Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A nyolcéves gyerek belehalt a sérüléseibe.
Halálra gázolt a vonat egy nyolcéves kisfiút a frankfurti főpályaudvaron - írja a Die Welt.
A rendőrség szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta, hétfőn délelőtt 10 óra előtt nem sokkal történt a szerencsétlenség, ekkor az állomásra beérkező egyik ICE vonat gázolta el a kisfiút.
A szóviovő hozzátette, a rendőrség gyilkosság miatt nyomoz, ugyanis szemtanúk elmondása szerint egy 40 év körüli férfi lökte a vonat elé a gyereket az anyjával együtt, de a nő még ki tudott menekülni, a gyerek azonban a helyszínen életét vesztette.
Az eset után a férfi megpróbált elmenekülni, de többen utánamentek, és végül az állomás közelében elfogták. A Die Welt azt írja, a férfi afrikai származású.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.