Nemcsak szerepelni, mondani is kellene valamit – mire mennek Orbánék a Digitális Pótcselekvési Programmal?
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Erdogan szerint a „híres magyar zsidó” részt vett egy korábbi tüntetés szervezésében.
Hétfőn bejelentette a Nyílt Társadalom Alapítvány, hogy felfüggesztik működésüket Törökországban, kivonulnak. Mindezt azzal indokolták, hogy Erdogan és kormánya alapvetően lehetetlenítette el működésüket.
Korábban megírtuk, Erdogan is Sorost látja már a kormányellenes tüntetők mögött. A török elnök szerint a „híres magyar zsidó” részt vett a 2013-as Gezi parki demonstráció szervezésében.
(Reuters)
Kit céloznak, mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson, amikor a bécsi migrációs helyzetet igyekezett szemléltetni. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.
A rapper keményen válaszolt a kormánynak, haraptak is rá az emberek.