Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A kórházakon ez viszont még egyelőre nem látszik.
Tovább lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Spanyolországban, a százezer lakosra vetített esetszám 470-re csökkent a pénteki 498-ról - tájékoztatott Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója hétfőn Madridban.
A járványügyi vezető közölte: az elmúlt 24 órában 3321 új fertőzöttet igazoltak a tesztek. A regisztrált esetszám több mint 38 ezerrel emelkedett a legutóbbi, pénteki adatösszesítés óta.
A koronavírust a járvány kezdete óta 1,49 millió embernél mutatták ki Spanyolországban.
A fertőzöttség mértéke eltérő az ország tartományaiban: legmagasabb arányban még mindig az észak-afrikai Ceuta autonóm városban fordul elő, ahol százezer emberből jelenleg 872-en fertőzöttek. Pénteken ez a szám 996 volt. Továbbra is a Kanári-szigeteken a legkevesebb a koronavírusos eset: százezerből 80-an.
Fernando Simón viszont elmondta, egyelőre nem mérséklődött a kórházban kezeltek, illetve az intenzív terápiára szorulók száma.
Mint mondta, egy pácienst átlagosan húsz napig kezelnek intenzív osztályon, tehát az egészségügyi ellátásban késleltetve mutatkozik majd meg a fertőzésszám csökkenése.
Jelenleg több mint 20 ezer fertőzött kap kezelést egészségügyi intézményben és több mint háromezren vannak intenzív osztályon. A kórházi ellátás 16,5, az intenzív ellátás 32,8 százalékán kezelnek Covid-betegeket.
Az elmúlt egy hétben 1082 páciens hunyt el a fertőzés következtében, a járvány kezdete óta 41253 ember veszítette életét.
Spanyolországban október 25. óta szükségállapot van érvényben, amit a parlament május 9-éig meghosszabbított. A Kanári-szigetek kivételével mindenhol éjszakai kijárási tilalom van érvényben. Minden nyilvános helyen kötelező a maszk viselése és hatnál többen nem gyűlhetnek össze.
A 17 spanyolországi tartomány és a két észak-afrikai autonóm spanyol város saját területén egyénileg határozza meg a védekezés szintjét, valamint a szükséges korlátozásokat. Például van, ahol zárva tartanak a vendéglátóhelyek, míg máshol csak a teraszokon lehet vendégeket fogadni. Akad olyan régió, ahol alapos indokkal lehet a városok között közlekedni, és van, ahol a tartományból való ki- és belépést korlátozták.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.