A világ legveszélyesebb határvidékének nevezték nemrég migrációs szakértők a Földközi-tengert, és a kétes hírnév nem véletlen. Az Európa és Afrika közti vizek gyakorlatilag tömegsírrá váltak, az idén eddig az EU-ba menekülni próbáló több mint 35 ezer szerencsétlenből legalább 1600 veszett oda, ha a legutóbbi, vasárnapi katasztrófa áldozatainak számát megerősítik. A hétvégén nyolcszázan fúltak a tengerbe, ami a térségben az eddigi legnagyobb veszteséggel járó hajótragédia.
De korántsem biztos, hogy fény derül az áldozatok pontos számára, hiszen sokan a hajó belsejében merültek a hullámsírba, miután a tengeri jármű felborult. A fedélzeten lévők a menekülés reményében az egyik oldalra nyomultak ugyanis, amikor az olaszországi Lampedusa szigetétől délre egy kereskedelmi hajó közeledett az embercsempészek által magára hagyott hajó felé. Tavaly rekordszámban, több mint kétszázezren próbáltak a Földközi-tengeren Európába menekülni, a veszélyes átkelést 3500-an nem élték túl. Félő, hogy az idén a menekülők és az áldozatok száma is új, tragikus rekordot hoz majd, annál is inkább, mivel a nyár az embercsempészek igazi szezonja.vHa Európa továbbra is szemet huny, ugyanúgy ítéltetik meg, mint a mostani és az előző század népirtásai miatt – igyekezett történelmi példákkal felrázni az EU-tagországok vezetőit Joseph Muscat máltai kormányfő. De vajon a sorra nyilatkozó európai politikusok érzelgős és megrendítő szavai elegendőnek bizonyulnak-e arra, hogy az EU csütörtökre összehívott rendkívüli csúcstalálkozóján érdemi döntéseket hozzanak a válság kezelésére? A hétfői külügyminiszteri tanácskozáson egy tízpontos terv keretében elhatározták, hogy kiterjesztik a tengeri járőrözést, harcot hirdetnek a csempészek ellen, és együttműködést ajánlanak az észak-afrikai országoknak. Az EU-nak azonban teljesen új megközelítésre – új bevándorlási politikára – volna szüksége, a tétlenkedés ellentmond a kontinens vezetői által büszkén hangoztatott humanitárius elveknek. A 28 tagú uniót mélyen megosztja a probléma, a terhek nagy részét vállaló déli államok – köztük elsősorban is Olaszország és Málta – közös fellépést sürgetnek, miközben a magukat kevésbé érintettnek vélők nem sietnek a segítséggel. Ráadásul a bevándorlásellenes pártok Európa-szerte egyre népszerűbbek. Nemcsak a bevándorlás kezelésére nincs átfogó, kidolgozott uniós program – a menekültként kezelt érkezők nyomorúságos táborokban tengődnek, vagy, főként a schengeni határokon belül, illegálisan lézengenek –, de még a tengeri határok ellenőrzését is eltérően képzelik a tagállamok.
Az olasz parti őrség által szervezett Mare Nostrum (Mi tengerünk) nevű, tengeri őrjáratot és menekítést magában foglaló programot tavaly októberben felváltotta az EU-vezette Triton. De míg az olasz kezdeményezés havi 9 millió euróból gazdálkodhatott, a Triton annak csak a harmadából, és jóval kisebb területen: az olasz partoktól mindössze 50 kilométeres sávon belül. Így a görög mitológiában Poszeidón tengeristen fiaként szereplő Triton magára hagyja a nyílt vizeken vagy még az Afrika partjainál bajba jutott menekülteket. Ám nemcsak a pénzhiány szűkítette a mentést, hanem az ideológia is. Némely tagország – például Nagy-Britannia – azt az álláspontot foglalta el, hogy a valószínűbb mentés lehetősége csak bátorítja az útra kelőket, ezért fölösleges „biztonsági folyosót” kiépíteni a két kontinens között. Sokan úgy vélik, cinikus hozzáállás a biztos halállal fenyegetés. Ráadásul nem is működik, több migráns is úgy nyilatkozott: Európa vagy a halál.
Az elkeseredettség érthető. A Közel-Keleten, Szíriában, Irakban, Jemenben és Líbiában háborúk dúlnak, Fekete-Afrikában – például Szomáliában, Nigériában – szélsőségesek szedik áldozataikat. De nem csak az anarchia vagy a fanatikus öldöklés elől menekülnek. Gyakran a szegénység hajtja el a családokat a jobb élet reményében. Az egy főre jutó európai jövedelmek a még a jobban teljesítő afrikai országokban elérhetőnek is a harmincszorosára rúgnak. Ez tízszer nagyobb, mint a szintén migrációs gócpontnak tartott mexikói–amerikai határ két oldalán meglévő különbség.
A munkanélküliség sújtotta és a terror által fenyegetett Európában a szolidaritás vegyes hőfokú. Segélyszervezetek és egyes politikusok a migránsok biztonságos átkelésének segítését sürgetik, de olyanok is vannak, akik tengeri blokádot, sőt egyenesen a hajók elsüllyesztését követelik. Mások menekülttáborok felállítását szorgalmazzák az észak-afrikai és közel-keleti országokban, de ez szinte lehetetlen a csempészet hídfőállásának számító Líbiában. A két rivalizáló kormány és parlament miatt az észak-afrikai országban az állam szervezete összeomlott, nincs líbiai parti őrség, az európaiak megszüntették tripoli követségeiket. A törvénytelenség uralta Líbiában a fegyveres milíciák ellenőriznek mindent, ami kiváló terep az embercsempész bandáknak. Ezekről a csoportokról az európai hatóságok alig tudnak valamit: vajon líbiai törzsek szervezik őket, vagy ad hoc jönnek létre – mondta a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője. Az Europol csak idén márciusban hozta létre a csempészhálózatok elleni csapatát. A bandákat legfeljebb a konkurencia fenyegeti, hiszen egyre többen szállnak be az „üzletbe”. Máltai források szerint a kicsik mellett két igazán nagy csoport verseng egymással, az egyik a Tripolitól keletre lévő Tádzsúra kikötőjében, a másik – nagyobb társaság – a tunéziai határ melletti Zuárában. A berberek által ellenőrzött, festői strandjairól is híres utóbbi város már Moammer Kadhafi 2011-ben megölt líbiai vezető uralma alatt is az emberkereskedelem egyik központja volt.
Úgy tűnik, a csempészek együttműködnek vagy össze is fonódnak a milíciákkal, amelyek – így a szíriai–iraki Iszlám Állam helyi csatlósai – nagy hasznot húzó lehetőséget látnak benne. A menekültek beszámolói szerint 700–2000 eurót is ki kell fizetni fejenként, hogy feljussanak egy-egy hajóroncsra, melyeken akár még iránytű sincs. Ez az összeg sok migráns számára kész vagyon, amiért Líbiában gyakran hónapokig rabszolgaként dolgoztatják őket. Egy átlagos hajón kétszáz embert zsúfolnak össze, a csempészek így milliókat keresnek. A fedélzeten gyakori a fizikai bántalmazás, a nők megerőszakolása vagy az etnikai-vallási nézeteltérések miatti zavargás.
Ritkán kerül európai rendőrkézre egy-egy csempész, de ha mégis, akkor is leginkább a végrehajtók, a bandavezérek ugyanis nem szállnak vízre. Volt olyan csónak, amelyet egyheti képzés után egy 15 éves guineai gyerek irányított. Az egyik 2013-as katasztrófa után elkapott, 35 éves tunéziai Khaled Benszalam vallomásából kiderült, hogyan „dolgoznak” a végrehajtók. Ő például állítólag Lampedusához közel a hajón meggyújtott egy pokrócot, hogy felhívja a parti őrség figyelmét. A tűz azonban elharapózott, pánik tört ki, a vízi jármű felborult, és százak rekedtek a hajótestben. Az olasz mentőket sokkolta az agyontaposott, megfulladt vagy megégett holttestek látványa, de egyikük arra emlékezett elszorult szívvel, hogy többen is összeölelkezve feküdtek élettelenül, mintha nem akartak volna egyedül meghalni.
KERESZTES IMRE
