Alighogy lenyugodtak a kedélyek a Sierra Leone-i polgárháborúban betöltött szerepe miatt perbe fogott, véreskezű egykori libériai hadúr, Charles Taylor ügyében hozott ítélet után, a nyugat-afrikai ország lakosait újabb kérdés fordíthatja szembe egymással. Leporolták ugyanis a háborús bűnöket kivizsgáló bíróság felállításáról szóló törvénytervezetet, amely az 1989–1996-os és az 1999–2003-as, 250 ezer életet követelő libériai polgárháborúk felelőseit venné elő.
Libéria eddig adós maradt az elszámoltatással, amit a különleges bíróság ötletének felmelegítését támadó politikusok azzal magyaráztak, hogy a múltba révedés és a sebek felszakítása helyett inkább előre kellene tekinteni, s a gazdaságra összpontosítani. A törvénytervezetet jegyző egyik képviselő szerint egész Libériának össze kellene fognia, hiszen Sierra Leonéban is a nép többségének nyomására született meg a háborús bűnöket kivizsgáló különleges jogi testület, amely egyébként Taylort is elítélte. A Nemzetközi Válságcsoport (ICG) szerint sok háborús bűnös van szabadlábon Libériában, de vádemelés még egyetlen esetben sem történt. A kérdés túl érzékeny a helyi bíróságok számára, külső kezdeményezés híján pedig nem valószínű, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság a közeljövőben vizsgálatot indítana.
Gigászi feladat vár Libériára, mivel a megszülető jogszabályt annak az államfőnek kellene ellenjegyeznie, aki a törvény betűjét komolyan véve az elsők között kerülhetne a vádlottak padjára. A Libériát 2006 óta elnökként irányító Ellen Johnson Sirleaf kezéhez nem tapadnak ugyan véres gyémántok, de a politikus korábban bevallotta, hogy tízezer dollárral támogatta Taylor kimúlásra ítélt Libériai Nemzeti Hazafias Frontját. Sirleafot sokáig azért támadták, mert a polgárháború után felállított nemzeti megbékélési bizottság ajánlására – amely 30 évre eltiltotta volna a közhivatalok viselésétől a libériai konfliktus idején politikai szerepet játszókat – fittyet hányva 2005-ben indult az elnöki posztért.
A 2011-es Nobel-békedíjas, a fekete kontinens első választott női államfőjeként világszerte nagy tiszteletnek örvendő Sirleaf a nemzetközi sajtó egyik kedvence. A javára írják, hogy stabilitás köszöntött az országra, a gazdaság beindult, a jogrend megszilárdult. A nemzetközi pénzügyi körökben otthonosan mozgó elnöknő azt is elérte, hogy a külföldi hitelintézetek lemondjanak követelésük egy részéről, Libéria pedig egyre vonzóbb célpont legyen a befektetők számára. Számos afrikai társához hasonlóan Sirleaf is elsősorban a kontinens nyersanyagkincse iránt érdeklődő Kína kegyét keresi, de a koldusszegény országban minden centnek örülnek. Sokat várnak például az amerikai Chevrontól, amely megkezdte a fúrásokat a libériai partok mellett felfedezett olajlelőhelyeknél.
El is kél a külföldi segítség, bármennyire hirdeti is Sirleaf, hogy országa tíz év múlva már nem lesz kiszolgáltatva a nemzetközi segélypolitika kénye-kedvének. Libéria hamar kilábalt ugyan a 2008-as pénzügyi válságból – az idénre 9 százalékos GDP-bővülést prognosztizálnak –, a költségvetése szűk forrásokból gazdálkodik, a fejlesztések pedig szinte kizárólag a fővárosra, Monroviára korlátozódnak.
Árnyaltabban szemlélik az államfő tevékenységét a libériaiak. Sirleaf második mandátuma ingatag legitimitású, miután a tavaly novemberi elnökválasztáson csupán 39 százalékos volt a részvétel. Bármennyire küzdenek a korrupció ellen, az továbbra is égető probléma, amelyről a többség úgy gondolja, hogy a háborúk legfőbb okozója. Az ENSZ jóléti indexnek tartott humánfejlettségi mutatójának (HDI) listáján Libéria a 187 vizsgált országból csupán a 182. A munkanélküliség 80 százalék körül van, a legfelső szinteken pedig burjánzik a nepotizmus, aminek legfőbb haszonélvezői közé tartozik az elnök asszony két, zsíros álláshoz juttatott fia.
A tavalyi választás megmutatta, hogy a társadalom különböző népcsoportjai között súlyos ellentétek feszülnek. Ádáz harcot folytatnak a földekért. A konfliktus során elmenekült libériaiak a visszatérésük után most a jussukat követelik, ráadásul még mindig sok libériai él Guineában, Elefántcsontparton, Sierra Leonéban és Ghánában. Gondot okoz a fiatalok visszailleszkedése a társadalomba, mivel közülük sokan nemrég tették le a fegyvert.
Megoldhatatlan probléma a közbiztonság fenntartása is, hiába sürgeti az ENSZ a rendőrség megreformálását. Jelenleg kilencezer ENSZ-békefenntartó teljesít szolgálatot az országban. A 2012–2015-re tervezett kivonulás ellen szól, hogy az Elefántcsontpart és Libéria közötti határ rendkívül veszélyes, a támadások az elefántcsontparti választások után megszaporodtak, június elején például hét békefenntartót és több civilt is megöltek a lázadók. Legutóbbi jelentésében arra figyelmeztetett a Human Rights Watch New York-i székhelyű emberjogi szervezet, hogy a libériai fegyveresek gyermek katonákat bevetve dúltak fel elefántcsontparti falvakat, amivel a polgárháború egyik legszörnyűbb emlékét idézték fel.
FEKETE ISTVÁN
