Hillary Clinton nagy lépést tett a demokrata elnökjelöltség felé, a pártelitre a frászt hozó Donald Trumpot viszont nem sikerült megállítani a republikánusoknál. Számukra két hét múlva tisztulhat a kép.
Senkinek a reménye nem igazolódott az amerikai republikánusoknál a március 1-jei szuperkedden, amikor 12 államban tartottak előválasztást, illetve pártgyűlést. A harsányan populista New York-i ingatlanmágnás, Donald Trump az államok nagy többségében győzni tudott ugyan, de nem vált legyőzhetetlenné, s kikapott a nap legfontosabb megméretésén, Texasban. Ahol az állam szenátora, Ted Cruz nyert, de még nem tudta magáról bebizonyítani, hogy ő lesz az, aki meg tudja állítani Trumpot. Ez utóbbit Marco Rubio floridai szenátor is hiába hangoztatta, mert egyetlen szerény – a minnesotai pártgyűléseken aratott – diadalával nem igazolta a korábban általa is magasra srófolt kihívói reményeket. Végül csalódott az egyre kétségbeesettebb republikánus pártelit is, amely sokáig félvállról vette a Trump jelentette kihívást, most pedig, hogy az általuk is nagyra növesztett populista szörny fenyegetővé vált, képtelen eszközt találni ellene.
Trump úgy húzott be könnyedén több államot is, hogy az előválasztási kampányban első alkalommal a riválisai nem egymást, hanem egységfrontban őt támadták, súlyos sebet mégsem tudtak ütni rajta. A milliárdos támogatóit – a felmérések alapján jellemzően az átlagosnál alacsonyabb iskolázottságú és/vagy a washingtoni kormányra és kongresszusra mértéktelenül dühös embereket – nem tántorította el a sajtó által Trumpra zúdított össztűz sem. Nem érdekli őket, hogy az ingatlanmágnás nyíltan udvarol a rasszistáknak és idegengyűlölőknek, bátorítja az iszlamofóbiát, szítja a társadalom mélyén rejlő szélsőségeket, és álságos magyarázattal szolgál arra, miért nem határolódott el a Ku Klux Klan volt nagymestere, David Duke támogatásától. Lepereg róluk, ha kiderül, hogy a fele sem igaz annak, amit Trump az üzleti sikereiről mondott, s az sem zavarja őket, ha a milliárdost sorozatosan hazugságon és önellentmondáson kapják. A Trump-jelenség olyan riasztóvá vált, hogy az amerikai televíziózásban jelenleg a legbefolyásosabb politikai szatirikus-tényfeltáró műsort készítő John Oliver is szakított fogadalmával, hogy nem foglalkozik az előválasztási hajcihővel, és a múlt vasárnap az HBO-n gyilkos gúnnyal és mérnöki alapossággal szedte szét az elnökségre hajtó üzletembert.
A Trumppal a novemberi elnökválasztáson elkövetett kollektív öngyilkosság felé sodródó republikánus párt gondjait fokozza, hogy még mindig nincs, aki mögé a siker reményében felsorakozzon. Nem kedveli a teadélutános konzervatív szárny kedvencének számító, több kérdésben Trumpnál is szélsőségesebb álláspontot képviselő Cruzt sem, aki kedd óta viszont elmondhatja magáról, hogy már négyszer is – korábban Iowában, most Alaszkában, Oklahomában és Texasban – legyőzte az ingatlanmágnást. A texasi szenátor nem is mulasztotta el hangsúlyozni, hogy ő a kihívó, s nem a magáról ezt állító Rubio. Utóbbi hívei viszont azt hangoztatják, várjuk meg március 15-ét, amikor a mérsékeltebb szavazótáborral rendelkező Illionisban, valamint hazai pályán, Floridában Rubio győzhet. A gond csak az, hogy Floridában a közvélemény-kutatások egyelőre Trump előnyét mutatják. Ha pedig a populista milliárdos Rubiót és a még mindig küzdő ohiói kormányzót, John Kasichot is legyőzi két hét múlva a saját államában, és Cruz sem erősödik tovább, a pártnak már csak egy reménye marad. Ha az előválasztások zárultával Trump nyer, de nem szerzi meg az elnökjelöltséghez szükséges 1237 delegátust, akkor a júliusi clevelandi konvención még kitalálhatnak valamit.
Sokkal egyszerűbb a képlet a demokratáknál. Bár Bernie Sanders vermonti szenátor több államot is hozott, Hillary Clinton volt first ladynek és külügyminiszternek jutottak a nagyobbak, és növelte előnyét a delegátusok számában. Az esélyeit javítja, hogy a március 15-ével záruló következő szakaszban olyan újabb államok jönnek, ahol nagyobb számban szavaznak az afroamerikaiak és a spanyol ajkúak, akik körében Clinton sokkal népszerűbb, mint Sanders. A magát demokratikus szocialistának valló szenátor viszont nem csügged és nem adja fel. Kampánypénze bőven van, és máris sikerként könyvelheti el, hogy a kezdetekkor látszónál sokkal nagyobb versenyt támasztva balra tolta Clintont a jövedelmi egyenlőségek csökkentése terén és más társadalmi kérdésekben.
Az előnyét látva Clinton már lehetséges ellenfelét, Trumpot kezdte el támadni, s minden bizonnyal titkon örül annak, hogy – miközben a párt éppen az „Állítsuk meg Hillaryt!” jelszóval igyekszik az erre leginkább esélyesnek látott Rubiót jelöltté felépíteni – néhány ismert republikánus megpendítette, hogy Amerika érdekében akár rá is képes lenne szavazni, csak ne a milliárdos legyen az elnök. Biztossá váló jelöltsége viszont törvényszerűen még látványosabb céltáblává teheti Clintont az e-mail-botrányával kapcsolatos hazugságai és csúsztatásai vagy a kisemberek és a középosztály új keletű bajnokaként kínos – és egyelőre makacsul titokban tartott – korábbi pénzes beszédei miatt, amelyeket a Wall Street nagyjai előtt, zárt körben tartott.
A kortárs film szinte korlátlan büdzsével játszó angol nagyágyúja, Guy Ritchie egyszerre két produkcióval is kényezteti a dinoszauruszok újbóli eljövetelére váró közönséget: kőkemény gengszterekkel és az örök fiatalság titkát kereső kalandorokkal.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
A magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
