szerző:
MTI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Egyesült Államokban 2032-ra nem lesz megfelelő számú és felkészültségű orvos - tudatta a Politico című lapban hétfőn közzétett összeállításában az amerikai orvosegyetemek szövetsége.

Fizetett hirdetés formájában tette közzé elemzését a Politicóban az orvosegyetemek szövetsége, amely megállapította: 2032-re a szükségesnél 122 ezer orvossal kevesebb szolgálja majd a betegeket az országban. A hiány mind az általános orvosok, mind a szakorvosok körét érinti majd. Ennek következtében egyre nehezebb lesz megfelelő orvosi ellátáshoz jutni, elsősorban a vidéki és elzárt, kisebb településeken.

A tanulmány felhívta a figyelmet arra is, hogy már most is legalább 84 millió amerikai él olyan vidékeken, ahol nincs megfelelő számú és felkészültségű orvos.

A jelenlegi és a várható orvoshiánynak a szakemberek szerint több oka van. Az egyik a többi között az, hogy idősödik az orvostársadalom. Az amerikai orvosok egyharmada 65 éven felüli, és készül a visszavonulásra.

Fontos okként jelölik meg a jelentést készítők azt is, hogy az amerikai társadalom egyre sokszínűbb, vagyis gyarapszik a különböző népcsoportok lélekszáma. A világ olyan vidékeiről is érkeznek az észak-amerikai kontinensre, ahonnan az Egyesült Államokban alig ismert betegségeket "hoznak magukkal".

Az elemzés nem tér ki a klímaváltozás miatt várható népvándorlásra. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ugyanakkor már évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott egy elemzést, amelyben e tényezők várható egészségügyi következményeire hívta fel a figyelmet.

Az orvosegyetemek szövetsége minden bizonnyal erre is célzott, amikor felemlítette, hogy eddig ismeretlen betegségek jelennek majd meg, a már ismert kórok pedig összetettebb kezelést, következésképpen magasabb fokú orvosi felkészültséget és szélesebb körű ellátást igényelnek majd.

"E kihívások nagy kockázatot jelentenek országunk számára" - hangsúlyozták az összeállítás szerzői.

Megállapítva, hogy jelenleg 154 akkreditált intézményben és több mint 400 kórházban és egészségügyi intézményben folyik orvosképzés az Egyesült Államokban, a szakemberek leszögezték: bővíteni kell mind az oktató kórházak számát, mind a kiképzendő orvosok és nővérek lélekszámát.

(Borítóképünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Gazdaság

Videóval, közösségi oldalakon keresnek orvost Angliában

Komoly gond keletkezett a délnyugat-angliai Mevagissey nevű faluban: a helyi háziorvos bejelentette távozik, így 5300 helyi lakos ellátása került veszélybe. Angliában sok hasonló település akad, de a tengerparti falu egyéni úttal próbálkozik: a közösségi oldalakon próbálkozik orvost találni.

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Otthagyja a Mokkát az egyik műsorvezető

Judi Dench: Nem lehet eltagadni a szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey és Weinstein tehetségét

Judi Dench: Nem lehet eltagadni a szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey és Weinstein tehetségét

Jövő héten visszatér a kánikula

Jövő héten visszatér a kánikula

És azt a viccet ismeri, hogy George Clooney és Barack Obama ül egy motorcsónakban?

És azt a viccet ismeri, hogy George Clooney és Barack Obama ül egy motorcsónakban?

„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

„Köszönöm” – mondta Farkas Flórián, amikor az OLAF-vizsgálatról kérdezték

Két éve húzódik, idén sem lesz ítélet a CEU-ról

Két éve húzódik, idén sem lesz ítélet a CEU-ról