Van egy hely, ahol idén már 10 embert fejeztek le nyilvánosan (tavaly 90 ember végezte így), ahol halálbüntetés járhat „bűbájkodásért”, ahol a nőknek a férjük engedélyére van szükségük orvosi vizsgálathoz vagy utazáshoz, ahol autót sem vezethetnek, nem sportolhatnak, és nem viselhetnek mást, mint a földig érő, zárt ruhát. Egy ország, ahol folyamatosan megsértik az emberi jogokat, a bebörtönözötteket megkínozzák, a sajtó szabadságát erősen korlátozzák (vallásgyalázásért meg is ostorozhatnak),

Ha a tálibok uralta Afganisztánra gondolnak, tévednek, már csak azért is, mert az USA kifejezetten jó viszonyt ápol ezzel az országgal. Szaúd-Arábiáról van szó, amelynek 90 évesen elhunyt királya, Abdullah bin Abdulaziz Al Szaud tehetett leginkább arról, hogy a szunnita királyság ma az USA térségi szövetségese és támasza, nem pedig a jogtiprásokról tudósító híradások állandó szereplője.

Az ellentmondások uralkodója

Abdullah bin Abdulaziz Al Szaud 1924. augusztus 5-én született, és bár 2005-ig kellett várnia, hogy elfoglalja trónját, amikor féltestvére, Fahd király meghalt, 1995-től már de facto uralkodott, miután Fahd abban az évben agyvérzést kapott. A modern Szaúd-Arábia megalkotója, Ibn Szaud király 34. fiaként folyamatosan haladt előre a politikai szamárlétrán: 1961-ben Mekka városának lett vezetője (ahol például mindig is komoly feladatot jelentett a zarándokok tömegeinek kezelése, 2012-ben például 3,6 millióan érkeztek a hadzsra), egy évre rá pedig az ország nemzeti gárdájának is parancsnoka lett, majd helyettes védelmi miniszter is volt.

„Szerény, pontos és nem játssza meg magát”, jellemezte a királyt egy amerikai személyes ismerője a Financial Timesban, ami azért is külön kiemelendő, mert a királyi család tagjai jellemzően kapzsik és korruptak voltak. Nem is beszélve arról, hogy Abdullah király a világ 8. legbefolyásosabb emberének számított, 2011-ben 18 milliárd dolláros vagyonával pedig a világ 3. leggazdagabb uralkodója.

A királynak 11-nél több felesége és 16-nál több gyereke volt (a pontos számok nem ismertek), a legfiatalabb 2004-ben született, amikor Abdullah 79 éves volt. Egyik feleségétől elvált a halála előtt, őt 15 éves korában adták hozzá, négy gyerekük volt, akik 13 évig nem hagyhatták el a házukat. Amikor anyjuk 2014-ben tiltakozásokat szervezett Londonban, a négy hercegnő 25 napig nem kapott enni és rendesen inni, 10 kilót fogytak.

Ezzel az embertelen bánásmóddal helyezhető szembe, hogy a király adományából hozták rendbe az egyik New Orleans-i iskolát, mivel 2008-ban 500 millió dolláros adományt tett az ENSZ élelmezési programjának.

Reform és terror

A király reformer volt – 2005-ben rögtön ösztöndíjprogramokat indított, melynek keretében 70 ezer fiatal, férfiak és nők tanulhattak főként amerikai és ausztrál egyetemeken. Reformokat indított a női iskoláztatás, az igazságszolgáltatás terén, és még a megújuló energiaforrások terjedését is elősegítette, holott országa költségvetési bevételének 75 százaléka, az export 90 százaléka a kőolajhoz kötődik, és az ország rendelkezik a világ kőolajkincsének az ötödével.

Amilyen nyitott volt Abdullah a reformokra, olyan keményen csapott le az iszlamistákra. 2001. szeptember 11. után – az elkövetők szaúd-arábiaiak voltak – felvette a harcot a szaúdi vahabita gondolkodók tanai alapján létrehozott al-Kaida ellen, amire a terrorszervezet merényletekkel válaszolt. Annak ellenére, hogy Abdullah fellépett ellenük, Amerikával is kihűlt a viszony, miután az USA azonnali intézkedéseket követelt. De ahogy egész uralkodása során, Abdullah képes volt egyensúlyozni a nacionalizmus, konzervatív vallásosság és nyugatosság között – és normalizálódtak az USA-val a kapcsolatai. Ugyanakkor a Szaúd-Arábiát feszítő kulturális-civilizációs ellentéteket jól szimbolizálja, hogy Abdullah, bár sokat tett a női oktatás elősegítésére, élete végéig érvényben maradt a női vezetés tilalma az országban. A már beteg király az Iszlám Állam ellen összefogó országok szövetségébe is beléptette Szaúd-Arábiát.

Az arab tavasz idején Abdullahnak is lépnie kellett, de az olajbevételekből meg tudott indítani egy 37 milliárd dolláros programot, melyben a munkahelyteremtés, lakásépítés, oktatás, egészségügy, infrastruktúra területe részesült, illetve bizonyos szociális intézkedéseket valósítottak meg belőle.

Merre tovább?

Az ország népessége az 1970-es 6 millióhoz képest mára 28 millióra duzzadt, 60 százalékuk 30 évnél fiatalabb. A szegénység és munkanélküliség jelentős, bár Abdullah király mindig is keményen korlátozta, hogy erről valaki szabadon beszéljen – sok-sok ember vonult börtönbe emiatt. Ezért csak becslések vannak arról, hogy 2-4 millióan élnek a napi 17 dolláros szegénységi szint alatt, a fiatalok körében pedig jelentős a munkanélküliség. Probléma, hogy a nőknek nehéz munkát találni továbbra is, így az özvegyek és a nem munkaképes férfiak feleségei és családjaik csak a kormány szociális segítségére és a zakatra számíthatnak (iszlám szociális adomány szegényeknek, állítólag ebből szunnita terrorszervezeteknek is jutott – szerk.). Eközben a korrupció is nő, hiszen a királyi család a gazdaság minden területén jelen van.

Abdullah határozottan a demokrácia ellen volt, úgy vélte, országában csak a törzsi marakodást hozná felszínre a demokratikus döntésmechanizmus bevezetése. Ezt az érvet egyébként az arab tavasz fejleményei sem tudták megcáfolni. Mint látni, Szaúd-Arábiában számos probléma megoldatlan, de a helyzet az arab országok között mindenképpen a jobbak közé tartozik. Nagy kérdés, hogy az utódlás távlati kérdéseinek megoldódása után milyen irányba megy tovább az eddig ügyesen egyensúlyozó ország.

Trónra várva

A trónörökösök sorában eredetileg a harmadik, most 79 éves Szalman 2012 júniusa óta koronaherceg, miután 2011 végén, illetve 2012 közepén két idősebb bátyja meghalt – emlékeztet a Time magazin. Szaúd-Arábiában – ellentétben az európai monarchiákkal – a trón nem generációról generációra száll, Abdul-aziz király gyerekei követik egymást a hatalomban. A modern kori Szaúd-Arábia 1932-es alapítójának eddig öt fia, Szaúd, Feiszál, Kalid, Fahd, illetve 2005-től Abdullah uralkodott.

Szalman, az aktuális koronaherceg már hosszú ideje kormányozza a fővárost, Rijádot. Elemzők szerint az átmenet nagyrészt zökkenőmentes lesz, még csak politikai irányváltást sem várnak. Szalmant szaúdi mércével progresszív, gyakorlatias vezetőnek tartják, nagyrészt olyannak, mint amilyen Abdullah is volt.

Az sem kérdés, ki Szalman koronahercege: a trón várományosa ezután a leendő király öccse, Mugrin lesz, akit tavaly választottak ki erre a pozícióra. Az akkor 89 éves Abdullah a generációváltásban bízók reményeit hűtötte le alaposan, amikor nem Abdul-aziz valamelyik unokáját, hanem az 1945-ben született, amúgy népszerűnek tartott testvért tette második helyre a trónörökösök közé. Pedig korábban, amikor a titkosszolgálat éléről leváltották, sokan úgy vélték, Mugrin kegyvesztett lett – annyira mindenképpen, hogy a trónra várók közül kiessen.

Az unokák azonban ott toporognak, várják, hogy eljöjjön az ő idejük. 2006-ban ugyanis egy rendeletben kimondatott, hogy Abdul-aziz utolsó gyermekének halála után a hercegek tanácsa közülük választ új királyt. A legesélyesebbnek Mohammed bin Najeffet, az egyik korábban elhunyt koronaherceg fiát tartják, akit 2012-ben már belügyminiszternek nevezett ki saját kormányába Abdullah. (Szaúd-Arábiában a király egyben kormányfő és védelmi miniszter is.) Csakhogy generációs váltás még sosem volt, így igazából nem is tudja senki, miként fog ez lezajlani. Lehet, hogy sokkal bonyolultabban, mint most. Akár a monarchia is beleremeghet.