szerző:
MTI

Az ismert tudóstól származó üzenet meglehetősen olcsón talált gazdára, egy korábbi, boldogságról szóló cetlijéért ugyanis 1,3 milliót fizettek - mármint dollárban.

Mindössze 6100 dollárt (mintegy másfél millió forintot) ért Albert Einstein kézírásos üzenete egy jeruzsálemi árverésen - jelentette a Winners nevű izraeli árverési cég kedd este.

Az ötsoros üzenetet 1921-ben vetette papírra Einstein, amikor néhány napra meglátogatta Maja nevű nővérét Firenzében, Olaszországban, egy évvel a Nobel-díj átvétele előtt.

A sorok Elisabetta Piccininak, egy 22 éves kémiaszakos diáklánynak szóltak, aki az akkor 42 éves kutató szállása fölötti emeleten lakott, s aki visszautasította az akkor már ismert tudós közeledését. "Barátságos ajándékként a tudományos kutatónak, akinek lába előtt hevertem két teljes napig" - áll németül a kézírásos szövegben, amelyet távozásakor hagyott hátra Piccininak.

A 6100 dolláros ár meglehetősen csekélynek számít, tavaly októberben 1,3 millió dollárért kelt el Einstein egy másik, a boldogságról szóló cetlije.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Van 10 perce? Akkor megnézheti, hogyan készül az első zöld rendszámos Ferrari

Van 10 perce? Akkor megnézheti, hogyan készül az első zöld rendszámos Ferrari

Kubatov szólt Borkainak, hogy van róla egy szexvideó

Kubatov szólt Borkainak, hogy van róla egy szexvideó

Hiába a szenzációs hajrá, bronzéremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott

Hiába a szenzációs hajrá, bronzéremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott

Kötelezte Mianmart a rohingyák védelmére a Nemzetközi Bíróság

Kötelezte Mianmart a rohingyák védelmére a Nemzetközi Bíróság

A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé

A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé

Annyian dobták ki a Windows 7-et, hogy 7 év kihagyás után beindult a pc-piac

Annyian dobták ki a Windows 7-et, hogy 7 év kihagyás után beindult a pc-piac