Beiktatása óta 12 alkalommal tartott igényt Donald Trump arra, hogy a hírszerzők tájékoztassák a napi aktualitásokról – írja a Politico. Megjegyzik, ez jelentős visszaesés az elnök első ciklusához képest, amikor átlagosan hetente kétszer vett részt az értekezleten.
Az elnök programja szerint januárban, februárban és márciusban havi kétszer, április-májusban pedig már hetente egyszer hallgatta meg a tájékoztatót, de az is köztudott róla, hogy rendszeresen nem, vagy csak felületesen olvassa el a titkosszolgálatok által összeállított napi elemzéseket.
Trumphoz közel álló források úgy nyilatkoztak, az elnök más módokon (is) hozzájut a szükséges információkhoz, rendszeresen felhívja a nemzetbiztonsági és titkosszolgálati vezetőket, ha éppen kérdése van.
Szakértők szerint azonban ez nem feltétlenül elegendő, a napi tájékoztatók előnye ugyanis az, hogy politikai pozíciótól függetlenül, szakmai alapon tudják tájékoztatni az elnököt a friss információkról, ráadásul a résztvevőknek nagy tapasztalatuk van abban, hogy a kellemetlen híreket is közölni tudják az elnökkel – szemben azokkal a magas rangú képviselőkkel, akiket adott esetben maga Trump nevezett ki.
„Egy 80 milliárd dolláros hírszerző szolgálatnak az a lényege, hogy tájékoztassa az elnököt, elkerülve ezzel a stratégiai meglepetéseket” – mondta a CIA egy korábbi elemzője, más pedig arra hívta fel a figyelmet, a személyes találkozók alatt a titkosszolgálatok munkatársai számára is kiderül, az elnöknek milyen információra és milyen formájú tájékoztatásra van szüksége, így az ő munkájuk is hatékonyabbá válhat.
Trump első ciklusa alatt a hírszerzés munkatársai például azt tapasztalták, még ha az elemzéseket nem is olvasta olyan szorgalmasan, az elnök kifejezetten fogékony volt a grafikákra, térképekre és az értesülések történetközpontú megközelítésére. Megjegyezték azt is, az értekezleteket élénk figyelemmel követte és interaktív is volt azokon.
Az elnök elődei a jelenlegi ciklusban látottakhoz képest jóval gyakrabban tartottak értekezletet a titkosszolgálatokkal: George W. Bush szinte minden nap leült velük, Barack Obama a hivatalban töltött napjai 44 százalékán állt a lehetőséggel és rendszeres olvasója volt a napi elemzéseknek, Joe Biden pedig heti 1-2 alkalommal kért beszámolót.