Hajnalban is robbantottak és lőttek a tegnap megtámadott nairobi szállodában
A belügyminisztérium szerint már "megtisztították" az épületeket a támadóktól, a civileket pedig biztonságba helyezték.
A belügyminisztérium szerint már "megtisztították" az épületeket a támadóktól, a civileket pedig biztonságba helyezték.
MTI
Sebastian Kurz osztrák kancellár már most kizárta, hogy újratárgyalják a Brexit-megállapodást, az EU-országok vezetői többségében viszont úgy nyilatkoztak, hogy sajnálják, hogy a brit parlament elvetette a megállapodást, de ők felkészültek mindenre.
MTI
MTI
hvg.hu
Tiltott határátlépés címén folyik ellenük eljárás.
MTI
Jair Bolsonaro – ahogy megígérte – máris hozott egy rendeletet, így mostantól sokkal könnyebben lehet fegyverhez jutni az országban.
MTI
A lengyel nagykövetségnél emlékeztek Pawel Adamowiczra.
hvg.hu
A német alkotmányvédelmi hivatal szerint a párt politikája a szabadságon alapuló demokratikus rend ellen irányulhat.
MTI
A kertben játszottak, majd bemásztak a gépbe, az ajtó pedig rájuk csukódott.
hvg.hu
A hó betört a szobákba is, a vendégeket és a dolgozókat kimentették.
hvg.hu
A rendőrök sokkolóval tették ártalmatlanná.
hvg.hu
Egy benn tartózkodó azt állítja, megtámadták az épületet. A szomáliai Al-Shabab vállalta a felelősséget a támadásért. Legalább egy ember meghalt a támadásban.
hvg.hu
A tettes és az áldozat kilétéről egyelőre nem közöltek információt.
MTI
MTI
hvg.hu
A kakasokra sarkantyút raktak és bedrogozták őket, hogy agresszívebbek legyenek.
hvg.hu
A 71 éves férfit négyévi szabadságvesztésre ítélték.
MTI
Több tucat lengyelországi városban, köztük Gdanskban és Varsóban gyűléseket és gyászmeneteket tartottak hétfő este, tisztelegve az előző nap megkéselt, sérüléseibe belehalt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz emléke előtt.
MTI
Karantént hirdettek és tanítási szünetet rendeltek el hétfőtől egy hétre a nyugat-ukrajnai Luck és az ország déli részében lévő Odessza összes iskolájában, elsősorban a kanyarós megbetegedések továbbra is növekvő száma miatt, miközben influenza és más felső légúti betegségek is terjednek az oktatási intézményekben – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
MTI
Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy bárki megsérült volna. A közelben lévő iskolát lezárták a hatóságok.
hvg.hu
Az ügy egyik vádlottja szerint az oroszbarát Manuel Ochsenreiter adott utasítást arra, hogy gyújtsák fel az ungvári irodát.
hvg.hu
Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen szúrta meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi.
MTI
A férfi korábban kirabolt négy bankot.
MTI