Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A tettesek bűnszervezetekkel kapcsolatban álló rivális bányászok voltak.
Elraboltak, majd meggyilkoltak 13 bányászt Peruban – közölte vasárnap Aldo Carlos Marino, Pataz városának polgármestere.
A Canal N nevű televíziós csatornának nyilatkozva a polgármester elmondta, hogy az egyik helyi aranybánya vájárjait, illetve őreit a rendőrség több nappal elrablásuk után találta meg. A megkötözött munkások holttesteit egy gödörben lelték fel – tette hozzá.
A Poderosa bányászati vállalat szerint a cég egyik alvállalkozójának munkásait április 26-án hurcolták el bűnszervezetekkel kapcsolatban álló rivális bányászok. Utóbbiak megtámadták az ország északi részén található aranybányát, hogy ellenőrzésük alá vonhassák azt.
Az érintett La Libertad régióban az ingatag biztonsági helyzet miatt már több mint egy éve szükségállapot van érvényben.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.