szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Azzal vádolták a fiatalt, hogy zsoldosként harcolt Oroszország ellen, és terrorcselekményeket követett el.

A 2. Nyugati Kerületi Katonai Bíróság 19 év börtönbüntetésre ítélte James Scott Rhys Andersont, aki az ukrán fegyveres erők tagjaként harcolt a Kurszk régióban – írja a Meduza.

A 22 éves brit fiatalt azzal vádolták, hogy zsoldosként harcolt, illetve terrorcselekmény követett el. Az ítélet szerint a büntetését az első 5 évben börtönben kell letöltenie, a többit pedig egy szigorúan őrzött büntetőtelepen.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalták. A lap szerint tanúként kihallgatták Andersen egyik ukrán bajtársát is, aki ugyanabban az egységben szolgált. A bíróság szerint a meghallgatásokon a brit fiatal elismerte bűnösségét. Az ügyészek 20 év börtönt kértek Andersonra, a bíróság 19 évet adott neki.

Az orosz hatóságok tavaly november végén jelentették be, hogy elfogtak egy brit katonát Kurszkban. Egy videót is közzétettek róla, amiben arról beszélt, hogy 2019 és 2023 között közlegényként szolgált a brit hadseregben, és miután elbocsátották onnan, az Ukrán Fegyveres Erők Idegenlégiójához csatlakozott. A férfi apja azt mondta, attól tart, hogy fiát megkínozták.

Anderson mellett négy ukrán hadifoglyot is elítéltek, szintén terrorcselekmény elkövetésével vádolták meg őket. A bíróság mindannyiukra 17 év börtönt szabott ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!