Támadjuk-e meg 2003-ban Irakot? Küldjünk-e 2007-ben oda csapaterősítést? A Katrina hurrikán 2005-ös pusztításának nyomait a szövetségi katasztrófaelhárításra vagy a helyi erőkre támaszkodva számoljuk fel? Nyújtsunk-e mentőövet a bankoknak a 2008-as pénzügyi válságban? Ezekre a kérdésekre adhatnak interaktív módon választ a múlt csütörtökön ünnepélyes körülmények között megnyitott George W. Bush elnöki könyvtárba látogatók. Vagyis azokkal a dilemmákkal szembesítik őket, amelyek az USA 43. elnöke előtt is álltak, akinek munkásságát hivatott őrizni az az épületegyüttes, amelyet a dallasi Déli Metodista Egyetem területén húztak fel. A komplexum része a múzeum mellett a republikánus Bush nyolcéves hivatali idejének dokumentumait – 70 millió oldalnyi papírt, 200 millió e-mailt és 4 millió digitális fényképet – összegyűjtő levéltár, valamint egy politikai kutatóintézet.
Az avatón a névadó Bush mellett a legnagyobb egyetértésben ott tréfálkozott Barack Obama hivatalban lévő elnök, valamint még élő elődei, a demokrata Jimmy Carter és Bill Clinton, illetve a republikánus idősebb George Bush. Az exelnököknek már van könyvtáruk, és ha követi a szokásukat, a demokrata Obama már kezdheti keresni a sajátja helyszínét. Az elnöki könyvtárak sajátosan amerikai intézmények: egyszerre állítanak emléket a Fehér Ház egykori urának – ezzel szolgálnak hívei zarándokhelyeiként és turistalátványosságként –, és őrzik a hivatali idejük alatt keletkezett dokumentumokat. Sőt gyakran temetkezési helyek is. Könyvtára kertjében nyugszik például Franklin D. Roosevelt, Harry Truman és Ronald Reagan, az élők közül ez a kívánsága az idősebb Bushnak, míg fia a texasi állami temetőben, Carter pedig Georgia állambeli otthona közelében szeretne végső nyugalomra lelni.
Az amerikai elnökök által hátrahagyott dokumentumokat sokáig mostohán kezelték, azt a politikus saját tulajdonának tekintették. George Washington hagyatékát például patkányok rágták meg, William H. Harrison, John Tyler és Zachary Taylor papírjait tűz emésztette fel. Elsőként Herbert Hoover gyűjtötte össze és hagyományozta az utókorra a hivatali ideje alatt keletkezett dokumentumokat, de a rendszer alapjait utódja, Roosevelt rakta le, aki 1939-ben a szövetségi kormánynak adományozta elnöki és magánpapírjait, és birtokán, a New York állambeli Hyde Parkban 1940-ben megnyílt a nevét viselő könyvtár. Bush építménye a tizenharmadik. A volt elnökök összesen 400 millió oldal dokumentumot, 10 millió fényképet, 5 ezer kilométer hosszúságú filmtekercset, 100 ezer órányi hang- és videofelvételt, és legalább félmillió emléktárgyat halmoztak fel.
A Roosevelt teremtette precedenst Truman követte, 1955-ben pedig megszületett az első törvény, amely rögzítette, hogy a könyvtárakat magánadományokból építik, a fenntartásuk azonban közpénzből történik, a dokumentumok feldolgozását az 1934-ben létrehozott országos levéltár végzi. A jogszabály még csak ajánlotta az elnököknek, hogy hivatali idejük emlékeit helyezzék el az intézményben, az 1978-as következő törvény viszont már kimondta, hogy azok a kormány tulajdonát képezik, és a túlzottan személyes, illetve a nemzetbiztonsági szempontból kényes iratok kivételével a mandátum lejártát követő 12 év után mindent hozzáférhetővé kell tenni. Ezt az utókor Richard Nixonnak köszönheti, a washingtoni kongresszus attól tartott ugyanis, hogy a dicstelenül távozó politikus megpróbálja megsemmisíteni a Watergate-botrányhoz kapcsolódó dokumentumokat, ezért azokat egy 1974-es törvénnyel azonnal elkobozta, majd négy évvel később meghozta az „államosítást” rögzítő szabályt is.
Míg Truman épülete még egy vidéki postára emlékeztet, a későbbiek mind nagyobbak lettek. A kongresszus ezért egy 1986-os törvényben 70 ezer négyzetlábban (6500 négyzetméterben) maximálta azt a területet, amelynek finanszírozásához hozzájárul, a többi működtetésébe magántámogatókat kell bevonni. Egy könyvtár felépítése nem olcsó mulatság, az idősebb Bushé mai áron számolva 105 millió, Clintoné 180 millió, az ifjabb Bushé pedig csaknem 500 millió dollárba került. Az országos levéltár az idén 68,7 millió dollárt költ a 13 intézmény működtetésére, közülük a legnépszerűbb a Reagan nevét viselő, ahová évente 380 ezren látogatnak el. A második legtöbben, 300 ezren egy rendszeren kívüli helyre, az Illinois állam által Abraham Lincoln emlékére létrehozott és fenntartott könyvtárba mennek el.
Az összegyűjtött dokumentumheggyel a levéltárosok egyre nehezebben birkóznak meg, de az is előfordul, hogy a könyvtárak irányítói – akiket az elnökök, illetve leszármazottaik választanak ki – nem túl készségesek: a John F. Kennedy nevét viselő intézmény például vonakodik „nem baráti” kutatóknak segíteni, és megteheti, mert az 1978-as törvény nem visszamenőleges hatályú, azaz nem kötelezi az iratok teljes körű hozzáférésére. Clinton elnöki hagyatékát – 80 millió oldal dokumentumot, 2 millió fényképet, 20 ezer videokazettát és 77 ezer emléktárgyat – annak idején nyolc katonai szállító repülőgép vitte az Arkansas állambeli Little Rockba, míg az ifjabb Bush elektronikus levelezése egymilliárd oldal, miközben a levéltárosok feldolgozási „sebessége” évi 800 ezer.
Azok is csemegézhetnek, akik az elnökökhöz kötődő tárgyakra kíváncsiak. Reagan könyvtárában – amelynek mintájára a britek 15 millió angol fontos költséggel a minap elhunyt Margaret Thatchernek állítanának emléket – központi helyet foglal el az elnöki különgépként használt Boeing –707-es. Az ifjabb Bush a Világkereskedelmi Központ egyik tornyából származó, 2 tonnás acélmaradványt állított ki, amiről szakértők megállapították, 2001. szeptember 11-én abba csapódott a terroristák által eltérített egyik repülőgép. Apja könyvtárában a berlini fal egy darabja díszeleg, míg Carter gyűjteményének egyik éke a magyar korona hű másolata, amelyet Göncz Árpád akkori államfő 1998-ban adott át, annak emlékére, hogy a politikus elnöksége idején, 1978-ban kapta vissza az USA-tól Magyarország államiságának legfontosabb jelképét, amit amerikai katonák segítségével menekítettek külföldre a második világháború végén.
NAGY GÁBOR
