Lemondott a Srí Lanka-i védelmi minisztérium vezetője
Hemasziri Fernando azután adta be felmondását, hogy a terrortámadás után az állam hivatalosan is elismerte, hogy hibás abban, hogy bizonyos hírszerzési információk birtokában nem cselekedtek.
Hemasziri Fernando azután adta be felmondását, hogy a terrortámadás után az állam hivatalosan is elismerte, hogy hibás abban, hogy bizonyos hírszerzési információk birtokában nem cselekedtek.
MTI
Újságírók a Donyec-medencei oroszokat érintő gyorsított útlevélkiadásról kérdezték Putyint, amire azt mondta, más ukrán nemzetiségeknek, például a magyaroknak és románoknak erre most is joguk van.
MTI
MTI
hvg.hu
A legkisebb gyermek megmenekült, ő vezette a rendőröket anyja és testvére holttestéhez. Az apát gyanúsítják.
hvg.hu
Hónapok óta lebegtette a kérdést Barack Obama korábbi alelnöke, csütörtökön azonban bejelentette: készül a jövő novemberben esedékes elnökválasztásra.
hvg.hu
Az orosz elnök a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott csütörtöki tárgyalásai után arról beszélt: megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése.
MTI
John William King egy fekete férfival végzett brutális kegyetlenséggel. A támadót méreginjekcióval végezték ki.
MTI
MTI
hvg.hu
A Londoni Értéktőzsde (LSE) bejáratát torlaszolták el csütörtökön a Londonban hosszú ideje folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták. A csoport bejelentette, hogy a demonstrációsorozat utolsó napján a londoni City pénzügyi központjában igyekszik minél nagyobb felfordulást okozni.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ukrán parlament megszavazta a jogszabályt, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.
MTI
De áldozatok nincsenek. Pugodában, a törvényszék mögött történt.
MTI
MTI
hvg.hu
Észak-Korea csütörtökön elítélte az éppen zajló amerikai–dél-koreai légi hadgyakorlatot, és válaszlépést jelentett be.
MTI
Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint 2000 óta – amikor pedig már megszűntnek nyilvánították a betegséget – nem diagnosztizáltak ennyi megbetegedést.
MTI
Jóval kisebb nemzetközi visszhangot vált ki Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtöki csúcstalálkozója, mint Donald Trump és a phenjani diktátor két korábbi találkozója. Pedig sok szempontból döntő lehet, miben állapodik meg Vlagyivosztokban Putyin és Kim.
hvg.hu
David Irving több a második világháború főbb, a nácikhoz és a zsidók üldöztetéséhez köthető helyszínt akart meglátogatni Lengyelországban és a balti államokban.
MTI
Nicola Sturgeon még az idén be akar nyújtani egy törvényt, amely lehetővé tenné az új népszavazást 2021-ig.
hvg.hu
A magyar külügyminiszter szerint sértő és tiszteletlen, ahogy az EU játszik a törökökkel a csatlakozás ígérgetésével. Természetesen a migránsok is előkerültek.
hvg.hu
A gazdasági és védelmi megállapodások ügyében tárgyalhat Peter Pellegrini az amerikai elnökkel.
hvg.hu
De a Le Bras Freres nevű cég szóvivője szerint nem ettől gyulladt fel a katedrális. Elektromos tűzre gyanakodnak a hatóságok.
MTI
A 20. század a megmaradás évszázada volt, a 21. pedig a gyarapodásé lesz, mondta el Grezsa István miniszteri biztos, miután a felvidéki Nagycétényben letette egy óvoda alapkövét. Hozzátette: "kősziklára kell építeni azt a bizonyos házat, amely a nemzeti identitás megvallását és a keresztény gyökerek megőrzését jelenti".
hvg.hu
Idlibben és Damaszkuszban robbant autóba rejtett pokolgép, eddig 18 halottról számolnak be források.
MTI
Ezt állítja az Európai Bizottság sajtóosztálya az Indexnek, amely észrevette, hogy az Európai Bizottság elnökének nyilatkozatából eltűnt a harcias félmondat.
hvg.hu