szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Légszennyezés ellen küzdő ötven aktivista tartotta fel az óriáshajót a németországi Kielben.

Mintegy 6 órán át vesztegelt az észak-németországi Kiel kikötőjében a kétezer fős MS Zuiderdam óceánjáró hajó, miután közel ötven természetvédő aktivista csónakokkal és a hajókötélre mászva akadályozta az elindulását – számol be a Euronews.

A Kreuzfahrtschiffe környezetvédelmi csoport vasárnapi akciójával a világ egyik legnagyobb légszennyezői közé tartozó turistahajóipart szeretné megállítani. A német rendőrség végül 46 embert tartóztatott le.

Az akció egybeesett a Greenpeace skóciai demonstrációjával, ahol egy olajfúrótoronynál tüntettek. A német csoport támogatását fejezte ki és mindennemű fosszilis energia használata ellen buzdított.

Azt, hogy a tengeri és óceáni utazások mennyire környezetszennyezőek, jól mutatja egy nemrég bemutatott új kutatás, amely szerint a világ legnagyobb óceánjáró vállalata, a Carnival 2017-ben tízszer annyi káros kénvegyületet juttatott a levegőbe, mint az összes európai személyautó összeadva.

Nyitóképünk illusztráció

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Káslerék milliárdos javaslata: 2 új múzeum és 650 ezres bér a magyarságkutatóknak

Káslerék milliárdos javaslata: 2 új múzeum és 650 ezres bér a magyarságkutatóknak

Lakner Zoltán: Életem legjobb döntése volt a coming out

Lakner Zoltán: Életem legjobb döntése volt a coming out

Éveken át lopott ugyanazzal a módszerrel a férfi

Éveken át lopott ugyanazzal a módszerrel a férfi

Tarlós: Tiborcz-adót nem lehet kivetni

Tarlós: Tiborcz-adót nem lehet kivetni

Hatvanezer dízelautót kell visszahívnia a Daimlernek

Hatvanezer dízelautót kell visszahívnia a Daimlernek

Több elítélt tüntetőt felmentettek Grúziában

Több elítélt tüntetőt felmentettek Grúziában