Kitartóan konzervatív

– Hogyan néz ki az elnökjelöltségért kampányoló politikus egy napja?

– Igazándiból nincs két egyforma nap, az időm felét úton töltöm, támogatókkal találkozom, és kampányolok azokban az államokban, ahol először szavaznak az elnökjelöltekről, például Iowában vagy New Hampshire-ben. A másik fele pedig a médiamegjelenés szervezésére megy el, amiben szerencsés vagyok, mert az országos hatókörű médiumok zöme New Yorkban található vagy jelen van ott, így viszonylag gyakran szerepelek a Fox, illetve a CNN műsoraiban. De fontos az aprómunka is, a közvetlen találkozás a választókkal, a programom ismertetése.

– Egy demokrata többségű állam, New York republikánus kormányzójaként három sikeres mandátumot töltött ki, majd visszavonult a politikától. Mi hajtja, hogy amerikai elnök akar lenni?

– Főként az, hogy a világ és Amerika helyzete rosszabb, mint az életem nagy részében volt. Elég, ha Európára és a menekültproblémára gondolunk. Az USA pedig gyakorlatilag visszavonult a világban betöltött szerepéből, és az így keletkezett vákuumot radikális muszlim és más csoportok töltik ki. Ez rossz Amerika és a világ számára, s különösen azoknak fájdalmas, akik hisznek az emberi jogokban és a törvények hatalmában. Amerikában pedig nem látom azt a gazdasági növekedést, ami önbizalomra adna okot.

– Régi vágású republikánus politikusnak tartják. Mennyire ízlésének való a népszerűségi versenyben jelenleg vezető Donald Trump ingatlanmágnás képviselte populizmus, hiszen ön egy kampánygyűlésén ki is jelentette, hogy az idén nyáron egyfajta politikai valóságshow zajlott?

– Trump híresség, aki soha nem viselt választott hivatalt. Az embereknek elegük van a hagyományos politikából, mérgesek Washingtonra, ahogy én is, hiszen mindig is szövetségi államban politizáltam. A fővárosban túl nagy a befolyásos csoportok hatalma. Kormányzóként konszenzusra törekedtem, és nem arra, hogy éket verjek az emberek közé. Remélem, amint közelebb kerülünk a választáshoz, ez lesz az, amit az emberek akarnak.

– New York kormányzói posztjáról 2007-ben távozott, s azóta nem volt jelen az amerikai politikában. Mennyire nehéz újra megismertetnie magát a választókkal?

– Egyrészt valóban nehezebb, mert szűkebb körben ismernek, mint amikor véget ért az utolsó mandátumom. Másrészt a magánszektorban dolgozva csak kívülről szemléltem azt a politikát, amire az emberek mérgesek, s nem voltam része annak, ami most hátrányt jelentene számomra.

– A republikánus versengésről azt tartják, hogy a jelöltség megszerzéséhez a párt jobboldali bázisát kell megnyerni, az elnökválasztáson viszont a centrumba kell húzódni, ahol a függetlenek kulcsfontosságú szavazatai vannak. Hogyan oldható fel ez a dilemma?

– Én nem aggódnék a stratégia miatt, az embernek el kell mondania, miben hisz. Mindig konzervatív voltam, úgy kormányoztam New York államot, mutathatnak a közvélemény-kutatások akármit, én azt mondom, ami a meggyőződésem. A demokrácia lényege, hogy a választók eldöntik, azonosulnak-e egy politikus nézeteivel.

– Most volt a New York elleni terrortámadás évfordulója. Hogyan élte át a tragédiát 2001-ben, és mi a véleménye a leomlott ikertornyok helyén álló épületegyüttesről?

– Szörnyű nap volt, amit soha nem felejtek el. Mindenki rohant segíteni, és soha nem kételkedtem a New York-iak és az amerikaiak bátorságában. Büszke vagyok a városi, az állami és a szövetségi erőfeszítések összehangolásában játszott szerepemre. Most pedig büszke vagyok az emlékműre, valamint a Freedom Tower (Szabadság-torony) nevű új felhőkarcolóra. Aki ott jár, egyszerre látja az elszenvedett veszteség nagyságát, de az újjáépítés erőfeszítésének gyümölcsét is.

– Gyakran megemlíti magyar gyökereit, és 1995-ben, röviddel a megválasztása után még a felmenői szülőhelyére, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiba is elutazott. Van még kötődése az óhazához?

– Élő a kapcsolat, beszálltam például a Danube Fund kockázatitőke-alapba, benne vagyok egy budapesti vállalkozás tanácsadó testületében, illetve a Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriumában. Legújabban pedig a tokaji Breitenbach borászatba fektettem be a társaimmal. Ezt különösen izgalmasnak tartom, mert New York államban egy farmon nőttem fel, ahol a Szabolcs megyéből származó nagyapám kiváló bort csinált. Ősszel mindig érdekes munka volt a szüret, majd a borkészítés. A bátyámmal és a 12 unokatestvéremmel együtt nőttünk fel, és már gyerekként segítettünk a gyümölcsöt szedő felnőtteknek. Szép élet volt, élveztük.

– Még mindig a töltött káposzta a kedvenc magyar étele?

– Igen, készítette a nagyanyám, a nagynéném, az anyám, és most a feleségem is megfőzi. De Magyarországon járva a budapestinél jobban ízlik az, amit Kisvárdán ehetek.

NAGY GÁBOR