„Sok szerencsét, szórakozzatok jól! – egy múlt szombati wisconsini kampánygyűlésen elhangzott beszéde alapján amerikai elnökként így reagálna Donald Trump, ha az USA legfontosabb ázsiai szövetségesének számító Japán és az atomfegyverrel rendelkező Észak-Korea között konfliktus robbanna ki. A republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben vezető New York-i ingatlanmágnás eddig is elképesztő belpolitikai, gazdasági és társadalmi ötletekkel örvendeztette meg lelkesen rasszista és idegengyűlölő hallgatóságát. Az utóbbi napokban már katonai és biztonságpolitikai nézeteit kezdte kifejteni, amivel az amerikai védelmi szakértőket és az USA szövetségeseit ejtette kétségbe.
A Vlagyimir Putyin orosz elnököt többször is elismerően említő Trumpnak az sem tetszik, hogy a két Koreát elválasztó tűzszüneti vonal közelében a dél-koreai hadsereg 28 ezer amerikai katona támogatásával őrzi a törékeny békét, és „tartóztat fel egy őrültet” – amivel Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőre célzott. A mindinkább elszabadult hajóágyúként kampányoló milliárdos sokadszor említette azt is, hogy miközben az USA elképesztő összeget – évi mintegy 600 milliárd dollárt – költ a hadseregére, az általa kínált nukleáris védőernyő biztonságát potyautasként élvezik európai és ázsiai szövetségesei. Mint Trump mondta, elege van abból, hogy az amerikaiakat hülyének nézik, ezért ha megválasztják elnöknek, akkor keményen bevasalja az USA nyújtotta védelem árát.
Trump arra is vállrándítással reagálna, ha a NATO szétesne, mert az észak-atlanti katonai szervezetre az USA szerinte amúgy is aránytalanul sokat költ. A Brüsszelben elkövetett robbantások kapcsán is úgy vélte, hogy az 1949-ben az államok közötti konfliktusokra figyelve létrehozott NATO tehetetlen a terroristafenyegetésekkel szemben, s ki kellene rúgni a szervezetből azokat a tagokat, amelyek nem fordítják katonai kiadásokra a GDP-jük 2 százalékát. Ezt a feltételt a tavalyi év előzetes adatai alapján a 27 tagállamból csak öten teljesítik: a 3,62 százalékkal messze listavezető USA után sorrendben Görögország (2,46), Lengyelország (2,18), Nagy-Britannia (2,07) és Észtország (2,04). Magyarország (0,85) mögött csupán a katonai hatalomnak éppen nem mondható Luxemburg (0,47) szerénykedik.
Furcsa dolog, de az USA és a többi NATO-tagállam tehervállalásának egyensúlytalansága nem csak a katonai, külpolitikai és biztonsági kérdésekben is leginkább a saját kútfejére hagyatkozó milliárdosnak csípi a szemét a tengerentúlon. A republikánusként George W. Bush elnöksége idején, majd a demokrata Barack Obama első kormányában is a védelmi miniszteri posztot betöltő Robert Gates az észak-atlanti szövetség jelentéktelenné válására figyelmeztetett, ha az európaiak nem költenek többet a védelmükre. Ugyanezt sürgette két utódja a Pentagon élén, Leon Panetta és Chuck Hagel. Gates azt is megjegyezte, hogy az amerikai költségvetési pénzek fölött őrködő washingtoni kongresszust is nehezebb lesz rávenni a katonai célokra mind szűkösebben rendelkezésre álló források európai elköltésére, ha azt látja, hogy az USA partnerei nem teszik oda magukat. Van azonban, aki úgy véli, Trump őrültségnek ható kiszólásai arra jók lesznek, hogy az európaiakat cselekvésre ösztökéljék, mert lehet ugyan arra mutogatni, hogy az ingatlanmágnás elfogadhatatlanul fogalmaz, de komolyabb politikusok is vannak, akik legalább részben igazat adnak neki.
Az USA külföldi katonai és biztonságpolitikai szerepvállalásának jelentősége éppenséggel felértékelődőben van, ahogy Kína nagyhatalmi ambíciókat mutat, Oroszország pedig mindent megtesz a régi szovjet dicsőség visszaszerzéséért. Az előbbi Pekingnek a Dél-kínai-tengeren mutatott szigetfoglalása és haditengerészeti erőfitogtatása miatt az USA ázsiai szövetségeseit aggasztja. Putyin harciassága, ukrajnai beavatkozása, valamint a Krím félsziget annektálása a NATO kelet-európai tagjait tette idegessé, köztük is főleg Lengyelországot, illetve a három balti államot. Ezért is fontos számukra az a múlt heti értesülés, hogy a Pentagon azt tervezi, egy páncélosdandárral erősíti meg jelenlétét a NATO keleti peremvidékén. Európában jelenleg 62 ezer amerikai katona állomásozik – a hidegháború csúcspontján ez a szám elérte a 200 ezret is –, és hozzájuk jöhet majd további 4200. A tervekben állítólag az is szerepel, hogy a térségbe juttatnak 250 Abrams harckocsit, Bradley harcjárművet és Paladin önjáró löveget, valamint 1750 katonai szállítóeszközt, illetve terepjárót. A főleg németországi bázisokon található eszközökkel együtt ez már egy hadosztályi felszerelés.
Nem kérdés, hogy az elképzelés kiváltja Moszkva rosszallását, ezért Washington ügyel a részletekre. Az 1997-es Oroszország–NATO-alapszerződés kimondja, hogy az észak-atlanti szövetség nem telepíthet nagyobb létszámú állandó katonai erőt Oroszország nyugati határainak közelébe. Az egyezményben nem szerepel pontos szám, ezért Moszkva valószínűleg még a 4200 főt is soknak tekinti majd, míg az USA azt hangsúlyozza, hogy ezek a katonák nem állandóan, hanem ideiglenesen, rotációban tartózkodnak majd a három közép- és kelet-európai ország (Lengyelország, Románia és Bulgária), valamint a három balti állam (Észtország, Lettország és Litvánia) területén. Egyébként pedig beilleszkednek a NATO európai szerkezetébe, és részt vesznek a különböző hadgyakorlatokon.
Alekszander Grusko orosz NATO-nagykövet a The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilapnak februárban adott interjújában kritizálta az USA kelet-európai terveit, és azt hangsúlyozta, hogy „Oroszország nem mozdul, éppen a NATO az, amely a bővítéssel közelebb kerül Oroszországhoz. Most pedig ezt kihasználva katonai erőt mutat Oroszország irányába.” A júliusi varsói NATO-csúcson – a belgiumi robbantás által a napirendre emelt európai dzsihádista terrorizmus mellett – éppen Kelet-Európa biztonsága lesz várhatóan a legfontosabb téma. Az előkészületek részének tekintik azt a februári bejelentést is, hogy a Fehér Ház kezdeményezi: az októberben kezdődő 2017-es pénzügyi évben az európai biztonságra fordított katonai kiadást 789 millióról 3,4 milliárd dollárra emeljék (HVG, 2016. február 20.). A részletekből ugyanakkor kiderül, hogy a váratlanul nagyszabású emelés csak az adott 12 hónapos időszakra szól, a pluszpénzt ugyanis az iraki és szíriai konfliktusra, valamint az afganisztáni jelenlétre elkülönített összegből csípnék le. A tartós európai kiadásnövelés így a következő elnökre és kongresszusra vár, ha az USA katonai jelenlétét valóban meg akarják erősíteni a kontinensen.
NAGY GÁBOR
