Obama Törökországba megy
Ankarában az iráni és afganisztáni helyzetet, valamint a közel-keleti rendezés lehetőségeit vitatta meg vendéglátóival szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Ankarában az iráni és afganisztáni helyzetet, valamint a közel-keleti rendezés lehetőségeit vitatta meg vendéglátóival szombaton Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
A szlovák köztársasági elnök meg van győződve arról, hogy aktívan hozzájárult a magyar-szlovák viszonyban keletkezett feszültségek enyhítéséhez.
Szinte tapodtat sem mozdul súgógépe nélkül Barack Obama, fellépésein ott áll karnyújtásnyira tőle a gép beszéde szövegével. Ez annál is meglepőbb, mivel Obama híres szónoki képességéről, és a korábbi amerikai elnökök egyike sem használt ennyiszer súgógépet - írta a Politico hírportál.
Augusztus 20-án tartják Afganisztánban az elnökválasztást - jelentette be kabuli sajtókonferenciáján Hamid Karzai afgán elnök.
Drámai helyzet alakult ki péntekre Kölnben a négy nappal ezelőtt kártyavárként összeomlott városi történeti levéltár helyszínén.
Több vajdasági politikus kapott halálos fenyegetést tartalmazó levelet, amely szerint halottnak tekinthetik magukat a címzettek, ha a szerbiai parlament elfogadja Vajdaság új statútumát - írja az újvidéki Magyar Szó internetes oldalán.
A volt amerikai alelnök logikusnak tartja egy olyan legfelsőbb szintű domain (TLD) bevezetését, amely a zöld technológiákkal, illetve a környezet védelmével foglalkozó weboldalakat tömörítené.
Az uniós tagállamok közül Bulgária légszennyezettsége a legnagyobb: a szálló szennyező részecskék mennyisége az utóbbi években 55 mikrogramm/légköbméterre nőtt, miközben a 27 uniós ország átlaga 30 mikrogramm - olvasható egy uniós jelentésben.
Megkezdődött a hivatalos köztársasági elnökválasztási kampány Szlovákiában. A március 21-re kiírt választáson hét jelölt fog versengeni a legfőbb állami tisztség elnyeréséért.
Újabb válság fenyegeti Pakisztánt, miután a kormány nekiment az ellenzéknek. A nyugati határvidéken eközben a hadsereg a tálibok ellen harcol.
Szó szerint zöld tiltakozás szenvedő alanya volt pénteken a brit üzleti ügyek minisztere, aki jó adag, zöldre színezett vaníliaszószt kapott a nyakába.
Rohamosan veszít népszerűségéből Angela Merkel német kancellár - tűnt ki az Infratest Dimap közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből.
Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni. A miniszterelnök a Nap-keltében beszélt.
Koszovónak egy hirdetéssel sikerült megfricskáznia a szerb sajtót, s "vihar egy pohár vízben" jellegű botrányt kavarni Belgrádban.