Háborús bűnös Sárga Darazsak

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Polgári lakosság terhére elkövetett háborús bűnök elkövetésével, boszniai muzulmánok Magyarországra történt erőszakos kitelepítésével gyanúsítanak Szerbiában kilenc személyt.

A háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság ügyészsége csütörtökön jelentette be, hogy a rendőrség elfogott hat személyt azon kilenc közül, akik ellen az ügyészség eljárást indított háborús bűnök elkövetése gyanújával. Azóta kiderült, hogy egyiküket tévesen, névazonosság miatt vették őrizetbe, ezért jelenleg öt letartóztatott van.

Az ügyészség akkor csupán annyit árult el, hogy az első olyan ügyről van szó, amelynek kivizsgálását Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze átengedte tavaly októberben a szerbiai igazságszolgáltatásnak, s a tanúk mindannyian Szerbián kívül élnek.

A belgrádi média hozzájutott a bűnvádi feljelentéshez, amelyből kiderül, hogy a gyanúsítottak a kelet-boszniai Zvornik környékén tevékenykedő területvédelmi alakulat kötelékében, a Sárga Darazsak nevű osztag tagjaiként háborús bűnöket követtek el polgári lakosság ellen. Azzal gyanúsítják őket, hogy 1992. júniusában 1822 boszniai muzulmánt - 1649-et a Zvornik melletti Kozluk faluból,
173-at a szomszédos Skocicból - űztek át Magyarországra. 

A "daraszak" megszállták Kozlukot, és az egyik helybélit arra utasították, szólítsa fel a település muzulmán lakóit, hogy egy órán belül települjenek ki Szerbián át Magyarországra, különben halál vár rájuk.

Autóbuszokba és kamionokba zsuppolták a helyi lakókat, miközben bántalmazták őket, s vélhetően megfélemlítés céljából állandóan lövéseket adtak le a levegőbe megsebesítetve egy személyt. Feljegyezték minden deportálásra kiszemelt bosnyák nevét, akiknek alá kellett írniuk egy előre elkészített nyilatkozatot arról, hogy kényszer nélkül, önszántukból hagyják el otthonukat.

A bosnyákok deportálásán kívül a gyanúsítottak terhére róják, hogy legalább 15 muzulmánt gyilkoltak meg a Zvornik melletti Celopek művelődési otthonában, ahol 174 boszniai muzulmán férfit tartottak fogva. A dokumentum megemlíti, hogy apákat és fiaikat kényszerítettek egymással közösülésre a többi fogoly szeme láttára.