szerző:
MTI

A KPMG nemzetközi tanácsadó cég által vezetett konzorcium 140 gondot és kockázatot tárt fel a német hadsereg (Bundeswehr) legnagyobb fejlesztési programjaiban, amelyek összértéke 57 milliárd euró.

Súlyos hiányosságokat tár fel a német hadsereg (Bundeswehr) legnagyobb fejlesztési programjaiban egy hétfőn Berlinben ismertetett független vizsgálat. A KPMG nemzetközi tanácsadó cég által vezetett konzorcium 140 gondot és kockázatot tárt fel a vizsgált 9 projektben, amelyek összértéke 57 milliárd euró. Elemezték egyebek között az Airbus A400 M típusú katonai szállító repülőgép, az Eurofighter Typhoon vadászbombázó repülőgép és a Puma páncélozott gyalogsági harcjármű kifejlesztésére és beszerzésére irányuló programot. 

Megállapították, hogy a megvalósítás mindegyiknél elmaradt a tervezettől, a késés projektenként 2 és 10 év között van. A költségvetést az esetek többségében nem sikerült tartani. Volt olyan program, amelyre a tervezettnél majdnem egymilliárd euróval többet kell költeni. 

A Puma esetében például hat év lehet a csúszás, ha sikerül a jelenleg érvényes ütemtervet betartva novemberben használatba venni az első sorozatgyártásban készült darabot. A késés legfőbb oka, hogy a megrendelő a fejlesztés idejének korlátozására és a költségek leszorítására törekedik, miközben a lehető legnagyobb mértékű technológiai innovációt várja el a gyártóktól - emelték ki a vizsgálat összefoglalójában, hozzátéve, hogy túlságosan derülátónak bizonyult az eredeti terv, miszerint a harcjármű prototípusát 2,5 év alatt ki lehet fejleszteni.

A konzorcium 180 javaslatot tett a német kormánynak, ezek mindenekelőtt a fegyverzetfejlesztési és -beszerzési programok irányításának és átláthatóságának erősítésére, a felelősségi viszonyok pontosabb rögzítésére, a hadiipar szereplőivel folytatott együttműködés szorosabbra fűzésére és a szerződések alaposabb megszerkesztésére vonatkoznak. A javaslatok teljes körű átültetése a gyakorlatba két évig tarthat.

A Bundeswehrnél az utóbbi hetekben - a KPMG vezette vizsgálattól függetlenül - komoly technikai gondokra derült fény. Nyilvánosságra került egyebek között, hogy a 109 Eurofighter vadászgép közül csak 42 tud felszállni, a 89 Tornado közül pedig 38, míg a 180 darab Boxer típusú páncélozott szállító harcjármű közül csak 70 használható. A legtöbb szakértő szerint a gondokat a hadi kiadások sorozatos csökkentése okozta, ami elhetetlenítette az alkatrészellátását is. 

Németország a csaknem 200 ezer embert foglalkoztató Bundeswehrre mintegy 32 milliárd eurót költ évente, ami a hazai össztermék (GDP) nagyjából 1,3 százalékának felel meg. A NATO szerint a tagállamoknak a GDP legkevesebb 2 százalékának megfelelő összeget kell fordítaniuk védelemre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti háztűz miatt

Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti háztűz miatt

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Spanyolország engedélyezi az Open Arms kikötését

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj