szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A gazdaságépítés, a társadalmi jólét és a nemzetvédelem alapkérdéseit taglaló valamennyi területet érintő miniszterelnöki beszéddel, kormányzati munkabeszámolóval nyitotta meg éves ülésszakát a kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) szombaton.

Kína 8 százalék körüli gazdasági növekedést tervez az idei évben, amelynek során "a fejlesztés rendkívül bonyolult helyzetével" kell az országnak szembe néznie - hangoztatta Ven Csia-pao miniszterelnök, aki ismertette: a tavalyi három helyett erre az évre négy százalék körüli inflációt irányoztak elő. A belső fogyasztás növelését hosszú távú stratégiai alapelvnek nevezte, miközben a makrogazdasági kontroll kiemelt feladata lesz az árak stabilan tartása.

Kínában tavaly 3,3 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex, míg januárban 4,9 százalékos áremelkedést mértek. A tendencia aggasztja a kínai politikai vezetést, mivel a munkanélküliség mellett ez az a tényező, ami megzavarhatja a társadalmi stabilitást, a gazdasági növekedés zálogát.

Ven "kiegyensúlyozatlannak, rendszertelennek és fenntarthatatlannak" nevezte a jelenlegi gazdasági rendszert, s az idén kezdődő új ötéves tervidőszakban változást ígért. Nem mulasztotta el a jövedelemosztásban, valamint a városi és vidéki fejlődésben mutatkozó különbségekre is - mint rendezendő feladatokra – felhívni a figyelmet. Külön is szólt a nyugati országrész területeinek kiemelt fejlesztési tervéről.

A kínai kormányfő felhívta a figyelmet az energiagazdálkodás és környezetvédelem aktuális kérdéseire, elhangzott: az egységnyi bruttó hazai össztermékre (GDP) jutó energiafogyasztás mértékét Kína 16 százalékkal kívánja csökkenteni 2015 végéig.

Az ország korábban célul tűzte ki önmaga számára, hogy 2020-ra, a 2005. évi értékeket alapul véve, 40-45 százalékkal szorítja le a szándioxid kibocsátás mértékét. A nem fosszilis hajtóanyagok aránya Kína elsődleges energiafelhasználásában 2015-re el kell, hogy érje a 11,4 százalékot. Tavaly 8,3 százalék volt.

"Gyorsabban fogunk lépni a korrupció elleni harc során tapasztalt komoly problémák megoldásában" - hangoztatta Ven Csia-pao a "tiszta kormányt" támogatva. A kormányhivatalnokoknak jelenteniük kell a maguk és családtagjaik jövedelméről, vagyonáról és befektetéseiről - szögezte le a miniszterelnök.

Ven a nemzetvédelem megerősítését is szorgalmazta, azt hangoztatva, hogy az erős hadsereg fontos biztosítéka az ország szuverenitásának és biztonságának. A hadsereget forradalmibbá, modernné és egységessé kell tenni, s képessé arra, hogy az információs társadalom körülményei között megnyerje a helyi háborúkat - állapította meg. Szólt a fegyveres rendőrség modernizálásának szükségességéről is, hogy hatékonyabban léphessen fel vészhelyzetekben, felvehesse a harcot a terrorizmussal és biztosítsa a stabilitást.

A kínai parlament közel háromezer képviselője Peking belvárosában, a Tienanmen tér oldalában található Népi Gyűlés Házában a beszámolók meghallgatása és elfogadása után bizottságokban folytatja munkáját március 14-ig.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Clinton: Amerika Kína közvetlen riválisa

Az Egyesült Államok közvetlen versenyben áll Kínával a globális befolyásért, és fennáll a veszély, hogy veszíteni fog - jelentette ki szerdán a szenátus külügyi bizottsága előtt Hillary Clinton külügyminiszter, a külföldi segélyezés mértékének fenntartása mellett érvelve.

MTI Világ

Megerősítik a rendőri jelenlétet Pekingben

Napi huszonnégy órás szolgálatot biztosító rendőrségi posztok felállításáról döntött a pekingi városvezetés: a rendőri jelenlétet a belvárosban, az üzleti negyedekben és a nagyobb közlekedési csomópontokban erősítik meg - közölte a kínai média kedden.

hvg.hu Világ

Felkerültünk Kína térképére

Magyarország szó szerint felkerült Kína térképére, legalábbis az Economistnál, amely egy interaktív térképen hasonlítja össze az ázsiai ország tartományait külföldi országokkal. Ennek alapján Magyarország a 33 kínai tartomány közül a 13. "legszegényebbnek", Tiencsinnek felel meg, már ha a GDP-t vizsgáljuk.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Az autógyártók kínai befektetési láza új buborékot fújhat

Kína robbanásszerűen növekvő kereslete ment meg számos külföldi céget a válság okozta komoly visszaeséstől. Stephen Jacoby, a Volvo cégvezetője is meglehetősen ambíciózus terevt jelentett be múlt heti, pekingi látogatása során. A autógyártó cég új gyárat épít Kínában, ahol a tervek szerint 2015-ben már 200 ezer gépkocsit kívánnak eladni. Ez már csak azért is meglehetősen nagyívű elképzelés, hiszen tavaly a cég világszerte csak 374 ezer négykerekűt értékesített.