14 millió forintért kelt el egy jeges-tengeri pókrák Japánban

A most eladott óriásrák több mint kétszer annyiba került, mint az eddigi legdrágább.

  • hvg.hu hvg.hu
14 millió forintért kelt el egy jeges-tengeri pókrák Japánban

Rekordáron, 5 millió jenért, azaz körülbelül 13,7 millió forintért kelt el egy jeges-tengeri pókrák Japánban egy árverésen – írja a CNN.

Az állat hím, Tottori prefektúrából származik és 1,2 kg-ot nyom. Az eddigi rekorderért 2 millió jent (kb, 5,1 millió forint) fizettek, és szintén ebből a prefektúrából származott.

Az ajánlatot Tetsuji Hamashita, halászati ​​nagykereskedő, a Hanashita Shoten elnöke tette. A pókot egy tokiói étterem néhány szerencsés vendége fogyaszthatja majd el.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.