szerző:
hvg.hu

A börtönőröknek fél óránként rá kellett volna nézniük Epsteinre, de ezt elmulasztották. Ráadásul cellatársát korábban áthelyezték, így egyedül maradt, ami szabálytalan volt.

Harminc percenként ellenőrizniük kellett volna Jeffrey Epstein állapotát a börtönben az őröknek, ezt azonban nem tették meg azon az estén, ami után holtan találták cellájában - írja a New York Times az ügyre rálátó forrásra hivatkozva.

Ráadásul Epstein cellatársát korábban áthelyezték, így a férfi egyedül maradt a cellájában, amit nem lett volna szabad megtenni, mivel mindössze két héttel korábban ért véget az öngyilkossági kísérlet miatti szigorúbb megfigyelése.

Az Epstein fogva tartása körüli szabálytalanságokat minden bizonnyal alaposan ki fogja vizsgálni az FBI és az igazságügyi minisztérium, egyelőre nem lehet következtetéseket levonni a nyilvánosságra került információkból. Epstein halála után összeesküvés-elméketek árasztották el az internetet, amelyek szerint a férfi nem öngyilkos lett, hanem megölték, hogy ne tudjon kellemetlen (esetleg büntetőjogi felelősséget felvető) helyzetbe hozni másokat.

Az amerikai milliárdos ellen több tucat kiskorú lány sérelmére elkövetett emberkereskedelem és ennek érdekében végrehajtott összeesküvés kétrendbeli bűncselekménye miatt emeltek vádat júliusban. A vádirat szerint Epstein 2002 és 2005 között emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatot működtetett, amelynek szándékosan kiskorú lányokat, köztük 14 esztendős gyermekeket csalt New York-i lakásába és a floridai Palm Beachen lévő villájába, illetve "közvetített ki", továbbá ő maga is szexuálisan zaklatta őket. Több száz dollárt fizetett áldozatainak, miközben tudatában volt annak is, hogy kiskorúak. Néhányuknak külön fizetett azért, hogy más kislányokat csábítsanak a bűnöző hálózathoz.

A milliárdos azt követően lett öngyilkos, hogy a New York-i ügyészi hivatal pénteken mintegy kétezer oldalnyi bírósági dokumentumot hozott nyilvánosságra, s ezekből a többi között kiderült: Epstein egyik áldozata, a jelenleg 33 éves Virginia Robert Giuffré már 2015-ben feljelentést tett szexuális zaklatásért és kényszerítésért Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell - a néhai sajtómágnás Robert Maxwell lánya - ellen. Giuffré azt állította: Epstein és Maxwell a 2000-es évek elején, amikor ő még kiskorú volt, "szexrabszolgaként tartotta fogva" őt.

A nyilvánosságra került tanúvallomás szerint Epstein szexuális szolgáltatásokra kényszerítette Giuffrét két befolyásos demokrata párti politikussal is: Bill Richardsonnal, aki Bill Clinton kabinetjének tagja, majd új-mexikói kormányzó, és Barack Obama kormányzatának is tagja volt, valamint George Mitchell szenátorral, aki Obama közel-keleti ügyekkel foglalkozó különmegbízottja is volt. Bill Richardson a szóvivője révén tagadta a vádakat, közleményében leszögezte, hogy nem ismeri Virginia Robert Giuffrét, soha nem is találkozott vele.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Halála előtt két nappal rendelkezett busás vagyonáról Epstein

Halála előtt két nappal rendelkezett busás vagyonáról Epstein

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

Windows 10-et használ? Azonnal frissítsen, mert nagy lehet a baj

Kisebb tűz keletkezett az egyik tűzijátékos uszályon Budapesten

Kisebb tűz keletkezett az egyik tűzijátékos uszályon Budapesten

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

A vendégeire törte a szélvédőt az albán éttermes, úgy bepöccent

10 hely, ahol igazi versenyre kényszerül a Fidesz

10 hely, ahol igazi versenyre kényszerül a Fidesz