Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.
Donald Trump, szembemenve korábbi kijelentéseivel, förtelmesnek nevezte a washingtoni Capitolium elleni ostromot a Twitteren pénteken megjelent videóüzenetében, amelyben többek között azt is mondta, hogy a tiltakozók szerinte nem képviselitek az országot.
Az elnök szavai nagy felháborodást okoztak a hívei körében, a Redditen sorra fejezik ki csalódottságukat Trump korábbi támogatói, akik közül többen Washingtonba is elutaztak - számolt be az Independent.
A felhasználók szerint Trump elárulta őket.
"Nem tiszteli mindazt, amiért az életünket kockáztattuk" - fakadt ki az egyik csalódott korábbi Trump-hívő. Mások arról írtak, hogy bár tisztelik Trumpot azért, amit értük tett, de a kijelentése után már úgy érezték, az elnök elhagyta őket, és nem tiszteli azt, amiben hisznek.
A hívek egyre-másra fejezik ki ellenérzésüket, legtöbben az "F" betűs szót használják az elnökkel kapcsolatban. A hozzászólások többsége hasonlóan nyomdafestéket nem tűrő stílusban fogalmaz, így azokat nem tudjuk idézni.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) January 8, 2021
Donald Trump hónapok óta azt hangoztatja, hogy elcsalták a 2020-as elnökválasztást. A Capitolium öt halálos áldozatot követelő ostroma előtt is ezzel tüzelte a szimpatizánsait. Amikor a tüntetők betörtek a törvényhozás épületébe, a Twitteren arról írt és beszélt egy felvételen, hogy jogtalanul fosztották meg a győzelemtől, az embereket pedig félrevezették, amiért joggal lehetnek dühösek. Igaz, a videóban már arra kérte a zavargókat, hogy menjenek haza. A videót és egy tweetjét a közösségi oldal úgy értékelte, hogy azok csak fokozzák az erőszakot, ezért előbb elérhetetlenné tette őket, majd kizárta Trumpot a fiókjából. Így tett később a Facebook, majd az Instagram és a Snapchat is.
Trump végül pénteken ismerte el a vereséget, és közölte, hogy nem lesz második ciklusa.