Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő megfeddte Viviane Redinget, az Európai Bizottság igazságügyi biztosát Franciaországnak címzett bírálata miatt a romák kitoloncolása ügyében.
Reding kedden párhuzamot vont a mostani és a II. világháborús események között, és jogi kötelességszegési eljárás indítását helyezte kilátásba Franciaországgal szemben az uniós jog megsértése miatt.
Berlusconi a Figaro című párizsi lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy a romák kérdése nem kizárólag Franciaországgal kapcsolatos probléma, hanem az összes európai országot érinti. Ezért az Európai Tanács brüsszeli ülése elé kell bocsátani ezt a kérdést, hogy egységes európai álláspontot lehessen kialakítani – fejtette ki véleményét.
Olaszországnak ugyancsak meggyűlt a baja az Európai Bizottsággal amiatt az eljárása miatt, hogy az Itáliában táborozó romákat nyilvántartásba vette, ujjlenyomatot vett róluk, és ugyancsak feltérképezte a nomád táborok lakóinak az etnikai és vallási hovatartozását.
Roberto Maroni olasz belügyminiszter, a Berlusconival szövetséges Északi Liga egyik frontembere üdvözölte a romák hazatelepítésére vonatkozó francia döntést, mondván, hogy Párizs nem tett más, mint lemásolta az olasz eljárást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.