„Ha Finnország és Svédország valóban csatlakozni akar a NATO-hoz, jobban teszi, ha előbb gondolkodik egy kicsit. A harmadik világháborút akarják kirobbantani? Az antiszemitizmus miatt tört ki a második világháború, a harmadik oka pedig a ruszofóbia lehet” – fenyegette meg még a nyáron a két észak-európai államot Szergej Markov, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik tanácsadója. Az egyéni történelemszemléletről tanúskodó kijelentés nem alaptalan: az utóbbi hónapokban, miután Oroszország márciusban „befogadta” az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, és hathatós támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadár erőknek, Helsinki több lépéssel is közeledett a NATO-hoz.
Áprilisban megszületett a finn kormány és a NATO közötti Egyetértési Memorandum, amelynek szövegét nem tették ugyan közzé, ám elemzők szerint a dokumentumban Helsinki – Svédországhoz hasonlóan – elkötelezte magát a finn hadsereg és a NATO-haderők közötti együttműködés elmélyítésére, aminek eleme lehet a fegyverzetek összehangolása, valamint közös hadgyakorlatok rendezése. Szeptemberben, a legutóbbi NATO-csúcson a finnek hivatalosan is megerősítették együttműködési készségüket, s bár a szövetséggel elért megállapodás nem szól a kötelező katonai segítségnyújtásról, finn és orosz vélemények szerint Helsinki megkezdte NATO-integrációját.
A finn politikusok közben többször is felszólították az EU-t, hogy fordítson nagyobb figyelmet az unió védelmi képességeinek fejlesztésére, s azt is hangsúlyozták, hogy az egyik szomszédos ország szuverenitását semmibe vevő Oroszországot tartják az ukrajnai válság kirobbantójának. A kormány gyakorlati lépéseket is tervez: a védelmi minisztérium azt javasolta, hogy a jelenleg 3,1 milliárd eurós katonai költségvetést évenként 200 millióval emeljék.
Az is a NATO-hoz közeledést feltételezi, hogy Alexander Stubb finn kormányfő október elején közölte: a jövő áprilisban rendezendő parlamenti választás utáni kormány jobban támogatja majd az ország tagságát. A kijelentés komoly hullámokat váltott ki otthon, s ezért Stubb magyarázkodni kényszerült. „A jelenleg hivatalban lévő kabinet nem kezdi el a tagságra felkészülést. Az is igaz ugyanakkor, hogy országunk változatlanul nem mond le a szövetséghez csatlakozási jogáról” – mondta a személy szerint NATO-tagság-párti politikus. Úgy véli, hazájának 1995-ben, az EU-csatlakozással egy időben kellett volna belépnie az észak-atlanti szövetségbe. Sauli Niinistö államfő is hajlik a tagság felé, mert egyre inkább aggasztóvá válik a nemzetközi helyzet. „Attól tartok, mind közelebb kerülünk egy olyan új hidegháború kezdetéhez, amely egész Európát magába szívhatja” – közölte.
Bár Finnország az 1990-es évek közepe óta részt vesz a NATO békepartnerségi programjában, s a finn katonák több nemzetközi békefenntartó akcióban – például Koszovóban és Afganisztánban is – a NATO-tagországokkal együtt vállaltak feladatot, a semlegesség esetleges feladása megosztja a társadalmat. A felmérések szerint az ukrajnai válság hatására valamelyest nőtt ugyan a NATO-pártiak tábora, ám a lakosság háromnegyede változatlanul nem támogatja a csatlakozást. A finnek egyébként nem csak a NATO-t utasítják el: a megkérdezettek kétharmada az EU közös védelmi politikájából sem kér, s ugyanilyen többség utasítja el az esetleges finn–svéd katonai szövetséget is. A hadsereg tisztjei viszont igencsak NATO-pártiak: egy friss felmérés szerint a kétharmaduk úgy véli, az utóbbi hónapokban nőtt az ország fenyegetettsége, és ezért mindenképpen be kellene lépni a nyugati katonai szövetségbe.
A finnek többségét jellemző elutasítást több tényező is magyarázza. Az ország, amely az 1917-es bolsevik forradalom után vérontás nélkül szakadt el Oroszországtól, az egész XX. században különleges kapcsolatokat ápolt a Szovjetunióval. Finnország volt a fő közvetítő Kelet és Nyugat között, nem véletlen, hogy 1975-ben éppen Helsinkiben ült össze először az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, amely megteremtette a két tábor közötti párbeszéd kereteit. A Szovjetunió 1991-es széthullása után is megmaradt a jó viszony Moszkvával. A gazdasági kapcsolatok is kiemelt fontosságúak, az Oroszország elleni EU-szankciók, majd az orosz válaszlépések fő vesztese Finnország, amely több milliárd euró értékben szállított élelmiszert keleti szomszédjának. Az export jelentőségét mutatja, hogy amikor életbe lépett az EU-s élelmiszer-bevitelre vonatkozó orosz tilalom, Finnország-szerte hatalmas árengedménnyel értékesítették a szomszédnak szánt romlandó árut, s a finnek az olcsóvá vált sajtot Putyin-sajtnak nevezték el. Az orosz vállalatok is fontos szerepet játszanak Finnországban. A Roszatom kapott például megbízást a legújabb finnországi atomerőmű, a mintegy hatmilliárd euróba kerülő Hanhikivi 1 megépítésére.
A félelemnek és a katonai szövetségekkel kapcsolatos korábbi rossz tapasztalatoknak is része lehet a finnek viselkedésében. Az 1939-ben kirobbant téli háborúban – majd az 1944-es végleges békeszerződésben – Helsinki kénytelen volt átadni a Szovjetuniónak Karélia nyugati részét, s néhány hét alatt a finnországi összlakosság nyolcadának megfelelő, négyszázezres menekülthullámmal kellett megküzdenie. Mindezt úgy, hogy az európai hatalmak nem is próbálták megállítani a sztálini agressziót. Az orosz–finn határ 1300 kilométer hosszú, s az utóbbi hetekben az orosz légierő gépei több alkalommal is megsértették Finnország légterét.
NÉMETH ANDRÁS