szerző:
MTI

Akkor is hevesen reagálna a pozsonyi kormány a kettős állampolgársággal kapcsolatos magyar törvénymódosítás tervére, ha nem tartana javában Szlovákiában a választási kampány - mondta Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa csütörtökön.

A Szlovákia-szakértő szerint valószínűleg számolni kell szlovák válaszlépéssel, Robert Fico szlovák kormányfő nem a levegőbe beszélt. "Ki fognak találni valamit", amivel megtiltják a kettős állampolgárságot - mondta, hogy világossá tegyék: aki Szlovákiában akar élni, ne akarjon magyar állampolgár lenni. 

Nem biztos, hogy Szlovákiában közvetlenül a kettős állampolgárságot tiltó törvényt hoznak, hanem elképzelhető, hogy nem vállalhat a közszférában állást, aki magyar állampolgárságért folyamodik, vagy esetleg az érintettek szociális ellátását korlátozzák - fejtette ki Hamberger Judit. Ennek pedig az lesz az eredménye - mutatott rá -, hogy a szlovákiai magyarok közül kevesen kérnek majd magyar állampolgárságot. A szakértő szerint a 600 ezres szlovákiai magyarság jóval kevesebb, mint 20 százaléka.

A nemzetbiztonsági kockázatot Szlovákia abban látja - mondta az elemző -, hogy ha valaki felveszi a magyar állampolgárságot, a magyar törvények is vonatkoznak majd rá, nemcsak a szlovákok. Ezzel sérülnek a szlovák felségjogok. Ha pedig a magyar állam "közjogilag terjeszkedik" - véli Pozsony -, abból már sok probléma adódhat.    

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió várhatóan hogyan reagál a Fico által kilátásba helyezett válaszlépésekre, Hamberger Judit felidézte, hogy a szlovák nyelvtörvény országok közötti és nemzetközi szerződést sért, mégis bevezették. Nincs látható európai kontroll, tiltás ellene. Mint mondta, ennek alapján nem lát arra esélyt, hogy az Európai Unió, vagy más európai intézmények elítéljenek ilyen lépéseket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szlovák-magyar viszony meglehetősen sajátságos. A legfelső politika szintjén a viszony nagyon rossz. Alacsonyabb szinteken, a szakpolitika felelősei ugyanakkor jól együtt tudnak működni. Probléma azonban, hogy a legfelső szintű viszony elmérgesedése egyre inkább hatással van rájuk is, továbbá a lakosságra, rombolja a légkört.

A szakértő szerint a jelenlegi helyzetet csak "ketten egymással" lehet megoldani. Azzal kapcsolatban, hogy a június 12-i szlovák választások után hogyan alakul a viszony, azt mondta, a vita valószínűleg nem ér véget, mivel "az akciókat reakciók követik majd".

A Fidesz-KDNP első törvényjavaslatai között jelentette be a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását. Martonyi János leendő külügyminiszter nemrég azzal indokolta a törvénymódosítást, hogy megszűnjön a szomszédos országokban élő magyarok hátrányos megkülönböztetése, ma ugyanis például egy Németországban vagy az Egyesült Államokban élő magyar könnyebben juthat állampolgársághoz, mint ők. Az állampolgárság megszerzésének feltételei közül a törvényjavaslat értelmében kikerül, hogy a kérelmezőnek magyarországi lakhellyel kell rendelkeznie.

Szlovákia válaszlépésként hazarendelte budapesti nagykövetét. Robert Fico közölte, Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament Pozsonnyal való egyeztetés nélkül a ma ismert formájában elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt. Egyben jelezte: akár el is veszíthetik szlovák állampolgárságukat azok, akik a tervezett törvény alapján kérelmezik majd a magyar állampolgárságot. 

Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt kampányfogásnak és provokációnak nevezte a szlovák fél reakcióit. Arra reagálva, hogy Robert Fico magyar-szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett a magyarországi kettős állampolgársági törvényjavaslat miatt, azt mondta: amíg Magyarországon nem áll fel az új kormány, és Szlovákiában nem tartják meg a választásokat, és nem áll fel ott is az új vagy régi-új kormány, addig "semmifajta üzengetésnek a sajtón keresztül nincsen semmi értelme". 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alföldi Róbert szerint kulturális dzsihád zajlott, de "most beszarás van erősen"

Alföldi Róbert szerint kulturális dzsihád zajlott, de "most beszarás van erősen"

Öngyilkos lett az ostravai kórházi ámokfutó

Öngyilkos lett az ostravai kórházi ámokfutó

Másfél évig vette fel halott anyja járandóságait egy somogyi nő

Másfél évig vette fel halott anyja járandóságait egy somogyi nő

Nem vették meg Diana hercegnő bársonyruháját, amelyben John Travoltával táncolt

Nem vették meg Diana hercegnő bársonyruháját, amelyben John Travoltával táncolt

73 évvel az atomkísérlet után is jól látható a Csendes-óceán "sebe"

73 évvel az atomkísérlet után is jól látható a Csendes-óceán "sebe"

Gergely Márton: A színháztörvény két förtelmes igazsága

Gergely Márton: A színháztörvény két förtelmes igazsága