Kiválóan vizsgáztak a diplomaták és protokollosok, akik megszervezték Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő és Ma Jing-csiou tajvani elnök szombati történelmi találkozóját a szingapúri Shangri-La luxusszállodában. Ügyelniük kellett arra, hogy a két politikus egyenlő félként találkozzon, de ne tűnjön úgy, hogy Tajvan behódol Kínának, s hogy Kína feladja szándékát arra, hogy az általa renegát tartománynak tekintett szigetet politikailag újraegyesítse a szárazfölddel. A találkozó helyszínén nem voltak zászlók és más állami jelek, a két politikai vezető pedig – mellőzve a hivatalos címüket – hsziansengnek, uramnak szólította egymást, és még arra is ügyeltek, hogy közös vacsorájuk számláján osztozzanak.
A kamerák kereszttüzében lezajlott bő egyperces kézrázást mintegy húszperces, zárt ajtók mögötti tanácskozás követte, amely az első volt azóta, hogy a kínai polgárháborúban vesztes nacionalista Kuomintang a győztes kommunisták elől 1949-ben Tajvanra menekült, ahol maga is diktatúrát épített ki, amit 1988-tól kezdődően demokráciává alakított át. A két fél egykori vezetői, Csang Kaj-sek és Mao Ce-tung a legutóbbi alkalommal – Harry Truman amerikai elnök bábáskodása és Sztálin szovjet pártvezér jóváhagyása mellett – 1945 nyarán találkozott a háborús Kína akkori fővárosában, Csungcsingban, ám a békülékeny szólamok dacára rövidesen kiújult a polgárháború. Baráti szavakban most, Szingapúrban sem volt hiány, és mindkét politikus eljátszotta a szerepet, amit magának szánt. A mindinkább egyszemélyi vezetővé váló Hszi – sokak szerint a reformokat Mao halála után elindító Teng Hsziao-ping óta neki van a legnagyobb hatalma a Kínai Kommunista Pártban – a Dél-kínai-tengeren épített mesterséges szigetek kapcsán bemutatott keménykedése után most azt reprezentálta, hogy nemcsak az erő nyelvén tud beszélni, hanem együttműködési készséget is képes mutatni. Az utolsó, második mandátuma finisében lévő Ma pedig azt demonstrálta, hogy nem volt hiábavaló a 2008-as hivatalba lépése óta követett külpolitika, amely a status quo fenntartására és a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésére összpontosított.
És ezzel mindketten üzentek a januári tajvani elnökválasztás egyértelmű esélyesének tartott Caj Ing-vennek, az ellenzéki Demokratikus Haladó Párt (DPP) vezetőjének, hogy nem érdemes az utóbbi hét év alatt kitaposott útról letérni. A DPP elvileg a Kína szemében vörös posztónak számító tajvani függetlenség híve, de mindenképpen hűvösebb viszonyt tartana fent Pekinggel, mint a Kuomintang. A két fél egymás iránti tiszteletét és együttműködését hangsúlyozó szingapúri politikai üzenetnek még egy címzettje volt. Azok a tajvani fiatalok, akik a tavalyi Napraforgó Mozgalommal fejezték ki, hogy szerintük hazájuk túl közel került Kínához – nekik Peking békés szándékait sulykolták.
