Nemcsak az első női kancellár lesz Németországban, hanem az első olyan CDU-s kormányfő is Angela Merkel, aki egy szociáldemokrata kabinetet vezet - némi túlzással ebben foglalható össze a többnapos és szűk körű egyeztetések eredménye. Ezek keretében Merkel kereszténydemokrata (CDU) pártelnök, egyben az uniópártok kancellárjelöltje, Edmund Stoiber keresztényszociális (CSU) pártelnök, bajor miniszterelnök, Franz Müntefering szociáldemokrata (SPD) pártelnök és a még hivatalban lévő kancellár, Gerhard Schröder (SPD) annak a helyzetnek a megoldását keresték, miszerint egyik nagy párt sem ért el olyan eredményt a szeptember 18-ai választásokon, hogy a számára kedves koalíciós partnerrel tudjon kormányt alakítani. Maradt tehát az egyetlen lehetőség, a nagykoalíció.

Ha túlzó is a szociáldemokrata jelző a majdan megalakítandó kabinetre, hétfő óta annyi biztos, hogy az SPD adja a legtöbb minisztert az új, nagykoalíciós kormányban. A múlt héten több napon keresztül, majd vasárnap este csaknem éjfélig tartó, nyolcszemközti megbeszéléseken ugyanis abban állapodott meg a négy előbb említett érintett, hogy Németország leendő kormányában nyolc minisztérium lesz az SPD kezén, négy szakminisztert ad a CDU, kettőt a CSU, továbbá CDU-s lesz a kancelláriaminiszter - és Angela Merkel személyében kereszténydemokrata kancellár vezeti majd a kormányt.

Ez a nyolc-nyolcas, a két koalíciós fél egyenrangúságát tükröző felállás csak az egyik összetevője volt annak az árnak, amit a jelek szerint az SPD kért és kapott azért, hogy lemondjon arról az igényéről, miszerint Schröder legyen az új felállásban is a kancellár. Ez az első pillantásra szokatlan követelés nem volt teljesen alaptalan, hiszen formailag valóban az SPD kapta a legtöbb szavazatot, a CDU és a CSU csak együttesen előzték meg a szociáldemokratákat - az már más kérdés, hogy a két uniópárt a parlamentben mindig is frakciószövetséget alkotott és alkot, és így ott már erősebb az SPD-nél.

Az SPD tárgyalási pozíciójának erősítéséhez azonban jó érv volt az uniópártok mesterséges megkülönböztetése. Még akkor is, ha más felállásban Schrödernek még annyi esélye sem lett volna, mint Merkelnek, hogy kormányt alakítson: ahogy a zöldek a CDU-t, úgy utasította el a liberális FDP az SPD-t mint partnert. Vagyis Gerhard Schröder egyetlen úton-módon maradhatott volna kancellár, ha szépen megkéri Oskar Lafontaine-t és a Baloldali Pártot, hogy szavazzanak rá. Ám a mai Németországban ez még - mind ez a kérés, mind annak teljesítése - a politikai fantazmagóriák kategóriájába tartozik.

Ám Gerhard Schröder még így is sokat ért az SPD-nek. Annak fejében, hogy a szociáldemokraták elismerjék Merkel igényét a kancellári posztra, a CDU lemondott választási programjának számos markáns pontjáról. Így például - egyeztek meg vasárnap a késő esti-éjszakai órákban a négyek - megmarad a műszak- és éjszakai pótlékok adómentessége ellentétben a CDU adókedvezmény-csökkentéseket ígérő programjával. És bár a CDU a német gazdaság egyik Achilles-sarkának tartotta a kampány során a magas munkabéreket (amelyek elsősorban a szakszervezetek által kiharcolt és országosan kötelező bértarifáknak köszönhetőek), ehhez a rendszerhez sem lesz szabad hozzányúlnia a következő, koalíciós kormánynak: nem lesz lazítás a kötelező, egységes bértarifán, nem lesznek egyedi, üzemekre lebontott megállapodások. Az SPD megvédte természetes szövetségese, a szakszervezetek pozícióját.

A minisztériumok felosztása is a teljes egyenrangúság alapján történt. A rendező elv az volt, amint ezt Angela Merkel hétfő délután, Berlinben tartott sajtótájékoztatóján külön is kiemelte, hogy mindkét párt egyformán kapjon fontos, kulcspozíciót jelentő tárcát, vegye ki a részét a szociális feladatokból, és vállaljon ökológiai-környezetvédelmi felelősséget is. Így az SPD töltheti be a külügy-, a pénzügy-, az igazságügyi, a munkaügyi, az építésügyi, az egészségügyi, a környezetvédelmi és a nemzetközi gazdasági együttműködési miniszteri posztokat. A CDU-é lesz a belügy, a honvédelem, a családügy és az oktatásügy, míg a CSU adja a gazdasági minisztert, és ugyancsak a bajorok kapják a fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági tárcát.

A személyi kérdésekről ugyan még senki nem volt hajlandó semmi biztosat mondani, ám az csaknem teljesen biztos, hogy a CSU-nak járó két tárca közül a nagyobb és fontosabb, vagyis a gazdasági Edmund Stoiber irányítása alá kerül. Ez mindazonáltal némi jogos rezignációval töltheti el a bajor miniszterelnököt, hiszen három évvel ezelőtt, amikor az uniópártok közös jelöltjeként ő volt Schröder kihívója, három százalékponttal jobb eredményt ért el, mint most Angela Merkel, és most mégis be kell érnie egy kabinetposzttal a Merkel vezette kormányban.

Ha lesz ilyen kormány. Mert - amint arra viszont Franz Müntefering hívta fel a figyelmet, amikor az SPD sajtótájékoztatóján ismertette a megállapodás szociáldemokrata olvasatát - a négyek egyezsége és eme egyezségnek a két pártelnökség által történt szentesítése egyelőre csak annyiról szól, hogy megkezdődhetnek a koalíciós tárgyalások. És afelől, hogy ezek hosszúak és fáradságosak lesznek, senkinek nincs kétsége.

"Az a dolgunk, hogy a tárgyalások során választási programunkból minél többet átvigyünk a kormányprogramba" - szögezte le az SPD elnöke, hozzátéve, a szociáldemokraták, ha kell, sokat tudnak vitatkozni, beszélni. Ennek megfelelően alakul a tárgyalások időhorizontja is: a tervek szerint az október 17-ével kezdődő héten indulnak, és Merkel azt szeretné, ha november 12-ére, Franz Müntefering szerint legkésőbb november 14-ére befejeződnének. Ez utóbbi időpont magyarázata, hogy akkor lesz az SPD kongresszusa, a szociáldemokrata frakció pedig csak akkor mehet bele a koalícióba, és akkor szavazhatja meg Merkel kancellárságát, ha erre előbb a pártkongresszustól felhatalmazást kap.

Vagyis még semmi sem lefutott, és az SPD még följebb srófolhatja egy kicsit az árat. Hiszen például övék lesz a külügyi tárca, és nehezen képzelhető el, hogy egy szociáldemokrata külügyminiszter - aki különben az alkancellári posztot is betölti majd - teljes mellszélességgel képviseli majd a CDU a törökök EU-tagságát elutasító álláspontját - holott ez az uniópártok külpolitikai programjának egyik fontos eleme volt. Csakúgy, mint az USA iraki politikájának támogatása, ami viszont az SPD teljes elutasítását élvezte. És bár a német alkotmány szerint a kancellár szabja meg a kormány politikájának irányvonalát, ennek határköveit az SPD igyekszik majd a maga számára minél kedvezőbben kijelölni, írásba foglaltatni a koalíciós tárgyalások során.

A vonatkozó alkotmánypasszussal persze Merkel is tisztában van, így aztán az egyezség bejelentése után egyre öntudatosabban használta az egyes szám első személyt megnyilvánulásaiban. Arra a kérdésre, kik lesznek majd az uniópártok tárgyaló delegációjának tagjai, azzal nyugtatta meg az érdeklődőt, "én ott leszek", és mikor azt firtatták, kik lesznek, kik lehetnek majd a nagykoalíciós kormányban a CDU által delegált miniszterek, így felelt: "Ezen még nem gondolkodtam."

Az már a választási kampány során is kiderült, a koalíciós előegyeztetések során pedig még világosabbá vált, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy a leendő német kancellár - nő. Az SPD és a CDU alkudozása idején például jeles feministák egész oldalas újsághirdetésben szálltak síkra Merkel mellett - na nem azért, mert a programja jobb, hanem mert nő. Így aztán Merkel dezignált kormányfőként tartott első sajtótájékoztatóján is akadt egy belga tévériporternő, aki Merkel mentális állapota iránt érdeklődött. "Na, mondja már, hogy boldog!" - unszolta, ám Merkel inkább a rá váró feladatokról beszélt. Tény, kemény hetek várnak még rá, amíg beköltözhet a Willy-Brandt-Strasse 1. alá, a kancellári hivatalba, ahol addig változatlanul Gerhard Schröder az úr - és akiről még nem tudni, mi volt az az ár, amiért visszavonult a három héttel ezelőtt még oly büszkén hangoztatott álláspontjától, miszerint rajta kívül senki nem képes Németországban stabil kormányt alakítani.

WEYER BÉLA / BERLIN