Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Újabb szankciókat léptetett életbe az amerikai kormány csütörtökön Iránnal szemben. Washingtoni közlés szerint a szankciók az iráni nukleáris program, illetve a ballisztikus rakétaprogram megakadályozását célozzák.
Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy különböző pénzügyi szankciókat léptettek életbe 11 iráni vállalattal szemben. Az érintett vállalatok kapcsolatban álltak a teheráni védelmi minisztériummal és a forradalmi gárdával.
Ugyancsak szankciókkal sújtottak egy iráni nemzeti hajózási társaságot, valamint egy egyetemet is. A pénzügyminisztérium szankciókkal sújtott egy Iránban élő osztrák állampolgárt, valamint három iráni személyt is.
Amerikai közlés szerint a szankciókat azzal az indoklással határozták el, hogy mind az érintett cégek, illetve intézmények, mind az említett személyek támogatták az iráni nukleáris programot és a ballisztikus rakétaprogramot.
Ezenkívül az amerikai hatóságok további lépéseket tettek olyan vállalatok, illetve pénzintézetek azonosítására, amelyek külföldi - mindenekelőtt hongkongi, svájci, valamint malajziai - cégeket segítettek a velük szemben már korábban életbe léptetett szankciók megkerülésében.
A nyugati országok - köztük az Egyesült Államok - azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris fegyver előállítására törekszik. Mindezt főként az iráni olajipari, valamint a pénzügyi szektorral szembeni szankciókkal kívánják megakadályozni. Az Európai Unió több tagállama július elején az iráni kőolaj importjának beszüntetését határozta el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.