Az eddigi legdöntőbb pontjához érkezett az Egyesült Államok iraki rendezési kísérlete az alkotmányról szóló, lapunk megjelenésekor, szombaton sorra kerülő népszavazással. A lakosság 60 százalékát adó síiták és 20 százalékát kitevő kurdok - akik koalícióban kormányoznak - valószínűleg nagy számban mennek majd el szavazni, hogy jóváhagyják a képviselőik által írt alaptörvényt. A lakosság szintén ötödét adó szunniták azonban elutasítják a tervezetet, mivel követeléseiket nem vették figyelembe. Szerintük például az új alkotmány túl sok hatalmat biztosít az olajlelőhelyekben egyaránt gazdag síita délnek és a kurd északnak, megfosztva ezzel a középső régiót a jólét forrásától.

A szunniták azonban lapzártánkig nem tudták eldönteni, egységesen bojkottálják-e a referendumot - mint a januári parlamenti választást -, vagy nemmel szavazzanak. Megosztott közösségük egy része ragaszkodott a távolmaradáshoz, másik része a nemmel való voksolásra buzdított. Az eredményt illetően ismeretlen tényező lehet még a síiták Moktada al-Szadr fiatal prédikátor vezette nacionalista szárnya, amely szintén nem kapott egyértelmű üzenetet a föderalista alkotmányt elutasító vezérétől. Támogatói a nemmel való szavazásra szólítottak fel, de al-Szadr csöndben maradt, nyilván azért, hogy ha győz az "igen", akkor ne veszítsen tekintélyéből.

A további menetrend szerint decemberben parlamenti szavazást tartanak: ha az alkotmányt most elfogadják, akkor négy évre, ha viszont nem, akkor megint csak ideiglenesen egy évre, és kezdődhet elölről az alkotmányozási folyamat. Az alkotmány elutasításához az kell, hogy függetlenül a többségi akarattól, három tartományban kétharmados többséggel leszavazzák a tervezetet. A szunniták négy tartományban is többségben vannak, de kérdéses, hogy elegendő arányban mennek-e el szavazni. Ráadásul az érintett, Bagdadtól nyugatra és északra lévő térségben a leghevesebb a fegyveres ellenállás, és a gerillák gyilkossággal fenyegették meg a szavazókat.

Éppen ezért a bagdadi kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be, úgy, mint januárban. Lezárják az ország és a tartományok határait, a szavazás napján megtiltják a fegyverviseletet. A mintegy hatezer szavazóhelyiség biztonságát több mint kétszázezer iraki rendőr, katona és biztonsági ember őrzi majd. Januárban az erőszak ellenére 8 millióan járultak az urnákhoz, és a várakozások szerint most is nagy lehet a részvétel, mivel 15 millióan regisztráltatták magukat.

Kérdés, ha jelentős részvétel mellett el is fogadják az alkotmányt, az valamiféle békés kibontakozás felé vezet-e? Könnyen lehet, hogy bármilyen eredmény születik, érdemben nem változtat a jelenlegi erőszakos és kaotikus helyzeten. Elemzők szerint, ha a szunnita kifogások dacára az alkotmányt mégis elfogadják, akkor az még elkeseredettebbé teszi a fegyveres ellenállást. Ha viszont elbukik az amerikaiak által koreografált folyamat, akkor abban a főként szunnita gyökerű gerillák saját győzelmüket látnák.

Igaz, csak névtelenül, de már amerikai tisztségviselők is megkérdőjelezik az amerikai Irak-stratégia kulcsát, miszerint a demokrácia megteremtése gyengíti, illetve végképp elsöpri a gerillaháborút. A londoni The Times által idézett források szerint a kétségek már tavasszal jelentkeztek, miután a sikeres januári választás az erőszak átmeneti enyhülése után nem hozott áttörést. "A siker Irakban nem a demokrácia kérdéséről szól, hanem olyan politikai paktumról, amelyet mindenki elfogad" - vélekedett Robert Malley, aki Bill Clinton korábbi amerikai elnök tanácsadója volt arab ügyekben.

A helyzet azonban még tovább fajulhat. Az alkotmányozás kapcsán ugyanis kiderült, Irak etnikai és vallási közösségei képtelenek megegyezni az ország jövőbeli állami berendezkedéséről, elsősorban azért, mert az évszázadokon át elnyomott síiták és a kivételezett pozíciójuktól - Szaddám Huszein iraki elnök 2003-as bukásával - megfosztott szunniták nem jutottak közös nevezőre. A légkört tovább mérgezheti, hogy hamarosan kezdetét veszi a volt diktátor pere. Sokan már a polgárháború rémképével riogatnak, szombaton Amr Musza, az Arab Liga főtitkára is ilyen értelemben nyilatkozott.

Egyre jobban mélyül a Dzsalál Talabáni kurd elnök és Ibrahim al-Dzsafari síita kormányfő közti ellentét is, amely a két közösség szövetségére is árnyékot vet. A vita épp a népszavazás előtti napokban mérgesedett el: Talabáni egyik szóvivője lemondásra szólította fel Dzsafarit, mondván, a kormányfő monopolizálja a hatalmat, és a kurdok mellőzésével hozza döntéseit. A két eltérő karakterű politikus állítólag a kormány megalakulása óta nem szíveli egymást, de rossz viszonyuk hátterében ennél jóval több áll. Másképp képzelik Irak jövőjét, és abban sem értenek egyet, hogy hova tartozzon a kurdok által követelt északi olajközpont, Kirkuk.

Ha az alkotmányt elfogadják, akkor mindkét közösség megkapja, amit akart - a síiták az iszlám szerepének garantálását, regionális hatalmuk kiépítését, a kurdok pedig áldást az évek óta működő széles autonómiájukra -, és akár úgy is gondolhatják, hogy már nincs szükségük egymásra. Eddig az Irán-barát, iszlamista síiták és a szeparatista szemléletű, világias kurdok szövetsége biztosította Irak egységét, de ha a szakítás végleges lesz, akkor az alapvetően megváltoztathatja a politikai felállást.

A kormánykoalíció sorsa nagyban függ a síiták belső erőviszonyaitól. A kérdés az, hogy leveszi-e a kezét Ali al-Szisztáni ajatollah, a síiták vitathatatlan vallási tekintélye a januárra összekovácsolt síita Egyesült Iraki Szövetségről (UIA), amely akkor a voksok majd felét kapta. A tucatnyi iszlamista csoportból álló UIA két meghatározó ereje az iráni száműzetésben alakult Iraki Iszlamista Forradalom Legfelső Tanácsa (SCIRI) és a Dzsafari vezette Dava Párt. A nyilvános megszólalást kerülő Szisztáni azonban állítólag elégedetlen az UIA kormányzati tevékenységével, a belharcokkal, a korrupcióval, és ezért mintha megvonta volna támogatását a szövetségtől. Így a decemberi választás győztesei más síita vezetők és mozgalmaik lehetnek, például a szunniták felé tekingető al-Szadr, vagy a korábbi kormányfő, a világi Ijad Allavi.

Az iraki rendezés amerikai-brit stratégiájának biztonsági feltétele sem teljesül. Az egymást követő, teátrális offenzívák - legutóbb az Eufrátesz folyó mentén - nem gyengítik a gerillákat, akiknek száma a kezdeti ötezerről egyes becslések szerint mára húszezerre nőtt. Az iraki erők képtelenek átvenni a külföldi katonák feladatát, sőt az iraki biztonsági szervekbe jelentős mértékben beszivárogtak a felkelők. Az eddig viszonylag nyugodt, de az utóbbi hetekben a harcok által ugyancsak elért Bászra rendőrfőnöke például közölte, jó, ha emberei negyedében megbízhat. Ráadásul ha nem állnának az amerikaiak vezette külföldi katonák az irakiak mögött, akkor a helyi erők - vélik sokan - nyomban feloszlanának az etnikai-vallási vonalak mentén.

KERESZTES IMRE