazdasági Nobel-díjas, a neoliberalizmusban mára csalódott volt elnöke és Noam Chomsky nyelvész és netguru megjelenésére, illetve felszólalására is számítanak.
A WSF történetét alig több mint négy évre, a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) 1999-es Seattle-i ülését kísérő globalizáció-kritikai tüntetésekig vezetik vissza. 2000-től három, egymást követő évben a fórumot a brazíliai Porto Alegrében rendezték, az idén azonban tudatosan Indiába hozták, ahol a társadalmi egynlőtlenségek méretei a szervezők véleménye szerint a dél-amerikaiakat is nagy mértékben felülmúlják.
Amire azonban a WSF szervezői aligha számítottak: a rendezvény Indiába helyezése kétfrontos harcra kényszeríti őket: miközben ugyanis várhatóan kőkemény bírálatokkal illetik majd a globális kapitalizmust (s egyidejűleg a hindu árja, „indiai fasizmust”), védekezniük is kell majd az őket balról bíráló „Mumbai Resistance 2004” (MR-2004) nevű mozgalommal szemben, amelynek alternatív rendezvénysorozatát Arundathi Roy Booker-díjas indiai írónő és civil aktivista nyitja meg a WSF megnyitóját követő napon, január 17-én. A két dzsembori közötti fő különbség első megközelítésben talán az, hogy míg a WSF beérti a hálószerű szerveződéssel és tudatosan lemond az erőszak alkalmazásáról, az MR-2004 igényelni látszik a központi irányítást, és az erőszaktól sem riad vissza. Fő életre hívója az Indiai Kommunista Párt (Marxista-Leninista) Népi Háború Csoportja.
Európából talán nem látszik eléggé: a kommunizmus kísértete ezúttal Indiát járja be, mégpedig keresztül-kasul. Hol vannak már azok az dők, amikor az okozott feltűnést, hogy Indiában két fő kommunista párt van, mivel az 1925-ben alakult kommunista pártból a maóisták 1964-ben kiváltak! Az elmúlt évtizedekben az indiai kommunista pártok és csoportosulások mintha osztódással szaporodtak volna. Ma Indiában – nemzeti, illetve tartományi szinten (mely tartományok népessége sokszor a nagy európai nemzetállamokét is jócskán felülmúlja!) több száz kommunista párt működik; tartományi szinten nem egy közülük évtizedek óta kormánypárt; akadnak köztük mérsékeltek és békések, de olyanok is, amelyek gerillaháborút folytatnak a helyi, illetve a központi hatalom ellen. Ami pedig ideológiájukat illeti: marxisták, marxista-leninisták, maóisták, trockisták, sztálinisták, baloldali radikálisok, bolsevikok, forradalmi bolsevikok, és számos más elnevezés alatt futók is bőven akadnak köztük.
AZ MR-2004 hivatalos megnyilatkozásaiból az tűnik ki, hogy nemcsak az „imperializmust” és az „indiai fasizmust” tekinti ellenfélnek, sőt ellenségnek, hanem a Szociális Világfórumot is, amiért az nem eléggé, nem „tisztán” forradalmi, hanem megelégszik az erőszakmentes akciókkal, társadalmi vitákkal, s így a globális kapitalizmusnak nem kérlelhetetlen ellenfele, hanem csupán felpuhítója, sőt „szálláscsinálója”.
E kommunista szókincs sokunk számára ismerősen cseng, s csak örülni lehet, hogy a radikális indiai kommunisták a Szovjetunió és szövetségi rendszerének felbomlása után, amikor a névleg kommunista Kína és Vietnam is már jó ideje de facto a kapitalizmust építi, senkitől sem kapnak nagyhatalmi támogatást, hanem végeredményben magukra vannak utalva. Másrészről viszont az MR-2004 arra is figyelmeztet, hogy a nyomor és a társadalmi egyenlőtlenségek joggal teszik a szegény országok – köztük India – népességét türelmetlenné. Nyomorúságuk nőttön nő, a WSF fórumai pedig valóban, csak nézeteket ütköztetnek, ám nem hoznak érzékelhető javulást társadalmi helyzetükben.
