Vádat emeltek az AfD volt munkatársa ellen, aki Kínának kémkedhetett
Az ügyészség szerint vezető AfD-s politikusokról is gyűjtött információkat a férfi.
hvg.hu
Vádat emelt a német ügyészség a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt politikusának volt asszisztense ellen, amiért pozícióját felhasználva információkat gyűjtött a kínai hírszerzés számára, valamint kínai disszidensek után kémkedett – írja a Reuters.
A férfi, akit Jian G.-ként azonosítottak, Maximilian Krah-nak, az AfD volt EP-képviselőjének közvetlen munkatársaként dolgozott. Az ügyészség közleménye szerint feltételezett kémkedése során több mint 500 dokumentumot szerzett meg, hogy azokat Kínának továbbítsa. Az iratok között olyanok is voltak, amelyeket az Európai Parlament különösen érzékenynek minősített.
A férfi vezető AfD-s politikusokról is gyűjtött információkat, illetve Németországban élő kínai ellenzékiekről és disszidensekről is. Utóbbit úgy tette, hogy a közösségi médiában a kínai kormány bírálójaként lépett fel, amivel megpróbált közelebb férkőzni az érintettekhez.
A hírügynökség megkereste a berlini kínai nagykövetséget, az AfD-t, valamint Krah irodáját is, de egyelőre egyikük sem reagált.
A férfin túl az ügyészek egy másik személyt is megvádoltak: egy Yaqi X.-ként azonosított nőt, aki a lipcsei repülőtér egyik logisztikai cégénél dolgozott. Ő G.-nek adott át információkat katonai áruk szállításáról, illetve egy német védelmi vállalathoz köthető személyekről.
Az eset már tavaly áprilisban napvilágot látott, a férfit ekkor Drezdában fogták el, a lakásában pedig házkutatást tartottak.
Maximilan Krah az AfD EP-listavezetője is, most közvetlen kollégáját vádolják azzal, hogy Kínának szivárogtatott információkat az Európai Parlament működéséről.
A nyitókép forrása: Bodo Marks / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.