Lételemek

A földrablások és az éghajlatváltozások egyaránt fenyegetik a kulturális egyediséget képviselő őslakosok életét Kambodzsában – tapasztalta a HVG munkatársa.

Lételemek

Festői látványt nyújt, ahogy az esőerdő dús, zöld fái és bokrai között lezúdul a folyó a magas szikláról, és a talajból kioldott föld vörösre színezi a vizet. A Kambodzsa északkeleti tartományának, Ratanakirinek a központjától, Banlungtól hét kilométerre délnyugatra lévő Ka Tieng vízesés azonban nem csak természeti szépségével bűvöli el az utazót. A zuhatag alatt kialakult kis tavacskából kilátszó sziklán az egyik helyi férfi fürdőnadrágban halászni készül. Gondos előkészület után hálóját bedobja a zavaros vízbe, majd utánaugrik, és eltűnik a folyóban. Pár másodperc múlva előbukkan a habokból a zsákmánnyal, a hálójában többtucatnyi apró hallal.

A sikeres halászat azt mutatja, nemcsak begyakorolt műveletről van szó, hanem a folyó halállománya is gazdag lehet. A világ egyik utolsó, részben még érintetlen területén a halászat, a vadászat és a gyűjtögető életmód fontos megélhetési forrása az őslakos természeti népeknek. Nők és gyerekek már kora hajnalban kimennek az erdőkbe, hogy gyógynövényeket, gyümölcsöt, mézet, rattant, gyantát és egyéb, a piacon eladható terméket találjanak. A halászattal, vadászattal a férfiak foglalkoznak, de számos közösségben rendkívül fontos szerep jut a növénytermesztésnek is saját szükségletre.

Ratanakiri egyike annak az öt északkeleti-kambodzsai tartománynak, ahol a 14 milliós országban a közel kétszázezer őslakos java része él. A 170 ezres Ratanakiri lakosságának 62 százaléka a kisebbségiek – így például laosziak, vietnamiak – és a természeti népek közé sorolható, az utóbbiak sajátos kultúrája elválaszthatatlan az évszázadok óta általuk birtokolt földektől, erdőktől. Életterüket egyre komolyabban veszélyeztetik azonban a földrablások és az erdőirtások. A Banlungtól 40 kilométerre északkeletre lévő – brú, lun és kreung népek által lakott – Taveng Leu közösség egyik falujához vezető út mellett kilométereken át gumifaültetvények követik egymást. Szomorú látvány, ahogy a kiirtott erdő és aljnövényzet helyén szabályosan ültetett fák sorakoznak, míg az út másik oldalán az áthatolhatatlan dzsungel emlékeztet a pusztítás előtti sűrű vegetációra.

„Két éve jelent meg a földünkön a Krong Bok nevű vállalat, amely a közösség által használt területeken hatalmas irtásokat végzett” – mesélték a néhány tucat cölöpházból álló település lakói. Hiába tiltakoztak, senki sem védte meg őket, és hektáronként mindössze száz dollárt kaptak. Az eset korántsem egyedi, egyes adatok szerint Kambodzsa termőterületeinek az ötödét ily módon elrabolták. A Save Vulnerable Cambodians (SVC – Mentsd meg a kiszolgáltatott kambodzsaiakat) nevű, 2008-ban alakult helyi civil kezdeményezés – a londoni Minority Rights Group International jogvédő szervezet által újságíróknak szervezett látogatás keretében – arról számolt be, hogy a mezőgazdasági területek több mint kétharmadát a phnompeni kormány koncesszióba adta az uralkodó elithez közel álló kambodzsai cégeknek, illetve főként kínai, vietnami és thaiföldi vállalatoknak. Az SVC szerint az ilyen területek négyötödét gumifaültetvények foglalják el.

A kambodzsai őslakos népek azonban – hazai és nemzetközi civil szervezetek segítségével – harcot hirdettek a jogsértések ellen. Ennek legfontosabb eszköze földjeik hivatali bejegyzése. A Banlungtól 35 kilométerre északnyugatra lévő Szin Száj falu brú néphez tartozó lakói érezhető örömmel és büszkeséggel ecsetelték, hogy a földjüket sikerült megmenteni egy gazdag ember kapzsiságától. „A földhivatali regisztráció folyamatban van, remélhetőleg megtarthatjuk erdőinket” – mondta Szorn Csram, a falu egyik tanult fiatalasszonya és Hun Kalip, a közösség idősebb elöljárója, aki a település földbejegyzési bizottságának vezetője.

Ám hiába adott jogot a kambodzsai kormány 250 közösségnek a kollektív földtulajdon bejegyzésére, az őslakosok sok esetben nem ismerik a lehetőségeiket, nem tudják, hogyan fogjanak hozzá jogaik érvényesítéséhez. Gyakran a földjeik határa sincs hivatalosan kijelölve, és általában nincs pénzük a nemritkán számukra óriási összeget felemésztő bejegyzési procedúrára. Arról nem is beszélve, hogy jogvédő szervezetek szerint a kambodzsai bíróságok nem mindig tekinthetők függetleneknek, az eddigi perek nagy részében a földet kisajátító vállalat győzött. Az SVC egyik vezetője, Mej Pala úgy érzi, talán áttörés küszöbén állnak, hiszen a korábban nyolc–tíz évig tartó jogi eljárás ideje két–három évre csökkent, és az eddigi nyolc bejegyzés száma jövő tavaszig megduplázódhat. Az erőszakos és rendszeres kambodzsai földrablások ügyét egyébként októberben a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé vitték, amelynek 3–6 hónap alatt kell eldöntenie, hogy emberiesség elleni bűntettként tárgyalja-e a jogsértéseket.

Az őslakosok szinte belakják az erdőt, amelyet az idősebbek úgy ismernek, mint a tenyerüket. Egy-egy falu általában 20–80 családból áll, amelyek állataikat – csirkéket, disznókat – szabadon tartják. Szokásaik szerint a fiatalok, ha falujukat „megteltnek” érzik, máshol építik fel cölöpökön nyugvó, egyszerű faházaikat. A dzsungelben temetik el a halottaikat, és a szent helyeik is a fák között vannak, ahol animista hitük szerint segítő és ártó szellemek laknak. Az őslakos népek életterének megmentése versenyfutás az idővel. Ha nem tarthatják meg erdőiket, nemcsak megélhetési forrásaikat veszítik el, de közösségeik szétzilálódnak, kultúrájuk elvész. A megélhetés hiánya miatt elvándorolnak, vagy a földrabló cégek napszámosai lesznek. Identitásuk megtartása azért sem könnyű, mert a modern világ megállíthatatlan. Néhány évtizeddel ezelőtt például napokba telt eljutni a fővárosból az északkeleti erdőkbe, ma egy nap az út. És bár Banlung környékén a monszunesők miatt kivájt földutak még a telepjárókat is próbára teszik, a néha fél méter mély kátyúkat könnyedén kikerülő motorkerékpár az őslakosok szám ára is tömegközlekedési eszközzé vált.

Az erdők kivágásával a kambodzsai dzsungelekből eltűnőben vannak a nagyvadak: tigrisek, elefántok, vízibivalyok. A terület csökkenésével pedig veszélybe kerül az őslakos népek két hagyományos mezőgazdasági eljárása, az elárasztásos rizstermesztés és az égetéses-irtásos – más néven talajváltó – földművelés. Az utóbbi a trópusi égövben a korábbi nyugati vélelmek ellenére fenntartható, hiszen egy-egy területet csak néhány évig használnak, utána újra visszahódítja a dzsungel.

Az esőerdőket és velük együtt a lakóit az éghajlatváltozás is fenyegeti. Míg a Mekong és bővizű mellékfolyóinak áradásai olykor kiszámíthatatlanul nagyobbak a korábbiaknál, az esős évszak egyre rövidebb. Ráadásul a Mekong felső folyásán már működő, épülő és tervezett kínai, laoszi, vietnami és kambodzsai duzzasztók, vízerőművek az egész medence ökoszisztémáját fenyegetik, pedig az édesvízi halban a világ egyik leggazdagabb térsége. A halállomány, vagyis az egyik legfontosabb élelmiszerforrás jelentős csökkenése – az erdők elvesztése mellett – újabb súlyos csapást mérne az őslakos népekre.

KERESZTES IMRE / BANLUNG