"Mérföldkő" - elfogadta az ENSZ BT a nemi erőszak elleni határozatot
A szöveget az eredetihez képest felhigították, hogy az USA ne vétózza meg. Van, aki ünnepli a szöveget, de a helyzet a világban rossz.
A szöveget az eredetihez képest felhigították, hogy az USA ne vétózza meg. Van, aki ünnepli a szöveget, de a helyzet a világban rossz.
hvg.hu
A Donald Trump iránti tisztelet jeleként tenné mindezt az izraeli kormányfő.
MTI
Saját pártot alapítottak a konzervatívoktól és a Munkáspártból kilépett Brexit-ellenes képviselők, és elkezdtek kampányolni az EP-választás előtt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kormányfő arra figyelmeztet, hogy a több mint 320 halálos áldozatot követelő terrortámadásokban közreműködő szélsőségesek közül többen továbbra is szökésben vannak.
MTI
Az orosz Távol-Kelet fővárosában, Vlagyivosztokban rendezik meg Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető első csúcstalálkozóját – erősítették meg kedden Moszkvában. A találkozón a kétoldalú kapcsolatokról és a koreai válság rendezéséről lesz szó. Kim az után találkozik Putyinnal, hogy a legutóbbi, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott vietnami tárgyalása eredménytelen volt.
hvg.hu
Az indoklás: ne okozzon kárt a pártjának.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amúgy is vízzel telt épületrészekre végzetes lehet egy heves eső, így a további pusztulást elkerülendő gyorsan megpróbálják letakarni az épületet.
hvg.hu
A szabadságjogok korlátoznak, a tiltások viszont felszabadítanak – véli Jelena Mizulina, az orosz parlament felső házának képviselője. Mizulina nem először fogalmaz meg egyéni véleményt, néhány évvel ezelőtt ő nevezte családellenesnek, hogy a házastársi erőszakot börtönnel büntetnék Oroszországban.
hvg.hu
Háromnapos látogatásra megy az amerikai elnök Londonba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ismeretlen tettes horogkereszteket és sértő feliratokat rajzolt a belgrádi magyar nagykövetség címtáblájára.
hvg.hu
A terrorszervezet jelentkezett elkövetőként.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A lövöldözéskor Slavisa Krunic testőre, valamint az egyik támadó is meghalt.
MTI
Az új-zélandi merényletre adott bosszú volt a Srí Lanka-i, több mint 300 áldozatot követelő öngyilkos robbantássorozat, jelentette be az ország védelmi minisztere.
MTI
Benyújtotta lemondását Hennagyij Moszkalj, Kárpátalja kormányzója, miután Volodimir Zelenszkij nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást. A politikus hivatali ideje alatt sok magyar nemzetiségű képviselőt nevezett ki a megyei kormányzat tisztségeibe.
hvg.hu
Pedig az eredeti javaslatot már felpuhították. A gender szóról is a liberális propaganda jut Donald Trumpék eszébe.
hvg.hu
Számít a volt komikusra Orbán a magyar-ukrán viszony fejlesztésében.
unknown
Egy zacskóba tette a kölyköket, úgy hajította ki a szemétbe a kaliforniai nő.
hvg.hu
A szervezet magára vállalta a csütörtök éjszakai incidenst.
MTI
A robbantás gyanúsítottjai mellett segítőiket is megpróbálják előkeríteni.
MTI
Főleg gyerekek vesztették életüket, majd a tömeg meglincselte a rendőrt.
MTI