6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Százmilliók fulladoztak vasárnap reggel Észak-India nagy részén, miután a fények ünnepén petárdák sokaságát lőtték a levegőbe, és lámpások millióit gyújtották meg.
Újdelhit betakarta a sűrű füstös köd, a légszennyezettség a 9-szerese volt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által még biztonságosnak vélt szintnek.
A főváros főminisztere betiltotta a tűzijátékok használatát a Dívali – a fények ünnepe – alatt, de a jelek szerint a korlátozásnak vajmi kevés foganatja volt.
Miközben sokan megvédték a petárdák bevetését, mint vallási hagyományt, mások nehéz légzésre és szemirritációra panaszkodtak. Dívali során egyúttal lámpásokat gyújtanak, és azokat kiteszik az ablakba, hogy Laksmi, a gazdagság és jólét istennője odataláljon, és megáldjon minden szépen kivilágított házat.
A Narendra Módi kormányfő által vezetett hindu nacionalista Bharatíja Dzsanata Párt egyik vezetője ugyanakkor lelkendezett, hogy elutasították a tiltást, amit a „hindu szabadság csatakiáltásának” nevezett.
Az októberi és novemberi időszakban amúgy is sokkal rosszabb a levegő India sok részén, mivel a gazdák felgyújtják a tarlót, ami még jobban növeli a szénerőművek, a közlekedés és a szélcsendes időszak miatt amúgy is magas légszennyezettséget.
Orvosok pedig figyelmeztettek, hogy a szmog csak súlyosbítja a légúti betegségeket, a koronavírusos betegek állapotát. A Pandzsáb, Uttar Prades, Harijána és Bihár szövetségi államokban lévő városok, valamint a 20 milliós Újdelhi a világ legrosszabb levegőjű metropoliszai közé tartoznak, és a légszennyezés az idén még magasabb volt, mint tavaly a Dívali utáni első reggelen.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.