szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Észak-Korea, Szíria és Ukrajna helyzete is rontja a biztonsági környezetet.

Az eddiginél összetettebb feladat lett a világ atomfegyverektől való megszabadítása Észak-Korea ismétlődő provokációi, valamint a szíriai és az ukrajnai biztonsági környezet romlása miatt – hangsúlyozták hétfőn kiadott zárónyilatkozatukban a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) külügyminiszterei, akik Hirosimában folytattak megbeszélést.

A külügyminiszterek közleményükben megerősítették: elkötelezettek az iránt, hogy megteremtsék a feltételeit egy olyan világnak, amely mentes az atomfegyverektől. "Ezt a feladatot azonban bonyolítja a romló biztonsági környezet a világ számos régiójában, köztük Szíriában és Ukrajnában, kiváltképp pedig Észak-Korea ismétlődő provokációi" – szögezték le. A G7-külügyminiszterek ellátogattak hétfőn a hirosimai Békemúzeumba, majd koszorút helyeztek el a létesítményhez csatlakozó park emlékművénél hét évtizeddel azután, hogy az Egyesült Államok a második világháborúban atombombát dobott a településre.

Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és az Egyesült Államok diplomáciai vezetői ezen kívül egy külön nyilatkozatban a leghatározottabban elítélték Phenjan legutóbbi, január 6-i kísérleti atomrobbantását, valamint a február 7-i, március 10-i és március 18-i rakétateszteket is. A tárcavezetők rendkívül sajnálatos dolognak nevezték, hogy Phenjan már négy kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A G7 csoport miniszterei kitértek a Kelet-kínai- és Dél-kínai-tenger területi vitáira is, amelyekben Kína mellett a Fülöp-szigetek, Vietnam és Japán is érintett.

©

"Határozottan ellenzünk minden olyan megfélemlítő, kényszerítő vagy provokatív egyoldalú lépést, amely a status quo megváltozásával és a feszültség növekedésével járhat" – hangsúlyozták.

A Kína és a Fülöp-szigetek közötti diplomáciai viszályra való egyértelmű utalásként felszólították az országokat a nemzetközi jog betartására és a kötelező érvényű bírósági ítéletek végrehajtására. Manila a hágai Nemzetközi Bíróságot kérte fel ugyanis arra, hogy döntsön a Pekinggel fennálló területi vitájáról. Az ügyben várhatóan júniusban születik meg az ítélet.

Kína mesterséges szigeteket épít a Dél-kínai-tengeren, nyomatékosítva ezzel követeléseit. A feltehetően hatalmas kőolaj- és földgázkészleteket rejtő térség egy-egy részére Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnam is igényt tart.

A G7-külügyminiszterek kétnapos találkozójának napirendjén alapvetően a szíriai, líbiai, ukrán és észak-koreai helyzet szerepelt. A tárcavezetők támogatásukról biztosították az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet ellen Washington vezetésével harcoló nemzetközi katonai szövetséget.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!