Polgári értékrend

Egy átlagos Skoda Yeti hobbiterepjáró kanyarodott múlt pénteken este az alsó-szászországi Burgwedel egyik családi háza elé. Aki benne ült, aznap reggel még az EU legnagyobb országának első polgára volt, mire hazaérkezett, már csak bizonytalan jövőjű munkanélküli lett. Christian Wulff, Németország 52 éves szövetségi elnöke nem bírta ugyanis tovább, és amikor a hannoveri városi ügyészség bejelentette, hogy mentelmi jogának felfüggesztését fogja kérni a parlament alsóházától, a Bundestagtól, alig több mint másfél évvel hivatalba lépése után lemondott. Még aznap ki is költözött a berlini Bellevue-palotából, 48 órával később pedig már az utódjelöltje is megvolt: Joachim Gauck, 72 éves evangélikus lelkész az egykori NDK-ból, aki az újraegyesítés után az állambiztonsági szolgálat, a hírhedt Stasi iratait őrző levéltár első vezetője lett, s akinek megválasztása jószerével már csak formalitás lesz március 18-án.

A rapid váltás részletei sok mindent elmondanak a mai német politikai közéletről. „Ha a Bild Zeitung, a Der Spiegel és a Frankfurter Allgemeine Zeitung két héten keresztül mindennap valami rosszat írna a dalai lámáról, az emberek a végén elhinnék” – fakadt ki a Wulff-affér kapcsán rendezett számtalan televíziós vita egyik résztvevője. Ehhez képest Wulff csaknem két hónapig bírta, ennyi idő telt el házvásárlási hitelügyletének kipattanása (HVG, 2012. január 7.) óta. Bár azóta sem találtak igazán fogást rajta – büntetőjogi értelemben semmiképp –, egyre több apróság került napvilágra. Ezek külön-külön nem számítanának, egy átlagember esetében még homlokráncolásra sem adnának okot, de hát a köztársaság első polgárával szemben mások az erkölcsi követelmények.

Így például rossz néven vették Wulfftól, hogy bár nyaralásra utazván a családjának csak turistaosztályra vett jegyet, elfogadta a légitársaság figyelmességét, és első osztályon repültek. Azt is a szemére vetették, hogy többször fogadott el hétvégi meghívást tehetős vállalkozók mallorcai vagy észak-németországi nyaralóiba. Igaz, mindez még alsó-szászországi miniszterelnöksége idején történt, de akkor is rossz fényt vetett rá. Ilyen ügy lett a végzete is: 2007-ben egy hétvégét töltött – akkor még csak leendő – második feleségével a gazdasági elit kedvenc üdülőhelyén, Sylten. A szoba-, pontosabban lakosztályfoglalást barátja, David Groenewald filmproducer intézte, a számlát is ő rendezte. Csakhogy Groenewald egy évvel korábban az egyik projektjére négymillió eurós garanciát kapott az alsó-szászországi tartományi kormánytól, aminek akkor Wulff volt a feje. Annak ellenére, hogy a producer a garanciát nem vette igénybe, tehát közpénz nem folyt el egy cent sem, a hannoveri ügyészség jogtalan előnyszerzés és jogtalan előny nyújtása gyanújával elkezdett nyomozni. Először csak adatgyűjtés folyt, ahhoz ugyanis, hogy Wulffnak kérdéseket tehessenek föl, ki kellett kérni a parlamenttől. És ilyen még nem fordult elő a szövetségi köztársaság történetében.

Távozása bejelentésekor Wulff azt mondta: semmi törvénybe ütközőt nem követett el. Könnyen elképzelhető, hogy az ügyészségi vizsgálat is erre a következtetésre jut majd, hiszen az elnök állítása szerint Groenewald csak megelőlegezte a szállodaköltséget, a rá jutó részt ő készpénzben odaadta neki. Ha ennek az ellenkezőjét nem lehet bizonyítani, az ügyet ejtik. Egyébként pedig nem nagy összegről, napi 258 eurót kóstáló lakosztály háromnapos igénybevételéről van szó.

De addigra már Gauck lesz a Bellevue-palota lakója. Aki már másfél évvel ezelőtt is beköltözhetett volna, hiszen az előző elnökválasztáson ő volt az ellenzék jelöltje, s még a keresztény uniópártok (CDU/CSU) soraiból is sokan szívesen látták volna. Ám Angela Merkel kancellár és CDU-elnök ragaszkodott saját jelöltjéhez. Így lett Wulff – addig a CDU egyik alelnöke, és sikeres tartományi miniszterelnökként a későbbiekben akár Merkel párton belüli riválisa – Németország államfője. Kudarca így nagy presztízsveszteség a kancellárnak, hiszen az ő választottja dobta be a törülközőt. Így aztán nem csoda, ha Merkel minél gyorsabban túl akart lenni az ügyön, fél órával Wulff lemondása után már bejelentette, ezúttal konszenzusos jelöltet kíván állítani a kormánykoalíció, azaz az ellenzékkel is egyeztetni fog. Pontosabban az ellenzék egy részével, ugyanis a szociáldemokratákat és a zöldeket felkérte, a Baloldal pártot viszont minden indoklás nélkül kihagyta a meghívottak listájáról.

Igaz, utóbbiak másfél évvel ezelőtt sem lelkesedtek Gauckért, a Baloldalba integrálódott NDK-s utódpártban sok ellenérzés van vele szemben. Gauckot sem lehetne a keletnémet állam iránti nosztalgiával vádolni. Lelkészként többször került összeütközésbe az akkori hatalommal, s mint a közelmúltban fölemlegette, gyerekei számára még az érettségit is megakadályozták (igaz, áttelepülhettek Nyugat-Németországba). Ezek a retorziók mindazonáltal nem voltak általánosak, hiszen például Merkel, akinek apja ugyancsak protestáns lelkész volt az NDK-ban, gond nélkül tanulhatott a Marx Károlyról elnevezett lipcsei egyetemen.

Ezzel együtt Gauck nem kérlelhetetlen ellenfele mindennek, ami az NDK volt: még a Stasi-irattár vezetőjeként arról beszélt a HVG-nek, hogy akár egy egykori besúgóval is leülne vacsorázni, ha az megbánta tetteit (HVG, 1996. február 17.). Hogy másfél év után most mégis ő lesz Németország államfője, valóban lehet Merkel kudarcának is értékelni. Ha a kancellár akkor nem ragaszkodik saját jelöltjéhez, az ország többhetes huzavonát spórolt volna meg magának, az államfői poszt presztízsének esetleges sérülését, a politikai szennyes kiteregetését. Merkel állítólag még most sem akarta Gauckot, csak amikor a kisebbik koalíciós párt, a szabaddemokrata FDP is ragaszkodott hozzá, s már csupán kormányválság árán tudott volna más jelöltet keresztülerőltetni, akkor adta be a derekát.

Ha 2010 nyarán nem Wulffot, hanem Gauckot választják meg, akkor ma lenne az országnak köztiszteletben álló államfője, a politikai porondon pedig Wulff személyében sikeres, ereje teljében lévő tartományi miniszterelnök és CDU-alelnök. Akiből akár kancellár is lehetett volna – s akinek most az is fejtörést okozhat, miből fog a családjával hosszabb távon megélni. Az exállamfőknek élethosszig folyósítandó tiszteletdíj idő előtti távozáskor ugyanis csak egészségügyi vagy politikai okból való lemondás esetére jár. S nem kevés jogász állítja, Wulff egyik kategóriába sem fér bele.

WEYER BÉLA / BERLIN